Tapasztalatokról szóló beszámoló a londoni Fá-konferencián 2005: Az igazság elmagyarázása és az érző lények megmentése az európai Dáfá-honlapok által (1. rész)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Martin

Amikor 1996-ban egy könyvet olvastam a meditációról, a homlokomban hirtelen sugárzó világosság keletkezett és olyan jeleneteket láttam, amik a következő néhány héten történtek meg. Néhány nappal később egy olyan mély, vibráló hangzást hallottam, mely az univerzum belsejéből származhatott. Egyre érthetőbbé és érzékelhetőbbé vált addig a pontig, míg inkább félelmet keltett bennem. Nem tudtam mást tenni, csak az ágyamban feküdni. Utána az alhasamban mozgott valami és ez a valami állandóan a testemen keresztül a szemöldökeim közti helyig emelkedett, ahonnan a hátsófejembe ment. Hirtelen elhagytam a testem és a szobában lebegve találtam újra magamra egy vibráló, magas energiájú anyagból álló testben. Egy idő után visszaestem saját testembe.

Elgondolkoztam, hogy mi is az élet, de két évig tartott, míg kedélyem újra lenyugodott. Egy barátom felhívott és megkért, hogy találkozzam az öccsével, aki szeretett volna bemutatni valamit, amit nemrég tanult meg és amit úgy érezte, tovább kell adnia - valamit, amit Fálun Gong-nak hívtak. Nem tudtam, mi a Fálun Gong, de hallottam korábban néhány történetet az öccséről, ezért úgy határoztam, hogy megpróbálom. Emlékszem, hogy amikor az öccse belépett a terembe, ahol húszan vártuk, hogy bemutassa a Fálun Gong-ot, a szívem elkezdett erősen dobogni. Az első gyakorlat tanulása során a testem nagyon könnyűvé vált és kellemes érzés töltött el, szellemem pedig tiszta és világos lett.

Miután megtanultuk az öt gyakorlatot, megnéztük Li mester kilencnapos-szemináriumát, minden nap egy előadást néztünk meg videón. Li mester az univerzum igazságát magyarázta el és az igaz művelésbe vezette be tanítványait. A folyamat során sok ragaszkodásomat fedtem fel és felismerhetővé váltak számomra. Minden feladott ragaszkodás után kellemesen éreztem magam a testemben és igaz gondolataim egyre erősebbek lettek.

Elkezdtem olyan sokszor tanulni a Fá-t (Törvény, Parancsolat) és a végezni a gyakorlatokat, amilyen sokszor csak tudtam. Amikor 1999. júliusában elkezdődött az üldözés, nem tudtam felelősségemet Dáfá-taníványként igazán felismerni, mert még abban megértés folyamatában voltam. Amikor azonban elkezdtem olvasni a Clearwisdom honlap cikkeit, és a megértésem elmélyült a Fá helyesbítéséről, egy idő után az volt az érzésem, hogy a személyes művelés nem elegendő.

Így elhatároztam, hogy kinyomtatom az igaz tényekről szóló információs anyagokat és sokszorosítom őket és a munkám után szétosztogatom őket. De el kell, hogy mondjam, nem éreztem magam valami jól az első időkben, mikor olyan embereknek adtam az információs anyagokat az utcán, akiket nem ismertem. Viszont éreztem, hogy az, amit teszek, helyes és ezért megkönnyebbültem. A környezetemben lévő más gyakorlókkal együtt kerestük a lehetőségeket, hogy még több embert informálhassunk a Fálun Gong igaz történetéről és az üldözésről.

Később pedig kínálkozott egy lehetőség, hogy a svéd Clearharomy honlap szerkesztőjeként dolgozhatok, ami az európai Fálun Dáfá-honlap svéd változata. Ugyan ekkor még nem is volt saját számítógépem, boldogan elfogadtam a feladatot és felelősséget. A Clearharmony honlap arra szolgál, hogy visszaadja a Dáfá-gyakorlók őszinte hangját és a támogatásokat Európa szerte, hogy leleplezze az üldözés gonosz természetét, hogy tájékoztassa az európai embereket a Fálun Gong-ról és hogy megadja nekik a lehetőséget, hogy a jövőjük jó legyen.

Annak ellenére, hogy nagyon sok volt a munkánk, mint például késő éjjelig fordítani és javítani, hogy követni tudjuk az európai gyakorlók közös fáradozásait és az igazság elmagyarázásának folyamatát, nehézségeit, melyekkel szemben állnak és leküzdenek - ez mind megérte. Voltak azonban olyan éjszakák is, mikor ezekből semmi nem látszott - ha az ember fáradt és nyugalmatlan, az egész teste fáj és még nem is tudja a Fá-t tanulni vagy a gyakorlatokat végezni és ennek ellenére jó munkát végezni. Ekkor nem szabad arra gondolni: "Ma nincs kedvem, majd holnap csinálom." Egy Dáfáhonlap szerkesztőjének lenni megtiszteltetés, melyet minden nap ki kell érdemelni.

Lee

A gyakorlást 2001. szeptemberében kezdtem el, abban a hónapban, mikor megalakult a Clearharmony honlap. 2001 végén kerültem kapcsolatba a szerkesztőségi csoporttal és a művelésem egybeforrt a Clearharmony honlap haladásával a Fá helyesbítésének idejében.

Azt kérdeztem magamtól, hogy vajon hány ember látogatja meg a honlapot és emiatt néha kétségeim voltak. Ezt mondtam magamban: "Ha csak egyetlen ember is olvassa a honlapot, akkor is tovább fogom csinálni ezt a Dáfá-munkát teljes szívemből." Idővel azonban világosság vált számomra, hogy ugyan ez a gondolat helyes, de a Fá helyreigazításának haladásával a megértéseim is változnak. A Dáfá-tanítványok gondolatai hatalmas erővel rendelkeznek - ha arra gondolok, hogy a tények elmagyarázásánál csak egyetlen egy személy megmentésére ügyelek, akkor az negatív kihatással lehet a munkámra. Az igaz tények elmagyarázására végzett munkánk olyan sok élőlényt kell, hogy elérjen, amennyit csak lehet. Azóta arra gondolok, hogy lehetőleg sok ember olvassa a honlapot, hogy így megtudják, mi a Fálun Dáfá és hogy megmeneküljenek. Ha egy cikken dolgozom a honlapnak, akkor arra gondolok, hogy ezt a cikket sok embernek kell elolvasnia, hogy megtudják a Dáfá igazságát és tudni fognak az üldözésről. Megértésem szerint a gyakorlók (akik a cikket írták vagy kiadták) szellemének őszinte gondolatai pozitívan fognak hatni azokra, akik olvassák majd a cikket.

A múltban nem mondtam meg senkinek, hogy a honlappal foglalkozom, mert akkoriban a gonosz féktelen volt. Néha arra kértek a gyakorlók, hogy menjek el különböző rendezvényekre, de nagyon nehéz volt időt találnom azokra. Legtöbbször lemondtam ezekről, hogy a honlappal foglalkozhassam. Aggódni kezdtek értem, hogy nem teszek semmit a Fá helyreigazításában kapott szerepemben - de mégsem tudtam nekik elmagyarázni, hogy valójában a honlap miatt nem volt időm. A honlappal való foglalkozásnál az ember eléggé el van zárva a többiektől és ez néha nagyon kemény tud lenni. A legtöbb munkánál a honlapnál napról napra csak a számítógép előtt ül az ember sokszor igen hosszú ideig. Nagyon fontos, hogy az ember őszinte legyen és hogy ezt meg is tartsa, különben különböző zavaró tényezők léphetnek fel, mint pl. álmosság vagy kábultság. Rájöttem, hogy ez akkor történik meg könnyen, ha ezt a feladatot munkaként kezelem. Azonban, ha visszagondolok annak a fontosságára, amit a Fá helyreigazításának ebben az időszakában teszünk, akkor az elmém újra tiszta lesz és tudni fogom, hogy hogyan cselekedjek, ha történik valami.

Észrevettem, hogy a művelésem nagyon szorosan összefügg a honlappal: pl. ha rest vagyok, akkor nehézségeket okozhatok a honlapnak a cikkek reggeli kiadásában. Az egész arra ösztönözött engem, hogy magas értékeket tűzzek ki célul magam elé és hogy ne hagyjak hézagokat, ahol a gonosz be tud hatolni.

Folyt. köv.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo