Megtanulni olvasni, mindenhol tisztázni az igazságot

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Hetven éves vagyok, és 1999-ben kezdtem el a Fálun Dáfá gyakorlását. Egyetlen egy évet tanultam csak iskolában. Mivel analfabéta voltam, aggódtam, hogy hogyan fogok majd olvasni, de a Fálun Dáfá mélyrehatósága teljesen meggyőzött. Hogy egy valóban lelkiismeretes tanuló legyek azt gondoltam, meg kell tanulnom olvasni. Hogyha nem tudom elolvasni a Zhuán Fálun-t, hogyan tudnék akkor a Fá helyreigazítás folyamatával lépést tartani?

Ezért azokat a szavakat, melyeket nem ismertem felírtam egy cetlire, majd mindenhová magammal vittem. Olvastam, ismételtem, és írtam éjjel nappal. Az volt az érzésem, hogy nagyon gyorsan teszek előrelépéseket és nagyon jó eredményeim vannak.

1999. július 20-án a KKP (Kínai Kommunista Párt) megkezdte a Fálun Gong üldözését. Nem riasztottak el. Hittem, hogy a Fálun Dáfá jó, és hogy amit a Mester tanít, hogy jó emberek legyünk, az helyes. Nem hagytam fel a Fá tanulásával, és annak tanulásával, hogyan is kell olvasni. A művelésem első pár évében nagyon zokogtam a férjem halála miatt, és képtelen voltam tisztán látni a dolgokat. Majdnem elvesztettem a szemem világát is. Áhítatosan arra kértem a Mestert, hogy adjon nekem jó látóképességet, hogy szorgalmasan tudjam tanulni a Fá-t.

Egy hónappal később, amikor a Fá-t tanultam, éreztem valamit, mint egy hirtelen felvillanó fény a szemeim előtt, és egyszerre világos lett. A Zhuán Fálun minden egyes írásjelét tisztán láttam. Zokogtam a meghatottságtól és köszönetet mondtam a Mesternek, hogy visszaadta a látásomat.

2006-ban elkezdtem egyedül olvasni a Zhuán Fálun-t. 2007-ben már képes voltam más gyakorlókkal együtt tanulni a Fá-t a csoportban, és a Hong Yin I-et is megtanultam kívülről. Jelenleg a Hong Yin II-t tanulom. Mialatt a kínai írásjeleket tanultam éreztem a Dáfá hatalmas erejét, és olyan szerencsém van, hogy megtapasztalhattam és élvezhettem az olvasni tanulást.

A hétköznapi emberek számára az idő pénz. Arra törekednek, hogy jó legyen az ételük, jó legyen a bor az asztalon, és hogy egy jó életet élhessenek. Egy művelő számára az idő maga az élet. Olyan sok élőlényt, amennyit csak lehetséges megmenteni ez alatt a korlátozott idő alatt, ez a missziója és a kemény feladata a Dáfá tanítványoknak, melyet magukra vállaltak. A Mester azt mondta:

„Remélem, hogy minden Dáfá tanítvány nem tartja olyan fontosnak a külsőségeket. A legfontosabb a te egyéni művelésed, a te egyéni emelkedésed, és hogy te a gonosz körülmények közepette a Fá-t igazold, minden élőlényt megments és a saját utadat, melyet járnod kell állhatatosan, és jól járjad.” (Fá magyarázat a Fá konferencián New York-ban, 2003. április 20-án.)

Milyen nagy a felelősség a vállunkon!

Jártam a helyi bíróság elnökének lakásában, a rendészeti ügyosztály igazgatójánál, a pénzügyi ügyosztály igazgatójánál, és a községi rendőrségi ügyosztálynál, hogy rávegyem őket arra, hogy lépjenek ki a KKP-ből. A városi bíróság elnökének egész családja kilépett a KKP-ből és köszönetet mondtak nekem. A pénzügyi ügyosztály vezetőjének fia is kilépett a KKP-ből. Egyes emberek kiléptek, mások nem. Egyesek megfenyegettek engem, mások megpróbáltak elfogni. Elengedtem az életet és a halált és nyíltan és tisztességesen mentem meg az élőlényeket. A Mester egész időn át megvédett engem.

A lányom egyik orvosi vizsgálatánál megállapították, hogy mellrákja van. Nagyon megdöbbentem, azonban hirtelen rájöttem, hogy itt egy alkalom a számomra, hogy bemenjek a városba, hogy élőlényeket mentsek meg, és így a lányom lakására siettem. A lányom korábban nem viselkedett tisztességesen a Dáfá-val szemben, és így megkértem, hogy írjon egy nyilatkozatot, hogy az, amit tett teljes mértékben nem létező és semmis, és ezt hagyja nyilvánosságra hozni a Minghui/Clearwisdom weboldalon. Arra is kértem, hogy őszintén ismerje be a hibáit. Azt javasoltam neki, hogy ismételje folyamatosan, hogy „A Fálun Dáfá Jó”. Ennek köszönhetően az operációja sikeresen lezajlott és nem volt szüksége további sugárkezelésekre, ill. kemoterápiára. Egy CT vizsgálat kimutatta, hogy nincs több rosszindulatú sejtje és kiengedték a kórházból.

Az egy hónap alatt, amit a városban töltöttem, egyetlen alkalommal sem hagytam ki a hajnali gyakorlást, az őszinte gondolatok küldését, vagy a Fá tanulását. Több mint 300 embert győztem meg arról, hogy lépjen ki a KKP-ből. Egy üzletvezető egész családja kilépett a KKP-ből, miután elmondtam nekik a tényeket a gonosz KKP-ről és a Fálun Dáfá üldözéséről. A rákövetkező időben sokkal jobban ment neki az üzlete és nagyon hálás volt a Dáfá gyakorlóknak.

Egy további tipikus példa mutatta meg magát egyik nap, mikor egy váróterem mögött haladtam el és megláttam egy anyát a lányával üldögélni hét-nyolc nagy táska között. A lány arca szürkés sárga volt és sápadt. Odamentem hozzájuk és elmeséltem nekik az igazságot a Fálun Gong-ról, de nem hitték el, sőt még rosszakat is mondta a Fálun Dáfá-ról.

Nem hagytam magam elbátortalanítani és élő példának neveztem magamat. Minden egyes betegségem meggyógyult miután elkezdtem a Fálun Dáfá-t gyakorolni. Körülbelül harminc percen át beszéltem velük, végül elvették az információs anyagokat és elhitték, amit meséltem nekik. Elkezdték a „Fálun Dáfá Jó”-t és az „Őszinteség, Könyörületesség, Tolerancia Jó”-t ismételgetni. Majd megérkezett a busz, amire vártak, és segítettem nekik bepakolni a nagy táskákat. Nagyon meghatódtak. Hamar felélénkült a lány arca, kihúzta magát és azt mondta nekem egy mosollyal a száján, hogy az édesanyja szeretne köszönetet mondani nekem, és meghívni engem a városba, ahol lakik, hogy ott is elmeséljem az igazságot.

Az ottani emberek nem tudták megismerni az igazságot. Újra és újra arra kért engem, hogy látogassam meg, mikor már indulni kezdett a busz. Az élőlények arra várnak, hogy megmentsék őket. Amíg megerőltetjük magunkat és különféle embereknek elmondjuk az igazságot, mindig a ragaszkodásaiknak megfelelően, a legtöbb esetben sikerünk lesz.

Egy alkalommal öt munkás jött hozzám. Azt mondtam nekik, hogy nagyon keményen dolgoztak és beszélni kezdtem velük a korrupt társadalomról és a korrupt kormánytagokról és különféle példákat említettem nekik. Kettő közülük nem akart hallani engem és egyszerűen tovább mentek. Feltartottam őket és megkértem őket arra, hogy hallgassanak végig türelmesen. Elmeséltem nekik, hogy miért kell az embereknek kilépniük a KKP-ből. Végül mindannyian kiléptek a KKP-ből.

Hasonló helyzetek újra és újra megismétlődnek. Tudom, hogy a Mester bátorságot ad nekem. Egészen addig, amíg a hétköznapi embereket a KKP még megtéveszti, nem fogom abbahagyni, hogy elmondjam nekik az igaz tényeket.

A helyi képzési ügyosztályunk igazgatójának felkeresésére indultam, és megkértem, hogy lépjen ki a KKP-ből. Az egész családja kilépett. A helyi közösségünk párttitkára is megtudta az igazságot és szándékosan védelmezett minket.

A legfontosabb dolog tehát az, hogy ők maguk a jó oldalra álljanak. 2008-ban több mint 1300 embert győztem meg arról, hogy lépjenek ki a KKP-ből. Még mindig egy nagyon hosszú út áll előttem, hogy elérjem azt, amit a Mester elvár tőlünk. Továbbra is teljesíteni fogom a küldetésemet, hogy felzárkózzam a Fá helyreigazításban.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a47580-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo