Dánia: Anti-kínzási kiállítás az államügyészek nemzetközi találkozóján

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az államügyészek nemzetközi találkozóját Dánia fővárosában tartották 2005. augusztus 29-től szeptember 1-ig. A fókusz az emberi jogokon és a szemtanúk és áldozatok helyzetén volt a jogi eljárások során. Több, mint 80 ország államügyészei vettek részt a találkozón.

Az azonban szégyen, hogy Jia Chunwang, az egykori kínai közbiztonsági miniszter, jelenlegi főügyész, tartotta a főbeszédet a találkozó első napján. Jia Chunwang részt vett a Fálun Gong-gyakorlók üldöztetésében, melyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) folytat Kínában. Természetesen csak hazugságokat mesélt a hallgatóknak a Kínában zajló emberjogi helyzetről.

Békés felhívás

A dán Fálun Gong-gyakorlók alapvető emberi jogaikkal éltek egy demokratikus országban: feljelentették Jia-t és büntető eljárást nyújtottak be a dán államügyészségnél. Feltárták a kínzásokat és a kegyetlen üldözést, ami most történik Kínában, a világ minden államügyésze előtt. Sok államügyész érdeklődését felkeltette ez az akciósorozat. Néhány ügyész arra kérte a találkozó szervezőit, hogy magyarázzák el ezt a helyzetet.

Anti-kínzási kiállítás

Eközben a gyakorlók békés felhívást tartottak a találkozó épülete előtt négy napon keresztül. A konferencia főbejárata előtt egy dombon tartottak a gyakorlók egy kiállítást, melyen kínzási jeleneteket játszottak el, hogy így hívják fel a konferencián résztvevők figyelmét az üldözésre, ami jelenleg Kínában zajlik. Azt követelték, hogy a jogrendszer Kínában újra az igazságosságnak adjon helyet, hogy adják vissza az alapvető emberi jogokat a népnek és hogy fejezzék be ezt az embertelen üldözést.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a28775-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo