CNN: A Falun Gong beperli az ex-elnököt, Jiang-ot

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo
Csütörtök, 2003. augusztus 21.

BRÜSSZEL, Belgium – A spirituális Falun Gong mozgalom tagjai pert indítottak az egykori kínai elnök, Jiang Zemin ellen az emberi jogok megsérétse miatt.

A Kínában betiltott csoport hat tagja nyújtotta be szerdán a pert Brüsszelben az átdolgozott belga népirtás-törvény alapján.

A felperesek a Falun Gong üldözése alatti, az emberiességgel szemben elkövetett bűntetteivel vádolják Jiang-ot, miután 1999-ben betiltották és „ördögi kultusznak” titulálták.

A Falun Gong azt mondja, hogy Kínában több ezer tagot tartanak fogságban, hogy több százan haltak meg és többeket kínoznak fogságban tartásuk ideje alatt.

[…]

A vádiratban avval vádolják Jiang-ot, hogy elnöksége alatt felállított egy tervet, mely szerint ki akarta törölni a mozgalmat, mely a 90-es évek közepén több millió követőtvonzott magához.

Ugyan Jiang ez év elején visszalépett elnöki posztjáról, de még mindig felelős Kína hatalmas fegyveres erejéért.

A felperesek egyik ügyvédje azt nyilatkozta, hogy meggyőződése, hogy az ügyészség nem ejti el a vádat.
„Ha benyújt valaki egy pert és ennyi ember biztonságát veszi magára, akkor azért, mert a klienseim és én nagy esélyt adunk a per elfogadásának”, nyilatkozta Georges-Henri Beauthier a Reuters hírügynökségnek.

A felperesek különböző országból jönnek, Belgiumból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából.

[…]

A felperesek arra számítanak, hogy szeptemberre kiderül, hogy elfogadják-e a pert Jiang ellen, mondta Beauthier.

Beauthier vezette az első sikeres ügyet a törvény alatt, amikor is két ruandai apácát ítéltek el, mert segédkeztek a népirtásban 1994-ben saját országukban.


Német verzió: http://de.clearharmony.net/articles/200308/11460.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo