Egy túranap vége

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A minap 3 honkongi fiatalemberrel töltöttem a napot. Ők tulajdonképpen mindhárman kollégáim a kínai étteremben, ahol pincérként dolgozok. Szakácsok és megkértek, hogy vigyem el őket egy pár szép helyre a szigeten, mert nincs autójuk és szeretnének kirándulni kicsit. Először nem nagyon tetszett az ötlet, mert előtte már beszéltem nekik a Fálun Gongról és a tényekről és nem fogadták túl jól, vagyis megjátszották, hogy nem nagyon tudnak az egészről semmit. Ez azt hiszem az én hibám volt, mert túlságosan törekedtem a sikerre és erős volt az érvényesülési vágyam. Mégis valahogy mintha azóta még jobban kedvelnének, mindig nagyon kedvesek velem. Ez talán azért van, mert a tiszta oldaluk megértette, hogy meg akarom őket menteni, vagy hogy segíteni szeretnék.

Mindenesetre annak ellenére, hogy a kudarc emléke elevenen élt bennem beleegyeztem a túrába, mert eszembe jutott, hogy a művelésnél mindig másokra kell gondolni. Azt gondoltam ”lehet hogy jól elfáradok, de nekik ez sokat jelent és ha velem akarják tölteni a napot az biztos nem véletlen” szóval elindultunk. Megnéztünk egy pár szép helyet és beszélgettünk általános dolgokról, mondjuk néha ez is elég nehezen ment a hiányos angoltudásuk miatt, és sokszor egymásközt kínaiul beszélgettek, ami engem tovább frusztrált és mindenféle rossz gondolatok hatoltak a fejembe. Egyszóval nehéz volt a napot velük töltenem, és folyamatosan az volt bennem, hogy ők engem nagyon furcsának tartanak és hogy nincs túl jó véleményük rólam meg, hogy kicsit gyagyásnak tartanak. Ehhez az egészhez jött még egy erős fejfájás is ami reggel óta kisért és csak egyre erősödött. A túra végén meghívtak vacsorára, és megköszönték hogy elvittem őket és kérdezték hogy mikor túrázunk legközelebb. Mondtam nekik hogy hamarosan és hogy nem gond, láttam ez jólesik nekik.

Amikor elköszöntünk akkor már elég erős volt a fejfájásom egész úton hazáig azon gondolkodtam, hogy vajon mitől fáj ennyire és furcsáltam a dolgot. Először karma eltávolításnak véltem, de aztán máshogy kezdtem vélekedni. ”Valamit még biztos nem engedtem el, és most olyan nehéz a művelés, egyáltalán nem tudom mit csináljak, mindent rosszul csináltam, most még a kínaiak is még furcsábbnak tartanak, és ma még nem is gyakoroltam, ráadásul egész nap feszült volt a helyzet és csak felszínesen beszélgettünk... Mester kérlek segíts viszatalálni a helyes útra” egy kis idő múlva megfordultak a gondolataim: ”Ezek az emberek most mind azt gondolják rólam, hogy én jó vagyok és hogy egyfajta tiszta nyugodt jóság sugárzik belőlem, azt tartják rólam hogy nagyon értelmes vagyok és segítőkész, amikor a közelemben vannak, akkor nagyon jól érzik magukat, és maguk sem értik de valahogy mindig beszélgetni akarnak velem, és tisztelnek azért, hogy nem a külsőségekért élek és hogy nem szégyenlem hogy 15 éves az autóm. Hálásak amiért elvittem őket túrázni és rájuk szántam az időmet." Így kezdtem el gondolkodni és ekkor éreztem hogy a fejemben enyhül a nyomás, a fejfájás elmúlt, megértettem, hogy a napnak még nincs vége és hogy csakis énrajtam múlik milyen lesz a kimenetele, hogyan dől el". "Azt mondjuk, hogy jó és rossz egyetlen egy gondolatból fakad, az ebben a gondolatban lévő különbség, különböző következményeket von maga után.” (Zhuán Fálun 4. fejezet – A xingxing emelése)

Most már értem, hogy ezek után igyekeznem kell a jó és pozitív dolgokra koncentrálni és hogy nem kellene negatívan gondolkodnom, mert ez befolyásolhatja az élőlények megmentését, figyelnem kell a gondolataimra hiszen én nem egy hétköznapi ember vagyok és a gondolataim sokkal erősebb energiát hordoznak és ezek könnyen befolyásolhatják a hétköznapi embereket. Ha rossz gondolataim támadnak, akkor még mindig könnyen kijavithatom őket "egy őszinte legyőz száz gonoszt" nem kell teret engednem nekik és megvárni, amíg felerősödnek. Aztán még az is eszembe jutott, hogy a művelés során minden rossz gondolatot ki kell önteni magunkból ahhoz hogy felemelkedhessünk. Ha folyton ilyen rossz és félelemmel teli gondolataim vannak, akkor hogyan érhetném el a beteljesedést?! Ezeket el kell távolítanom és inkább a Fával kell kitöltenem a helyüket.

Köszönöm Mester az útbaigazítást, igyekezni fogok még jobban tanulni a Fát.

Ezek a megértéseim jelenlegi szintemen. Kérem a gyakorlótársakat hogy mutassanak rá hiányosságaimra.


Fálun Dáfá-gyakorló

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo