Haláljelentés! Gao úr és felesége Youhai asszony, Shouguang Shandong tartományból hosszú üldöztetés következtében lelték halálukat

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Gao Youhai úr Lianmeng vegyipari cégnél dolgozott Shouguang-ban, Shandong tartományban. A Fálun Gong gyakorlása előtt, Gao úr teste részben le volt bénulva, nem tudott teljes mértékben gondoskodni magáról. A feleségével, aki akkor munkanélküli volt, és két gyermekükkel élt együtt, nagyon korlátozott körülmények között. Gao úr 1996-ban kezdett el Falun Gong-ot gyakorolni, aminek következtében újra teljesen egészséges lett és visszamehetett dolgozni. Felesége 1998-ban szintén Fálun Gong-gyakorló lett. Mialatt Gao úr újra egészséges lett és a családi élete is újra javulni kezdett, 1999 júliusában elkezdődött a Kínai Kommunista Párt nagyszabású üldözési kampánya a Falun Gong ellen, amit Jiang Zemin és Luo Gan vezetett.

Jixing Liu, a Shandong Lianmeng vegyipari csoport biztonsági részlegének vezetője szervezte meg Gao úr családjának súlyos üldöztetését. Ő vezette azt a csoportot is, amely Gao úr lakását többször is felkereste. Azzal fenyegetőzött, hogy kidobja a családját az otthonukból és egy vállalati tulajdonú, egyszobás lakásban helyezi el, amit gyakrabban meg tudnak látogatni, hogy könnyebben zaklathassák és sértegessék őket. Ugyancsak ő volt, aki Gao urat 2001-ben, törvénytelenül letartóztatta, ami után három év kényszermunkára ítélték.

A Shandong tartományi Weifangban a férfi Cangle kényszermunkatáborban, a bebörtönzöttek második szakaszba beosztott őrei és korábbi gyakorlók, akik feladták a gyakorlást és részt vettek az üldözésben, brutálisan, felváltva verték Gao urat. Az őrök elrendelték, hogy az elítéltet röviddel a kiadatás előtt még egyszer összeverjék. A brutális kínzások miatt Gao úr mentálisan zavarttá vált.

Miután hazatért, Liu Jixing rendőrtiszt újra beidézte és a lakásban csaknem naponta zaklatta. Elhíresztelte, hogy Gao úr a Fálun Gong gyakorlása következtében elmebeteggé vált. Ezen kívül Liu titokban egy megfigyelő rendszert is elhelyezett a lakásában.

Az állandó zaklatás és az üldözés miatti pénzügyi terhek miatt Gao úr felesége, Sun Lianzhen, teljesen összeomlott. 2008. március 26-án halt meg, mindössze 46 éves volt. Liu Jixing és rendőrtisztjei egy nappal később már folytatták is a zaklatást. Gao Youhai úr még ez év május 18-án halt meg, 50. éves korában. Gyermekük az óta egyedül él, mindenféle külső segítség nélkül.

Liu Jixing, a Shandong Lianmeng vegyipari vállalat a biztonsági részleg vezetője: 13563669199 (mobil)

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo