Gyakorlók fóruma ➢

Dáfá egyesületektől érkezett levelek | Művelés | Őszinte Gondolatok, Őszinte Tettek | Megható történetek | Minghui-szerkesztőség cikkei | Művelési történetek | Az európai Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciára írt beszámolók | Cikkek Mester megjegyzésével | Nyílt fórum | Az 1990-es évek elején

  • Fodrászat megnyitása egy amerikai kisvárosban

    2013-ban jöttem az Egyesült Államokba, és úgy döntöttem, hogy 2016-ban megszerzem a fodrászengedélyemet. Találtam egy kozmetikai iskolát, és csak egy napja iratkoztam be, amikor az igazgató visszatérítette a tandíjamat, mert szerinte az angol nyelvtudásom nem volt elég jó ahhoz, hogy sikeres vizsgát tegyek. Azt javasolta, hogy menjek el egy nyelviskolába, hogy néhány évig angolul tanuljak, mielőtt visszatérek.
  • A Mester előadást tart a 2021-es Média Tapasztalatcsere Fá-konferencián

    Az Epoch Times és az NTD Televízió 2021-es Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Fá-konferenciája május 15-én került megrendezésre Manhattanben. Li Hongzhi úr, a Fálun Dáfá alapítója részt vett az eseményen, és több mint 20 percig tartott előadást. A találkozó résztvevői állva tapsolták a Mestert, és hosszan tapsoltak, amikor a Mester megérkezett. Nagyon izgatottak voltak, hogy a Mester előadást tart a konferencián.
  • Amikor a törvényeket kiforgatják az ártatlanok üldözése érdekében

    A Római Birodalom a történelem egyik legdicsőségesebb korszaka volt. Jézus kivégzése azonban rossz előjel volt a hanyatlását és végső összeomlását megelőzően. Poncius Pilátus, Júdea római tartomány akkori helytartója tudta, hogy Jézus ártatlan, de mégis úgy döntött, hogy keresztre feszíti, komoly leckét hagyva a történelemben és a jövő számára.
  • Engedjük el az aggodalmakat

    Az ember töpreng és aggódik mások miatt, mert nem érti az univerzum törvényét. Ez egy erős ragaszkodás az érzésekhez, és egy csapda a művelő számára.
  • Helsinki: A finnországi gyakorlók gyakorlat-bemutatókkal, zenével és énekekkel ünnepelték a Fálun Dáfá Világnapot

    A rendezvényen a gyakorlók gitáron és kínai hangszereken játszottak, dalokat énekeltek, és lenyűgözték a járókelőket a gyengéd Fálun Dáfá gyakorlatokkal.
  • A szerkesztő ajánlása: A „foghúzás” megértése

    A Fá-helyreigazítás idejében való művelés, amelyet a Mester nekünk, Dáfá-tanítványoknak rendezett el, olyan, mint a „foghúzás”, és a gyökerétől fogva megoldja a benne lévő problémát. Amikor a probléma gyökerétől fogva megoldódik, a kívülről jövő illúziók feloldódnak. Tehát a probléma belülről kifelé és a gyökerétől fogva teljesen megoldódik.
  • A kínai rezsim fokozza a lakosság megfigyelését és az információgyűjtést

    A OneZero weboldalon 2021. március elején megjelent "China's 'Sharp Eyes' Program Aims to Surveil 100% of Public Space" című cikk szerint ez a projekt lehetővé teszi a helyi lakosok számára, hogy tévéken és okostelefonokon keresztül megfigyeléssel rögzített videókat nézzenek, majd egy gomb megnyomásával jelentsenek minden gyanús személyt a rendőrségnek.
  • Egy fiatal gyakorló helyes gondolatokkal győzi le a megpróbáltatásokat, és rájön a művelés valódi értelmére

    Anyámmal 2002-ben kezdtem el művelni magam. Kicsi korom óta tisztelettel adózom a Buddha-szobroknak, amelyekkel véletlenül találkoztam. Egy buddhista templomhoz kapcsolódó óvodába jártam. Anyám hitt az isteni lényekben, de mielőtt megkapta volna a Fát, nem igazán volt semmilyen konkrét hite. Néha hiányzott az irányérzéke, és időnként jósokhoz ment, hogy megpróbálja megoldani a problémáit.
  • A hit és az alapvető ragaszkodás

    Nemrégiben új megértésre tettem szert a "hit" és az "alapvető ragaszkodás" fogalmával kapcsolatban. Eddig nem igazán értettem, hogy mit jelent a "hit" a művelésemben. A felszínen a "hit" szó azt jelentheti, hogy hiszünk valamiben anélkül, hogy felismernénk valamit.
  • A mobiltelefonok használatakor ügyelni kell a biztonságra!

    Miközben a mobiltelefonjaink nyilvánvalóan elengedhetetlenné váltak a kommunikáció, az üzleti élet és az információk számára, biztonsági réseket is jelentenek, amelyek lehetővé teszik mások számára, hogy kihallgassák beszélgetéseinket, nyomon kövessék mozgásainkat és érzékeny személyes adatokat gyűjtsenek. Az olyan elnyomó rendszerek, mint a Kínai Kommunista Párt (KKP) arról ismertek, hogy a magánszemélyeket a mobiltelefonjukon keresztül figyelik meg.
  • 22 évvel később: Az „április 25-i” békés felhívás emlékére – a résztvevők még mindig élénken emlékeznek a történelmi tiltakozásra

    A Fálun Dáfá-gyakorlók Philadelphia környékéről 2021. április 17-én összegyűltek a Liberty Bell Centerben a Nemzeti Függetlenség Történelmi Parkban, hogy megemlékezzenek a 22 évvel ezelőtti lenyűgöző pekingi tüntetésről, amely békessége miatt vonult be a történelembe.
  • Nyugdíjas kanadai professzor: Az „április 25-i fellebbezés” szelleme békét hoz a világra

    Gao úr úgy hiszi, hogy a Fálun Gong-gyakorlók békés és racionális, együttérzésüket tükröző demonstrációját az egész világ számára ismertté kell tenni, és ha az emberek olyanok lennének, mint a Fálun Gong-gyakorlók, sok dolgot békésen meg lehetne oldani.
  • Sajtóközlemény: Békés felhívás - brutális válasz

    1999. április 25-én több ezer Fálun Dáfá (Fálun Gong) gyakorló gyűlt össze a központi kormány kérelmezési irodája előtt Pekingben, hogy panaszt tegyen a rendőrségi visszaélések miatt. A Fálun Dáfá gyakorlók felszólították a kormányt, hogy védje meg az alapvető emberi jogaikat, a véleménynyilvánítás, a hit és a demonstráció szabadságát. Az esemény békésen zajlott és békésen ért véget.
  • 100 év - a hosszú és boldog élet titka

    A hosszú, boldog élet sokak álma, azonban megvalósítása nem olyan egyszerű. A történelemben azok bölcsességére támaszkodhatunk, akik korunk előtt éltek.
  • Az emberek szenvedései mélyebb okokra vezethetőek vissza

    A nyugati és a hagyományos kínai orvoslásnak is van magyarázata a különféle betegségek okaira, de sok kultúra úgy véli, hogy mélyebb okai vannak annak, hogy az emberek miért szenvednek betegségekben. Keleten az a mondás létezik, hogy a karmikus kapcsolatok azt sugallják, hogy a jó [tetteket] jutalmazzák, a rossz [tetteket] pedig megbüntetik. Nyugaton az a mondás: „Amint vetsz, úgy aratsz”.