Ausztrália: Fálun Gong-gyakorlók perelik a Kínai Politikai és Igazságügyi párttitkárt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2009. december 7-én, az Ausztrál Legfelsőbb Bíróság megtartotta egy ügy második fordulóját, egy meghallgatást, amelyben három Ausztrál Fálun Gong-gyakorló indított pert a Kínai Politikai és Igazságügyi párttitkár, Zhou Yong Kang ellen. A bíró jóváhagyta az indítványát a felperesnek, hogy az ügyet büntetőjogi helyett, polgári vádakra változtassák meg. A felperesek beperelik, Zhou Yong Kang-ot a kínzások miatt és megfelelő kompenzációért folyamodnak, mert mialatt börtönbe voltak zárva Kínában, mind fizikailag és mentálisan is kínozták őket, mert Fálun Gong-gyakorlók.

A három felperes, Chen Jingxiao, Li Jielin és Yue Changzhi, benyújtotta a kérelmét, hogy változtassák meg a keresetet, büntetőjogi vádakról, polgári vádakra. A bíróság 2010 májusára ütemezte be a következő meghallgatást.

A felperesek, Chen Jing Xiao (jobbra) és Yue Chang Zhi (balra)

A felperesek egyikét, Chen Jing Xiao asszonyt, kegyetlenül megkínozták Kínában, mert Fálun Gong-gyakorló. Két év börtönre ítélték, mialatt többször erőszakoskodtak vele, fizikailag bántalmazták, megverték és elektromos botokkal sokkolták. A személyes tulajdonait, beleértve a számítógépét, melynek becsült értéke több mint 10.000 yüan (1470 dollár), törvénytelenül lefoglalták. A hatóságok hosszú ideig nem engedték, hogy nyilvánosságra hozzák a családjának a tartózkodási helyét. A húgát, szintén törvénytelenül, mindenféle jogi eljárás nélkül, vádolták és ítélték el három év kényszermunkára, mert Fálun Gong-gyakorló.

Chen azt mondta, hogy Zhou Yong Kang volt az a jelentős személy, aki felelős a Fálun Gong üldözéséért Kínában. Reméli, hogy a bíróság bizonyosságot tesz a magas erkölcséről és bátorsággal folytatja az ügyet.

A felperes, Yue Chang Zhi, korábbi elektronikai gépészmérnök, a Repüléstani és Világűri Nemzeti Minisztériumból. 1999 júliusában, a Kínai Kommunista Párt elkezdte üldözni a Fálun Gong-ot. Kétszer kiállt a Fálun Gong-ért, melynek következményeként bezárták őt. Később elköltözött egy másik városba. A hatóságok megkezdtek egy országos hadjáratot azért, hogy letartóztassák őt. A Nemzeti Biztonsági Hivatal letartóztatta a fiatalabb lányát, mint egy túszt azért, hogy kényszerítsék őt, hogy saját magába forduljon. Végül a hatóságok letartóztatták őt a lánya otthonában és négy évre ítélték a Pekingi Női Börtönbe.

A Pekingi Női Börtönben, súlyosan megkínozták fizikálisan és mentálisan is. Megtiltották, hogy aludjon, arra kényszerítették, hogy hosszú ideig egy helyben álljon és nem engedték meg neki, hogy használja a mellékhelyiséget 24 órán keresztül. Gyakran megverték és rugdosták. 2004. március 18. án, hat órán keresztül kínozták fizikálisan és majdnem belehalt. A gerince összezúzódott és nem kapott gyógykezelést, ezért a háta maradandóan meghajlott. Azt mondta, hogy a története csak a jéghegy csúcsa. Mindenhol zajlik az üldözés Kínában.

Yue azt mondta, hogy Kínában, amikor négy év fegyházra ítélték, akkor a hatóságok nem engedték meg neki, hogy bármilyen ügyvéd is képviselje őt és nem értesíthette a családját sem. Ma boldognak érezte magát, hogy alkalma nyílt arra, hogy beperelje Zhou Yong Kang-ot, az elsődleges elkövetőt a Fálun Gong üldözésében. Hisz abban, hogy az igazságot szolgálják ebben a demokratikus országban.

A további felperes, Li Jielin, azt mondta, hogy amikor a Kínai Kommunista Párt (KKP) elindította, 1999. július 20. án teljes nagyságban a Fálun Gong üldözését, a korábbi párttitkár Sichuan tartományában, Zhou Yong Kang, mindenben követte Jiang Zemin-t és végrehajtotta a kegyetlen intézkedéseit a Fálun Gong-gyakorlók ellen, Sichuan-ban. Li Jielin azt mondta: „2000. július 13. án, megközelítőleg este 7 órakor, letartóztattak és elvittek egy átnevelő intézetbe. Azon az éjjelen, kényszermunkán kellett részt vennem. Azon a napon elkezdtem élni azon életemet, amelynek feltételei alkalmatlanak az emberi lények számára. 2001. április 13. án, átszállítottak engem egy női börtönbe. A „Nyolcadik Csoport Megfigyelése Alatt”, rendőrtisztek utasítására, állandóan megfigyeltek a bűnözők. Éjjel-nappal követtek engem, étkezés alatt, amikor a fürdőt használtam és amikor kényszermunkán voltam akkor is. Alkalmazták a „kimerültség taktikáját”, hogy megpróbáljanak ideológiailag átnevelni engem. Minden nap, kényszerítettek, hogy ismételten takarítsak és gyakran kényszerítettek, hogy egy helyben álljak hosszú ideig. Nagyon feszült voltam, mind szellemileg és testileg is. Azért, mert hiszek a Fálun Gong-ban, három hosszú év börtönre kényszerítettek. A lányomat, Wang Wei-t és a vejemet, Wu Hongbo-t, szintén törvénytelenül zárták börtönbe, mert Fálun Gong-gyakorlók. Röviddel azután, miután Wang Wei elszenvedte a két év kényszermunkatábort, ismét bezárták három hónapra, amely alatt egy kegyetlen agymosást kellett elviselnie.”

Az ügy történetének a visszajátszása

2008 novemberében, a felperesek Chen Jingxiao, Li Jielin és Liu Jinghang átadták a dokumentumait egy pernek, amelyet a korábbi Állambiztonsági Miniszter, a korábbi Államtanács tag és a korábbi Kommunista Pártbizottság titkára, a Sichuan tartománybeli Zhou Yong Kang ellen indítottak, amiért üldözést kellett elszenvedniük Kínában, amely magába foglalja a kínzásokat azért, mert hisznek a Fálun Gong-ban. A New South Wales-i Legfelsőbb Bíróság elfogadta a dokumentumokat.

2002 decemberében, amint Zhou Állambiztonsági Miniszter lett, hivatali szinten beszélt egy ülésen és felsőbb szinten a hadkiegészítő parancsnokságon az Állambiztonsági Hivatalban és egy országos video telefon konferencián, amelyen részt vett mindegyik nemzetbiztonsági részleg és a Fálun Gong üldözésének a kiterjesztését hirdette ki.

1999 és 2002 decembere között, amikor Zhou Yong Kang volt a Kommunista Pártbizottság titkára, Sichuan tartományban, sürgette az egész területet, hogy felerősítse az „átalakítását” a Fálun Gong-gyakorlóknak.

Zhou-t gyanúsítják, hogy megtévesztő híreket készített azért, hogy meggyalázza a Fálun Gong-ot és blokkolja az áramlását a Fálun Gong igazság-tisztázó felvilágosításainak. Mint Állambiztonsági Miniszter, Zhou ezen felül megjutalmazta azokat, embereket és hivatalokat, akik aktívan közreműködtek a Fálun Gong üldözésében.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo