Magyarország: A Tianguo Marching Band, Mennyei Zenekar és a Fálun Dáfá bemutatkozása a Debreceni Virágkarneválon

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2010. augusztus 16. és augusztus 21. között került megrendezésre a 41. Debreceni Virágkarnevál. Augusztus 20-án, Szent István ünnepén kezdődött meg a díszes kocsik nagy felvonulása Debrecen belvárosában. A menet hossza 5,5 km volt, melynek hagyományos útvonala évtizedek óta változatlan. A résztvevők reggel 8 órától a Nagy állomástól indultak a Kossuth tér és a Kölcsey Központ érintésével, az Egyetem sugárúton keresztül a Nagyerdei Stadionig. Bent, a Stadion területén tettek egy nagy kört, bemutatva produkciójukat, majd onnan kivonulva ért véget a délelőtti program. Az esti felvonulás 20 órától szintén a Nagy állomástól indult, a Piac utcán haladva, de ekkor már csak a Kossuth térig tartott. Híradások szerint ezen a napon 300 ezer ember volt kíváncsi felvonulókra, akik az utak mentén állva, valamint a több ponton felállított fizetett lelátókról nézték végig a díszes virágkocsikat és különböző más kulturális produkciókat, a Tianguo Marching Band, Mennyei Zenekar műsorát is.

A zenekart több csoport is kísérte. Az első csoport a tradicionális kínai kosztümös hölgyekből állt, akik különböző színű és stílusú ruhákban vonultak fel lótuszvirággal a kezükben, utánuk következtek a rózsaszín tündérruhába öltözött lótuszhölgyek, akik a kezükben tartott lótuszvirágokkal, pár könnyed tánclépést bemutatva haladtak, ezután pedig az arany gyakorlóruhába öltözött urak és hölgyek csoportja, akik a Fálun Dáfá könnyed meditációs gyakorlatait mutatták be végig az 5,5 km-es szakaszon.

A felvonuláson több olyan állomás is volt, ahol a zenekar megállt és néhány dal erejéig helyben zenélt az összegyűlt tömegnek. Ekkor a hangszóróból az ottani műsorvezetőt hallhattuk, amint bemutatta a Mennyi Zenekart. Minden megállónál elmondták a nézőknek, hogy a Tianguo Marching Band-et nem csak a zene szeretete tartja össze, hanem a közös cél, hogy bemutassák zenéjükkel a Fálun Dáfá szépségét, nemességét és népszerűsítsék ezt a testet és szellemet egyaránt ápoló, ősi keleti tanokra épülő meditációs technikát. A nézőközönség a zenét minden állomás alkalmával hangos tapssal hálálta meg, ami újabb friss lendületet adott a zenekarnak a hosszú menetelésben.

A felvonulás közben pedig Fálun Dáfá gyakorlók egy csoportja kézzel hajtogatott origami lótuszvirágokat ajándékozott a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, emellett pedig magyar és idegen nyelvű információs anyagokat osztottak, hogy tájékoztassák őket a Fálun Dáfá-ról és annak már 11. éve a mai napig tartó kegyetlen üldöztetéséről Kínában.

A Nagyerdei Stadion elé érve már kívülről látható volt, hogy a nézőtéren milyen sok látogató ül. Aznap csodás idő volt, de erősen sütött a nap, és aki tehette az árnyékba húzódott, mégis tele volt a Stadion. A nézők hangos tapssal köszöntötték a Tianguo Marching Band bevonulását, majd a színpadhoz, a fő lelátó elé érve még hangosabban tapsoltak. A felvonulók közt kamerák cikáztak, ugyanis a Duna Televízió élő adásban közvetítette az egész napi felvonulást. A Duna Televízió számos külföldi országban is fogható és Magyarországon is az egyik vezető, kulturális televíziós csatornának számít.

Az esti felvonulás este 20 órakor indult ugyancsak a belváros irányába. Az utca két oldalán most sokkal több néző kísérte figyelemmel a résztvevőket, akik rövidebb távon ugyan, de lassabban haladtak, mint a délelőtt.

Este csupán egy megálló volt, ahol a zenekar hosszabb ideig zenélhetett a közönségnek. Ez volt a Debreceni Virágkarnevál eredményhirdetésének helyszíne is. Itt ugyancsak bemutatták a nézőknek a Tianguo Marching Band-et és a Fálun Dáfá-t. A közönség hálás tapsát a bemondó megismételtette, miközben a mikrofonba a Fálun Dáfá legfontosabb alapelveit: „Igazságosság, Jóság, Tolerancia” kiabálta. Erre a közönség még hangosabban még erősebben tapsolt. A szívből jövő szavak meghatották a nézőket és a felvonulókat is.

A felvonulás záró csúcspontja az esti tűzijáték volt, amit minden felvonuló és néző közösen az utcáról nézett végig. Ezt követően a Tianguo Marching Band és az őket kísérő csoport képviselői a többi fellépő mellett meghívást kapott az aznap esti VIP rendezvényre, ahol Debrecen Polgármestere, Kósa Lajos köszöntötte a Virágkarnevál a megjelenteket. Itt került sor a virágkocsik és virágkötők versenyének eredményhirdetésére, majd a díjkiosztást követően köszönetet mondtak a sikeres rendezvényért és egy kellemes, ízletes vacsorával egybekötött fogadással vendégelték meg a jelenlévőket.


További információ angol nyelven: http://epochtimes.com/gb/10/8/24/n3004180.htm
Kínai nyelven: http://www.minghui.org/mh/articles/2010/8/26/228841.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo