Kong Xiagnzhu urat halálra kínozták (Heilongjiang tartomány, Telefonszámok)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Mudanjiang város börtöne kihasználta befolyását és kihúzta Kong Xiangzhu úr szabadon bocsátását. Csak 2007. április 18-án engedték szabadon, mikor már teljesen magán kívül volt és halálán volt. Két hónappal utána hunyt el.

Kong Xiangzhu Fálun Dáfá-gyakorló Shuangyashan város Jianshan kerületében élt. Nagyon szegény körülmények között nőtt fel. Mielőtt elkezdte volna művelni a Fálun Dáfá-t, gyengélkedett. Nem tudott dolgozni és ágyhoz volt kötve. Mikor 28 évesen elkezdte gyakorolni a Fálun Dáfá-t, egészséges és erős lett.

2002. május 1-én rendőrök csalogatták el Kong urat egy építkezés helyszínére, ahol letartóztatták. Azt állították, hogy részt vett abban az akcióban, melyben megvágták a kábeltelevíziót, hogy kisugározzák az üldöztetés tényeit. Mikor a családja megtudta, hogy egy kórházban újra kellett éleszteni, azonnal odasiettek, de már a műtőben volt. Az egész testén verések nyomai és véraláfutások voltak, háta tele volt olyan sebekkel, melyeket az elektromos botok okoztak. A hús elvált a nyaráról és csontjáról.

2006 júniusában súlyos tuberkulózist diagnosztizáltak Kong úrnál Mudanjiang város börtönében. Eszméletlen volt. 2006 júliusában a börtönön kívüli kezelésben részesült, ahol szintén kritikus volt az állapota. Altestét nem tudta mozgatni és nem is tudta ellátni magát. Néha szellemileg zavarodottnak tűnt.

Családja kérte szabadon bocsátását, mivel állapota olyan súlyos lett. A börtön igazgatósága félrevezette a családot, hogy átmenetileg kiengedik a börtönből orvosi okokból, a szabadon bocsátáshoz szükséges papírokat azonban hónapokig nem intézték el. A Yonghong rendőrőrs nem volt hajlandó elfogadni az adatait avval a kifogással, hogy Kong úr lakossági kérvénye nincs az akták között. Emiatt nem kapott orvosi ellátást kritikus állapotában.

Tíz hónapon át tartott ki a család Kong úr mellett, akit 5.000 jüan ellenében szabadon engedtek. Kong úr ekkor teljesen le volt soványodva és eszméletlen állapotban volt.

Két szenvedéssel teli hónap után végül 2007. június 23-án hunyt el Kong úr.


Kong úr haláláért felelős személyek:
Yonghong rendőrőrs Jianshan kerületben, Shuangyashan városban: 86-469-4248763
Jianshan kerület rendőrigazgatója, Zhai Shengli úr: 86-469-4288304
Du Yongbo és Men Yongfeng rendőrök a Jianshan rendőrőrsről
Jianshan kerületi rendőrőrs kihallgatásért felelős osztály főnöke, Huang Dechen úr:
86-469-4273152

Shuangyashan városi rendőrőrs és 610-es iroda: 86-469-4233106
Jianshan kerületi bíróság főnöke, Jiang Feng úr: 86-13349336099 (mobil)
Börtönvezető: 86-453-6404715 vagy 86-453-6404755,
Börtönigazgató, Chen Shougang úr: 86-453-6404715-8000, Mellék-8388,
86-13904676888 (mobil)

KKP rendőrigazgató Yu Jinghe úr: 86-453-6404715-8000, Mellék-8388,
86-13904835888 (mobil), 86-13904935558 (mobil)


Az eredeti cikk kínaiul: http://minghui.ca/mh/articles/2007/7/5/158232.html

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a40299-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo