Franciaország: A kínai követség megpróbálta megakadályozni a Falun Gong-gyakorlók részvételét a kínai Újévi díszfelvonuláson

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Franciaországban minden évben a kínai újév körül, kínai emberek és a kínai kultúra szerelmesei összegyűlnek Párizs 13. kerületében. A legtöbb kínai ember ebben a kerületben él és itt szoktak tartani nagy méretű hagyományos felvonulásokat. A párizsi polgármester úgy tervezte, hogy majd a következő újévre a díszfelvonulás a Champs Elysees sugárúton lesz.

A díszfelvonulás egy nyilvános rendezvény, mely a kínai kultúrát hirdeti, melyet minden Franciában élő kínai meglátogat. A Falun Gong az Igazságosságot, Könnyőrültességet és Toleranciát hirdeti. Gyökere van a hagyományos kínai kultúrában és az ember erkölcsi és önfejlesztése alapján működik. A világ több mint 60 országában népszerű a Falun Gong és mindegyik ország kormánya és állampolgárai támogatják azt. Franciaországban több Falun Dafa Egyesület működik és más országokban az egész világon is léteznek. A Falun Dafa-gyakorlók gyakran vesznek részt a kínai, illetve más etnikai közösségek rendezvényein, melyeken sok kitüntetést kaptak már. Egy fejlett demokratikus társadalomban mindenkit egyformán kezelnek függetlenül hitétől, vallásától, véleményétől vagy etnikai hátterétől, még az emberi nem-alapján sem ítélik el. Ezért a Falun Gong-gyakorlóknak minden joga megvan a 2004-es párizsi felvonulások részt venni.

De ennek ellenére a Falun Gong-gyakorlók jogait értelmetlenül megsértette a Franciaországban lévő kínai követség. 2003. októberében a francia Falun Dafa Egyesület küldött egy írott jelentkezési lapot a 2004-es kínai újév díszfelvonulás vezetőjének részére. A jelentkezési lapon tisztán le volt írva, hogy 1,000 fő fog részt venni a sárkány táncban, derék dobolásban, hagyományos kínai táncokban, Falun Gong gyakorlatokban, transzparensen és más kitűnő előadásokban. Később a jelentkezési lap át lett küldve a kínai követségre. Egy hét elmúltával még nem kaptak választ a Falun Gong-gyakorlók. A gyakorlók felhívták a kínai követséget és egy dolgozó megmondta, hogy a jelentkezési lapot elutasították a “kínai kormány véleménye a Falun Gongról” alapján. Követségen dolgozók nem akartak írásban választ adni. Ez elfogadhatatlan viselkedés egy fejlett demokratikus társadalomban. A Falun Gong-gyakorlók jelentkezési lapján semmi sem volt írva, ami arra utalna, hogy politikai szándékuk lenne. De a kínai követség mégis politikai témát csinált ebből. Azt akarta, hogy az emberek is politikai témának tartsák és azt akarta, hogy az emberek félreértsék vagy utálják a Falun Gong-ot. A követség azt akarta, hogy tovább terjeszkedjen a törvénytelen üldözés Franciaországban, melyet Kína volt államfője, Csiáng Cö-Min hozott létre. Ez komolyan fenyegeti a francia emberek szabadságát és az emberi jogi és társadalmi szabadságok értékeit.

A Csiáng és bűntársai által irányított üldözés törvénytelen, erkölcstelen, kegyetlen és nem egyezik a társadalom véleményével. Az üldözés módszerei erőszakra, hazugságokra és uszításra épülnek. Hasonló módon Csiáng irányítása alatt, a kínai követségek is nagyméretűen hajtanak végre olyan szégyenletes cselekményeket, mint a rágalmazás, hogy a Falun Gong-gyakorlók megpróbálják tönkretenni a díszfelvonulást és a kellemes körülményt és tönkre akarják tenni a francia-kínai kereskedelmi és kulturális együttműködést (Csiáng többet nem képviselheti Kínát; sem most, sem a jövőben). A követség lefizette vagy megfenyegette a kínai szórakoztató klubokat és egyesületeket, hogy írjanak rágalmazó leveleket a Falun Gong-ról a francia politikusok részére. Ilyen cselekmények arra kényszerítik az ártalmatlan kínai embereket, hogy vegyenek részt a politikában és olyat tegyenek, amit soha nem tennének. Így a francia társadalom és a kínai állampolgárok is részt vesznek a Falun Gong üldözésben. Ráadásul, ezt a a témát használtak a Falun Gong-ellenes propagandában Kínában, hogy félrevezessék a társadalmat és folythassák az üldözést.

Komolyan remélem, hogy minden könnyőrültes ember ki fog tartani mellettünk, ellen fog állni a Falun Gong üldözésének minden fajtának és támogatni fogja a Falun Gong-gyakorlók jogát, hogy részt vehessenek a kínai kulturális ünnepben. Szeretnénk találkozni a kínai követség dolgozóival, hogy megbeszéljük ezt a helyzetet és szeretnénk beszélni több helyi hatósággal is, akiket félrevezetett a követség rágalmazása.
Kérjük, ne működjenek együtt Csiáng-gal és együttműködőivel, akik igazságtalanul kezelik a Falun Gong-ot; ne védjék ezeket a bűnösöket. Kérjük, gondoljanak az országot és állampolgárait érintő következményekre.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a16997-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo