Fúj a szél és eső jön, vihar közeledik a hegy mögül. A napot sötétség takarja el de a világ mégis fényben úszik. Millió arany lótuszvirág, csöndesen figyel, fényük ereje egyre csak növekszik, s köröttük a réten minden sötétet elnyel.
Villámok cikáznak a sötétség tetőzik a hegy kettéomlik a villámok erejétől. Szaladnak a lények, emberek, vagy ki tudja, észt vesztve homlokegyenest a viharba. Lelkükben már régen vihar dúl s már elpusztított mindent, mi értéket a szívük rejtett.
Egyiket a másik után a sötét felhő elkapdossa , ordítanak de a pénzükért ezegyszer, menedéket nem osztanak. Nincs menekvés itt a vég, az igazság már ideért.
Minden gonosz szív, menjetek a halál hív.
S még a halálban is a pénzt siratják, szegények, menjetek.
Jó emberek is vannak a zavarban, s lelkükben félelem, hol lesz menedék a viharban?
A lótuszvirágok fényesen égnek, szirmaik alatt tán megbújhatunk, ott az Istenek vigyázzák majd az utunk.
Millió fényes szirom, eltakar és oltalom , nem lesz baj csak bízzatok.
Egy ember áll a lótuszréten, éppen ottan középen, elindul a vihar felé,
A felhő csak tombol, tombol a vihar már mindent lerombol ég és föld rázkódik
De az embernek léptei meg nem inognak, ő csak lépdel tovább, minden élet őt figyeli,
Utoljára gyűjti erejét a fekete: "egy utolsó villámmal most vége lesz mindennek
Nektek is lótuszok, hiába hogy olyannyira ragyogtok."
Akkor ér oda az ember s tekintetét a felhőre emeli,
Mosolyog.
Egy pillanat és minden tiszta lesz a fekete felhőnek emléke is épphogy csak feldereng
Minden tiszta az ég és föld ünnepel, millió lótusz egyre csak énekel.
Az ember még ott áll s egyre csak mosolyog, szívében öröm, hisz övéi a lótuszok.
A felhő többé nem jöhet már a rétre és a jó emberek eztán majd békességben élnek.
* * *
tovább ...