A Francia Amnesty International elnöke: „Nagyszerű volt”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A New York-i alapítású Shen Yun Előadó Művészi Körutazó Társaság két showt adott elő a Palais des Congrés de Paris-ban , Párizsban, április 24-én és 25-én.

Genevieve Garrigos, a Francia Amnesty International (AIF) elnöke, a férjével látogatott el a showra

Mrs. Garrigos elmondta hogy “örömmel töltötte el a kínai kultúra felfedezése” a show közben.

Azt mondta hogy “… különösen a Fálun Gong üldözéséről szóló előadás hatotta meg, amely nagyon jól meg volt csinálva, nagy érzékenységgel és méltósággal. Nagyszerű volt!”

Mrs. Garrigos elmondta, hogy transzba ejtette a “ A Hívás” c. előadás, amelyet az erhu szólista Ms Mei Xuan játszott, aki szintén hosszú ideig szenvedett kínzásokat a kínai Kommunista Párttól, a Fálun Gongba vetett hite miatt.

“Amikor az erhut hallgatod, és becsukod a szemed, láthatod Kínát” mondta Mrs .Garrigos.

Amnesty International kínai képviselő: A Shen Yun “ Egy nemzet reménye”

Amnesty International képviselő, Mr. Joseph Macedo, aki az Kínai körzetek szervezetóeért felelős egy baráttal és egyben Amnesty International kollégával látogatott el a showra.

Mr. Macedo elmondta a Shen Yun több reménnyel tölötte el mint bármi más is valaha Kína jövőjével kapcsolatban. “ A show egy olyan nemzet reménye amely 5000éves történelmet foglal magába a jelennel együtt.

Úgy érezte hogy a show igazi megfogható értéket szolgáltatott a közönségnek. “ Ez a show csodálatos volt. Én úgy hiszem a show sok különböző dolgot hozott a ma jelenlevő emberek számára. Ezek olyan érzések mint az érzelmek, szeretet, a szabadság szüksége, az igazsgág és a spirituális keresésének a szüksége. “

Így folytatta: ”Minden előadásban és minden zenedarabban, van valami ami különböző érzelmet hoz, fényt, színt, és a kínai szellemet… amikor nézed, belekeveredsz, és sok dolgot érzel. “

Mr. Macedo hozzátette” A Kínaiak úgy hiszik, hogy ahhoz hogy boldogak legyünk, remélnünk kell a jövőt. Mi készek vagyunk bármit megtenni érte. “

Ms. Ward-ot szintén meghatotta a Shen Yun, azt mondta hogy “ őt nagyon meglepte a show... és a táncok szépsége. “

Egy szerencse csapás Párizsban

Mr Aurelien Vincent Perrotin és Mr. Hasin, J lang asszisztensei akinek a nemzetközi képviselőtestületnél van irodája

Mr. Hasin és Mr. Aurelien Vincent Perrotin a Francia J. Lang hivatalnok asszisztensei, aki a Francia Szocialista Párt tagja, ellátogattak a showra “ Köszönet egy úriembernek aki nem sokkal később, de ma egy kicsit korábban kérdezett meg” ,mondta Mr. Hassin.

Így folytatta, “Mi kapcsolatban vagyunk a kínai riporterekkel, és közülük az egyik beszélt nekünk a showról, és azt kérdezte hogy el tudnánk e jönni. Azt mondta ez egy igazi felfedezés”.

Mr. Perrotin azt mondta, “A hagyományos kultúrát illetően ez inkább közel van ahhoz amit vártam, de ez megerősít egy pár dolgot amiről én tudok és amit szeretek beleértve a jelmezeket, színeket, mozdulatokat és koreográfiát.

“Nagy érzék van a koreográfiában. Azt hiszem ez nagyon nagyraértékelendő volt. “

Mr. Hassin hozzászólt ahhoz a két jelenethez amelyek a Fálun Gong üldözését érintették a jelenlegi Kínában, és az emberi jogok kérdését, mondván: “ kellemesen meglepődtünk, az egyes emberi jogokra való vonatkozásoktól, főleg mert az a vallási kissebségek üldözéséről szól. “

Díjnyeretes Francia rendező:” Ritkán láttam olyan showt mint ez!”

Díjnyertes Francia rendező és színész Jean-Pierre

Szintén a közönségben volt a díjnyertes Francia filmrendező és színész, Jean-Pierre Mocky. Mr. Mocky, akinek hosszú filmgyártói karierrje van, és aki több tucat filmben szerepelt ill. rendezett nem győzte dicsérni a showt mondván, “ Ritkán láttam ilyen showt mint ez!”

“Azért jöttem hogy belemerítsem magma ennek a remek shownak az atmoszférájába. A színek nagyszerűek. Minden koreográfia nagyon gyönyörű. “

Mr. Mocky hozzátette, “Szépség van a képekben, nagyon szép képek”

“Én nagy Francia színészekkel készítettem filmeket ötven évig, és mindig is elbűvölt Kína”, mondta.

Végezetül Mr Mockey azt mondta, a Shen Yun a béke és a jóllét érzésével hagyta őt ott. “ Ez egy olyan show amely a beteljesülés, a nyugodtság benyomását adja. Nagyon egyszerű és harmónikus. “

Forrás:

http://theepochtimes.com/n2/content/view/34055/
http://theepochtimes.com/n2/content/view/34072/
http://theepochtimes.com/n2/content/view/34067/
http://theepochtimes.com/n2/content/view/34050/

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo