Éretté válás, a Fá védelme és a Fá-nak ártó események megsemmisítése

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Nemrég Wuhan városban elterjedt a pénzszedés. A pénzbeszedők pedig avval próbálták igazolni tettüket, hogy a Mester nevében teszik ezt. Azt állították, hogy a Mester küldött nekik egy faxot, hogy személyesen fogadták a Mester feleségének a hívását, mert az NTDTV-nek és az Epoch Times-nak "sürgősen pénzre van szüksége" és hogy "engedélyt kaptak az Epoch Times kínai szakaszától" stb. Néhányan nem merték megemlítenni az NTDTV-t vagy az Epoch Times-ot, hanem azt állították, hogy ténymegtisztító anyagokra kell a pénzt, vagy hogy először beszedik a pénzt és majd utána döntenek, hogy mit kezdenek vele.

Azok, akik elkezdték a pénz beszedést, azt állították, hogy a Mester 1999-es pekingi előadásán, illetve a Mester Fá előadásán is részt vettek. Egy hamis faxot használtak, hogy megtévesszék a Dáfá gyakorlókat! Kezdtek kéregetni a gyakorlóktól, hogy adományozzák pénzt és hogy minél többet adnak, annál jobb. Azt is ígérték, hogy egy „kutatási központot" és egy „alapítványt” hoznak létre. Annak ellenére, hogy elég ügyetlenek voltak a taktikáik (az utóbbi években elég sok besúgót, csalót és személyeket, akik azt állították, hogy Dáfá gyakorlók és akik gazdaggá akartak csak válni, lepleztek le), mégis sikerült nekik nagy botrányt kavarni a helybeli gyakorlók közt. Ez veszélyeztette a Dáfá gyakorlók biztonságát, illetve a jelenlévő ténymegtisztázó anyag feldolgozó helyeknek az anyagi helyzetét.

Mester mondta:
„Ez a két oka annak, hogy miért nem növekszik a Gong annak ellenére,
hogy gyakorolsz: ha a Fá-t nem magas szinten tanulod, nem juthatsz magas szintre; ha valaki nem a belső lényét műveli, nem a Xinxingjét, akkor nem növekszik a Gong. Csak ez a két ok létezik.”

(„Miért nem növekszik a Gong annak ellenére, hogy gyakorlunk?,” Első fejezet, Zhuán Fálun)

Miért van az, hogy különböző helyeken még vannak gyakorlók, akiket be lehet csapni olyan írásokkal, amiket állítólag a Mester írt, de hamisak? Miért nem ismerték fel a gyakorlók, hogy az írás és a fax hamis? Csak nem gonosz démonok használják ki a gyakorlók törekvését, buzgóságát és félelmét, a más ragaszkodását is?

Minden igazi Dáfá gyakorlónak tudnia kell, hogy mióta elkezdődött az üldözés 1999-ben, minden Mester cikke a Minghui weblapon jelent meg. Cikkek, amik nem jelentek meg a Minghui weblapon biztosan hamisak! Mester megmondta a „2005-i Fá-magyarázat San Franciscoban,” hogy:

„Csak azok a beszédek, amik hivatalosan megjelentek a Clearwisdom [Minghui angol nyelven] weblapon vagy hivatalosan ki lettek adva könyv formájában, csak azokat lehet igazolni; ezt senki tudja aláaknázni.”
(2005-i Fá-magyarázat San Franciscoban – Kérdések és Válaszok)

Mester soha nem tanította a Fá-t gyakorlóknak faxon keresztül egy bizonyos területen tartózkodó gyakorlónak.

A pénzbeszedésre visszatérve: a Dáfá művelése betiltja a pénzbeszedést és azok, akik megszegik a szabályt, komolyan árt a Dáfá-nak. Ezt minden igazi Dáfá gyakorló tudomásul veszi. A Fá az a Fá és olyan szilárd, mint egy gyémánt és megváltozhatatlan. A Fá soha nem lesz megváltoztatva vagy egy individuális ember elképzeléseihez igazítva, mint egy hétköznapi dolog.

A művelés egy komoly dolog; szigorúbb és komolyabb, mint bármilyen hétköznapi emberi dolog. Csak akkor állapíthatjuk meg, hogy valami jó-e vagy gonosz-e, vagy hogy helyes-e vagy helytelen-e, ha minden szavát, illetve minden cselekvését a Fá-val mérjük meg. A művelőknek „a Fá-t tanárnak tekinteni” egy vizsgálódó feltétel. Nem számít, hogy milyen színtet értünk el, az elromlott démonok kihasználhatják a lyukakat és komolyan zavarhatnak minket, ha evvel nem vagyunk tisztában. A gyakorlóknak, akik még nem tudják a „Fá-t tanárnak tekinteni,” amikor rossz dolgokkal találkoznak, gondoljatok bele: siessél és ébredj fel! Ha nem ismered fel a Fá tanítását a pénzbeszedésről, akkor hogyan kerülheted ki a megtévesztést? Ha nem tudod, hogy a Xingxing alapján kell megítélned valakit és nem a saját „dicsőséges múltja” alapján, akkor hogyan mehetsz át a démoni megtévesztés vizsgáján?

A Fá-helyreigazítás eddig jutott és a Kínában élő Dáfá-gyakorlók éretté váltak a Fá megértésükben. Néhány gyakorló azonban elfelejtette a Dáfá-t és a Fá-t tanárnak tekinteni. Tévesztő szavaktól megmozdult a szívük. Nem sikerült felismerniük a csapdát és ráadásul odaadták pénzüket ezeknek a bűnösöknek, ami ténymegtisztázásra való. Azok a gyakorlók, akik elhitték ezek a hazúgságokat, gondoljanak bele: nyugodtan tanultátok a Fá-t? Dáfá-t művelő tanítványokként kihasználták az elromlott démonok a kedvességed és a Mesterhez fűződő érzelmed. Pontosan mik a ragaszkodásaid, amiket még nem vettél észre és nem engedtél el? Még mindig nem engedted el a ragaszkodásaid; milyen szerepet játszol a Dáfá igazolásában? Nézd csak meg a sok Dáfá-gyakorlót, akik szorgalmasan tekintik a Fá-t tanárnak és egyáltalán nem mozdul meg a szívük ilyen dologtól. Azok a gyakorlók, akiket könnyen megérintenek a besúgók és csalók: találjátok meg a lyukakat a művelésben gyorsan és mérjétek magatok a Fá tanulása illetve a művelés alapján. Használjátok ezt az időt, hogy szorgalmasan fejlődjetek a Fá-ban!

Reméljük, hogy javulnak és felébrednek a Dáfá gyakorlók Wuhan-ban, illetve más területen, ahol a gyakorlók szíve könnyen megmozdul ilyen eseménytől. Csak szorgalmas önműveléssel, és tiszta gondolattal a Fá-ról, lehet igazolni a Fá-t és megmenteni az élőlényeket.

Dáfá gyakorlók! Olyan embernek, mint Zhang és Nie Wuhanban nem szabad több lehetőséget adni. Különben segíted a gonoszt és zavargást kérsz. Ha valami zavarja a Fá-t, akkor tiszta fejjel kell megértenünk a Fá-t és ésszel kell védenünk azt, különben nem vesszük komolyan a művelést, illetve akkor nem vagyunk irgalmasak minden lényhez.

Clearwisdom [Minghui] Főszerkesztősége

Angol nyelvű változat: http://www.clearwisdom.net/emh/articles/2007/1/4/81444.html
Kínai nyelvű változat: http://minghui.org/mh/articles/2006/12/29/145749.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo