Önvizsgálatot tartani és szorgalmasan művelődni

Már tizenkét éve művelem magam a Dáfá-ban. Ez alatt a tizenkét év alatt tapasztaltam nehézségeket, megemelkedéseket és vizsgákat. Még mindig sok ragaszkodásom van, melyeket el kell engednem. Mióta 1999-ben megkezdődött az üldözés, azok a Dáfá tanítványok, akik átjutottak ezen az üldözésen mindig érettebbek lettek. Mióta megkaptam a Fá-t (A Fálun Dáfá tanításai), a Fálun Dáfá gyakorlásából mind szellemileg, mind testileg sok előnyöm származott. A szentimentális érzéseim, hogy a Mesternek és a Dáfának köszönetet mondjak, fokozatosan egyre racionálisabbá alakultak át. Mikor megkezdődött az üldözés inkább otthon maradtam, hogy a Fá-t tanuljam, és a gyakorlatokat csináljam. Nem léptem elő, hogy a Fá-t igazoljam és megmentsem az élőlényeket. Nagyon rosszul csináltam. Mikor 2000 elején megkaptam a Mesternek a beszédét, és elolvastam, hogy a mester hogyan dicséri a gyakorlókat, akik jól cselekedtek, szégyelltem magam, mert nem tettem semmit. Tudtam, hogy a félelem, mint ragaszkodás akadályozott meg a leginkább.

Egy helyi gyakorlót letartóztattak az igaz tények elmagyarázása miatt. Nagyon jó barátságban voltam vele. Más gyakorlókkal ez után minden nap elmentünk arra a helyre, ahol letartóztatták, és megpróbáltuk elérni, hogy engedjék szabadon. A családja azonban nem működött együtt velünk. Nem engedték, hogy közreműködjünk, és azt mondták, hogy az igyekezetünkkel csak még nagyobb kárt okozunk. Ellenünk voltak. Végül is nem sikerült megmentenünk őket.

Ennek az esetnek a következtében felismertem a ragaszkodásomat. Annak ellenére, hogy küldtem őszinte gondolatokat a gyakorló megmentése érdekében, sok érzelemtől átitatott elem volt bennem. Mialatt megpróbáltam a gyakorlót megmenteni a szellemi beállítottságom olyan volt, mint egy hétköznapi emberé, a személyekhez kötődő lojalitásnál. Egyáltalán nem rendelkeztem egy gyakorló őszinte gondolataival és őszinte cselekedeteivel. A gyakorló családtagjai nem működtek együtt a kiszabadításában, hanem vádaskodtak, hogy senki nem gondoskodik a gyerekről, senki nem főz a családnak, és hogy a család teljesen összezavarodott. Úgy tűnt, mintha a gyakorló egyetlen kötelezettsége az lenne, hogy főzzön, a gyerekről gondoskodjon és szolgálja a család többi tagját. A fia és az anyja egyáltalán nem aggódott a lányért. Ez felzaklatott. Nem volt békés a szellemem. Ezek voltak a gondolataim: „Hogyha nem akartok a szabadon bocsátásáért tenni, hát jól van. Ha nem akarjátok, hogy itt legyek, nem fogok többet ide jönni, ezzel tulajdonképpen még időt is spórolok.”

Később felismertem, hogy ez egy szörnyűséges és egoista gondolat volt. Mielőtt a gyakorlót elfogták volna láttam a ragaszkodásait, de nem segítettem neki. Hogyha nem akart tovább hallgatni, akkor egyszerűen nem mondtam neki többet semmit. Ez abból származott, hogy attól tartottam, elvesztem a „méltóságomat”. Nem magamban kerestem a választ, és nem műveltem a beszédemet. A régi hatalmak minden egyes gondolatunkat megfigyelik és előnyt kovácsolnak maguknak a hiányosságainkból. Aztán jött ez a gonosz üldözés. A gyakorlótársainkat kényszermunkatáborokban tartják fogva. Milyen egy nagy lecke! Elriadtam attól, hogy elmeséljem az embereknek az igazságot. A ragaszkodásom, a félelem a legnagyobb hátráltató erő a művelésemben, mely fogva tart. Mi művelők vagyunk, úton az Istenné válás felé. Miért hagyjuk, hogy ilyen rossz dolgok akadályozzanak bennünket? A Fá tanulásának segítségével sikerült ebből az alacsony szintű állapotból kikerülnöm.

Amikor más gyakorlókkal kerültem kapcsolatba, láttam akár tudatosan akár nem tudatosan más gyakorlók hiányosságait. Mindig azt gondoltam, hogy az amit én mondok, az a helyes. Egy nap, amikor egy gyakorlótársam lakásában tanultuk a Fá-t, sok idő elteltével megérkezett még egy gyakorló. A vendéglátónk bemutatott minket a gyakorlónak. Erre azt mondtam, hogy nincsen szükség ilyen fajta bemutatásra és a művelésben a dolgok természetes lefolyását kellene követnünk. Ezt nem tudta elfogadni és azt mondta, hogy túlságosan óvatoskodó vagyok és a félelem ragaszkodása mutatkozott meg nálam. Nézeteltérésünk volt. Később más gyakorlótársaim rámutattak, hogy túlságosan féltem és túl komoly voltam, ez pedig megakadályozta a gyakorlótársaimat abban, hogy elfogadják a szavaimat.

Mikor hazaértem, önvizsgálatot tartottam. Zaklatott állapotban voltam, nem voltam nyugodt és a hanglejtésem sem volt jóságos. Hosszú ideje ebben az állapotban voltam. Sok gyakorló felhívta a figyelmemet erre. Annak ellenére, hogy tettem kisebb előrelépéseket, nem változtam meg teljesen. Nem tettem azt, amit a Mester mondott:

„Annak érdekében, hogy a karma átváltozásánál jól tudjunk uralkodni magunkon, és a dolgokat ne rontsuk úgy el, mint a hétköznapi emberek, a mindennapokban könyörületes szívet kell megőriznünk és egy harmonikus, nyugodt kedélyállapotot kell megtartanunk. Hogyha ekkor hirtelen problémákba ütközöl, akkor jól fogsz tudni cselekedni.” (Zhuán Fálun, Negyedik fejezet)

Még mindig megvan bennem a versengés ragaszkodása. Mindig az a gondolatom, hogy amit én mondok, az a jó. Túlságosan kitartok a saját véleményem mellett. Milyen erősek is az emberi ragaszkodásaim! A legnagyobb ragaszkodásom a lustaság és a félelem démona is hatalmas. Tudom, hogy köztem és más gyakorlók között nagy a távolság. De nem fogom feladni. Továbbra is tanulom a Fá-t, valóban művelem magam, levetkőzöm a démonikus tulajdonságaimat, így különösen a félelmemet.