Gyakorlók fóruma ➢

Dáfá egyesületektől érkezett levelek | Művelés | Őszinte Gondolatok, Őszinte Tettek | Megható történetek | Minghui-szerkesztőség cikkei | Művelési történetek | Az európai Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciára írt beszámolók | Cikkek Mester megjegyzésével | Nyílt fórum | Az 1990-es évek elején

  • Megszabadulni a félelemtől és feloszlatni a zavarást

    2019 végén elmondtam a családomnak, hogy Wuhanban a kínai újév során kitör majd a járvány, és ez nagyon súlyos lesz. A családom nem hitte el, mert a párt CCTV-je szerint a járvány „megelőzhető és ellenőrizhető”, és nem terjed emberről emberre. Éppen a kínai újév után tombolt a KKP vírus: bezárták a városokat, falvakat, városrészeket és utcákat is. Félelmetes volt. Ezúttal a családom kissé félt, és úgy hitte, hogy igaz, amit mondtam nekik.
  • Az összes ragaszkodás elengedése

    Nem voltam tisztában a művelés közben történő elengedéssel – mit, és miért kell elengednem? Nagyon keveset tudtam róla. Csak miután elolvastam a buddhista történetet Shibi királyról, aki a saját húsából vágott ki, hogy egy galamb életét kiváltsa vele, akkor értettem meg ebből egy kicsit.
  • Milyen érzés megszabadulni a qingtől (érzésektől)

    Hogyan engedjék el a művelők a qinget (érzést) és az emberi elgondolásokat, hogy elérjék a Fá kívánalmait? Úgy gondolom, hogy alapjában véve itt arról van szó, hogy eltávolítsuk a hírnévhez, gazdagsághoz és az emberi érzésekhez való ragaszkodásokat.
  • Kiút a nyomorúságos depresszióból

    A depresszió, mint egy csendes gyilkos, több mint 265 millió embert érint világszerte, miközben az altípusa, amelyet súlyos depressziónak neveznek, a leggyakoribb mentális rendellenesség az Amerikai Egyesült Államokban. Az állapot súlyos esetekben öngyilkossághoz vezethet, ha valaki képtelen kihúzni magát az önpusztító gondolkodásmód végzetes csapdájából.
  • A szent sors

    Ha az életünk számtalan sorssal fonódik össze, és ha az élet minden útkereszteződését több száz korábbi életkapcsolat határozza meg, akkor mennyi időbe telik megtalálni az ember valódi eredetéhez vezető mennyei létrát!?
  • Családok, akik kimásztak az emocionális gödörből!

    Lev Tolsztoj, akit gyakran minden idők egyik legnagyobb szerzőjének tartanak, egyszer azt írta: „Minden boldog család egyforma; minden boldogtalan család a maga sajátos módján boldogtalan.” Sokan provokálónak találták ezt a mondatot, mivel a saját életükre tudták azt vonatkoztatni.
  • A KKP mély romboló hatása a demokratikus társadalomra

    A Kínai Kommunista Párt által elkövetett emberi jogi jogsértések közül a Fálun Gong üldözése valószínűleg a legsúlyosabb. Ennek számos oka van. Először is az üldözés mintegy 100 millió Fálun Gong gyakorlót érint az élet minden területén, valamint a családtagjaikat. Másodszor, a Fálun Gong Őszinteség, Jószívűség és Türelem elvei összhangban vannak a hagyományos kínai kultúrával, és alapvetően ellentmondanak a Kínai Kommunista Párt (KKP) alapvető elméleteinek, nevezetesen a csalásnak, az erőszaknak és a gyűlöletnek.
  • Nyugati gyakorló: Az őszinte gondolatok erősítése a kulcs a kéjvágyon való túljutáshoz és a művelésben történő előrehaladáshoz

    Számos szempontból javítottam a jellememen, mióta elkezdtem a Fálun Dáfá művelési gyakorlatot, de mindig küzdöttem a testi vágy és az erotika kérdésével. Ezek a dolgok nyomasztottak, és a kudarcok sorozata után elveszítettem a lelkesedésemet, és más teszteken is elbuktam.
  • A hála könnycseppjei

    A hála könnyei töltötték meg a szememet, amikor meghallottam a „Fálun Dáfá jó” című dalt. Felidézte bennem azokat az időket, mikor Li mester megtanította anyámat és engem, hogyan műveljük magunkat és miként váljunk jó emberré. Az elmúlt 20 év tapasztalatai most is élénken élnek emlékeinkben, amelyek közül szeretnék most néhányat megosztani.
  • A zene gyógyít

    Egy holdfény nélküli új-zélandi éjszakán egy sziklafal szélénél állt egy fiatal nő, és valami olyasmit kívánt, ami túlszárnyalta a csillagokat. „Ez valóban egy szerény kívánság volt” – mondja Katy Mantyk énekes és zeneszerző, aki ma a New York-i Mount Hope-ban él.
  • Állj szilárdan a Mester és a Fá-helyreigazítás mellett

    Az egyesült államokbeli Fálun Dáfá-gyakorlók - mind a kínaiak, mind a nyugatiak - körében különféle megértések és vélemények alakultak ki az amerikai választásokról. Ha a személyes művelés időszakában járnánk, érthető lenne, ha bizonyos kérdésekről vagy témákról eltérő nézeteink lennének.
  • A Dáfá-tanítványok a főszereplők a jó és a gonosz közötti nagy harcban

    A jó és gonosz közötti küzdelem az amerikai elnökválasztás körül most egy nagyon kritikus szakaszba lépett. Miután két héten át a Dáfá-tanítványok intenzíven küldtek őszinte gondolatokat szerte a világon, a gonosz nem mutatja a vereség jeleit, sőt kissé fölénybe került. Lehetséges, hogy a Dáfá-tanítványok nagy része nem művelte magát jól, ami egy ilyen nem kívánatos eredményt hozott? Lehetséges, hogy a régi erők kihasználják a Dáfá-tanítványok hiányosságait, hogy a Kínai Kommunista Párt felbomlásához és a Fálun Dáfá üldözésének felszámolásához fűzött reményeinket Trumphoz és az adminisztrációjához kötik?
  • Az élvonalbeli média egyeduralkodó hangjának veszélyei

    Valami nincs rendben ebben a társadalomban. Egy esemény ismertetésekor az Egyesült Államokban az irányadó média többsége vagy megdicséri, vagy elítéli az eseményben részt vevő személyeket ahelyett, hogy beszámolna a valós történések különböző aspektusairól. Szinte az összes média ugyanazt az összehangolt szólamot játssza - nagyon gyakran anélkül, hogy az elsődleges forrás igazolásával foglalkozna.
  • Mennyire feszült a harc a jó és a gonosz között az Egyesült Államok elnökválasztásánál?

    Dáfá gyakorló vagyok Kínában, és nyitva van az égi szemem. Miután a Mester közzétette az „Az általános választásról” című publikációját, láttam, hogy a tengerentúlon a Dáfá gyakorlók különböző intervallumokban, éjjel-nappal őszinte gondolatokat küldtek. A régiónk gyakorlói is részt vettek ebben, és minden gyakorló naponta egy-egy órát töltött ezzel. Hajnalban, 2-3 óra között én voltam soron.
  • A kínai nép tudja az igazságot, és boldog új évet kíván a Mesternek

    A kínai Fálun Dáfá-gyakorlók mögött 21 kemény év áll. Elérték, hogy egyre több olyan szárazföldi kínai legyen, aki már pontosan ismeri az igazságot a Fálun Dáfáról, és tudja, hogy a Fálun Dáfá jó. Ők személyesen részesülnek a Fálun Dáfá jóságából, és mindent megtesznek a KKP általi üldözés ellen.