Európa: Human Rights Watch szóvivője a Jiang Zemin elleni perről: „Jelentős lépés“

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Reed Brody úr az ismert emberi jogi szervezet „Human Rights Watch“ szóvivője. A Pinochet elleni pert támogatta annak idején. Mikor megtudta, hogy magasrangú kínai hivatalnokok ellen per indul - Jiang Zemin, Luo Gan, Bo Xilai, Jia Qinglin és Wu Guan -, akik a Fálun Gong üldözéséért felelősek, ezt mondta: „Ez egy nagyon jelentős lépés.“

Reed Brody úr az ismert emberi jogi szervezet „Human Rights Watch“ szóvivője részt vett az emberi jogi napon megrendezett akciókon

„A spanyol per a világ jogi rendjéhez („univerzál elmélet“) igazodik. Ez egy nemzetközi törvény, mely akkor érvényes, ha az adott országban nem elérhető az igazságszolgáltatás. A kínaiaknak normál esetben Kína áll rendelkezésére az igazságszolgáltatásra. De ha ez nem lehetséges, akkor egy másik helyen, másik törvényszéken is kereshetnek igazságszolgáltatást. Ha a bűntettek súlyosak, akkor fel lehet lépni ellenük. Spanyolországra biztosan nyomást gyakorol Kína, de a spanyol bírók önállóak, és komolyan kézbe vették a pert. Ez egy nagyon jelentős lépés.“

Már nagyon régóta áll ki Brody úr az igazságszolgáltatásért és az emberi jogokért. Több nemzetközi tárgyaláson is részt vett már. Az egykori csádi diktátor Hissène Habré elleni tárgyalásán ő volt a főügyvéd.

Ez alkalommal a Fálun Gong-gyakorlók az üldözés főfelelőseit állítják bíróság elé, hogy befejeződjenek az emberjogi sértések Kínában. Brody úr ezt mondta: „Az üldözötteknek joguk van a törvényen keresztül igazságukhoz jutni. Sajnos túl sok igazságtalanság történik a világon és csak nagyon keveset javítanak ki. Attól függetlenül, hogy az üldözött Fálun Gong-gyakorlókról vagy a tibetiekről van szó, mindannyiukat elutasítják a hazai bíróságon. Ezért külföldön kell jogi segítséghez fordulniuk. Szerintem a spanyol eset egy fontos információ. Vigasztalja az üldözötteket és igazságszolgáltatást nyújt, ahol be tudják mutatni üldözési élményeiket és ahol megkapják azt a jogot, amit hazájukban megtagadnak tőlük.“

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo