Gyerekként átélni az üldözést

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Fiatal gyakorló vagyok, öt éves koromban kaptam meg a Fát az anyukám mellett. Anyám és a nagymamám a betegségeik eltávolítása miatt kezdtek bele a művelésbe. Szerencsések voltak, a Dáfá visszaadta nekik az egészségüket, és megváltoztatta apám rossz természetét. Nagyon hálás vagyok Li Mesternek (az alapító), hogy csodálatos otthonnal ajándékozott meg.

 

A gyakorlás erőt adott, hogy átugorjak egy több mint két méteres falat

Egy nappal a 2001-es Kínai Új Év előtt, amikor kilenc éves voltam, két gyakorló meglátogatott minket és nálunk maradtak éjszakára. Mivel az otthonunk nem volt nagyon tágas, anyám egy másik gyakorlónál maradt a közelben. Az éjszaka közepén rendőrök törtek be az otthonunkba, és letartóztatták a nagymamámat és a két gyakorlót. A kishúgom, aki hét éves volt annyira megrémült, hogy folyamatosan sírt. A rendőr engem is faggatott, hogy anyám hova ment.

 

A nagymamám megkérdezte a rendőrt: „Miért tartóztattok le minket? Semmi rosszat nem tettünk. Meg kellene titeket büntetni, amiért megijesztettétek a két gyereket.”

 

A helyi hivatalnokok már azelőtt is zaklattak minket, és tudtak a közelben lévő gyakorlóról is. Amíg a két gyakorló a rendőrséggel vitatkozott a nagymamám jelezte, hogy figyelmeztessem az anyámat.

 

Az utca nagyon sötét volt, de nem féltem. Amikor a gyakorló otthonához értem az ajtaja zárva volt belülről. Be akartam kopogni az ajtón, de attól tartottam, hogy a rendőrök meghallják. Próbáltam átmászni a több mint két méter magas falon, de másodszorra sem sikerült. Aztán megkértem a Mestert, hogy segítsen. Azonnal egy nagy kezet éreztem, amely segített átugrani a falon. Felébresztettem anyámat, és elmondtam neki, hogy körülvették a rendőrök az otthonunkat. Az anyám és a másik gyakorló azonnal felöltöztek és elmenekültek. Én pedig visszamentem.

 

A rendőrök rögtön a távozásom után behatoltak a gyakorló otthonába. Tudták, hogy figyelmeztettem az anyámat, de elengedtek, mivel még túl fiatal voltam. A nagymamámat és a két gyakorlót jogtalanul bebörtönözték, a fogva tartó központban a Kínai Új Év napján.

 

Megtanulni higgadtnak maradni

Középiskolában a tanulmányi eredményeim átlagosak voltak. Az anyám mindig noszogatott, hogy tanuljak. Ám a lustaságom miatt időnként ellenkeztem vele. A művelésben is fokozatosan kilazítottam.

 

Amikor a matematika tesztet töltöttem ki, fogalmam sem volt sok alapvető kérdéssel kapcsolatban. Olyan ideges lettem, hogy nem tudtam gondolkodni. Ültem ott egy darabig és hirtelen eszembe jutott, hogy én egy gyakorló vagyok. Kértem a Mestert, hogy segítsen, és azt ismételgettem, hogy „a Fálun Dáfá jó”.

 

Egy fél óra múlva a fejem kitisztult és elkezdtem megoldani a feladatokat. Nem került nagy erőfeszítésembe befejezni az összes feladatot a rendelkezésre álló időn belül. Nem tudtam, hogyan csináltam. A vizsga eredménye nagyon kielégítő volt és bejutottam álmaim egyetemére. Nagyon hálás vagyok a Mesternek, hogy bölcsességet adott nekem.

 

Átjutni a betegség karmán

Három éves koromban tüdőgyulladáson estem át, és öt éves koromig gyógyszereket és injekciókat kaptam. Miután megkaptam a Fát, a Mester megtisztította a testemet és abbahagytam a gyógyszerek szedését. A művelés során éltem át betegség karmát. Ám a Mester segítségével átjutottam minden nehézségen.

 

Amikor elkezdtem dolgozni, a mezőn végeztem munkát. Egy szeles napon, csak vékony ruhát viseltem. Magas láz vert le. A lábaim annyira fájtak, hogy nem bírtam felállni a következő reggel. A szüleim nem voltak otthon. A nagymamám megijedt és megkérdezte, hogy el tudom-e viselni. Mondtam neki, hogy rendben leszek. Hallgattam a Mester Fá tanításait és őszinte gondolatokat küldtem a nagymamámmal, hogy eltávolítsam a rossz anyagokat más dimenziókban. Kértem a Mestert is, hogy adjon nekem erőt. Következő nap sokkal jobban éreztem magam, és a harmadik napra teljesen felépültem. Valóban éreztem a Fálun Dáfá erejét.

 

Az igazság tisztázása

Miután a Kínai Kommunista Párt (KKP) elkezdte üldözni a Fálun Dáfát, minden gyakorló elkezdte tisztázni az igaz tényeket a Dáfáról. Az anyámmal és az öcsémmel gyakran mentünk esténként az üldözés valódi tényeit feltáró anyagokat terjeszteni. Időnként éjfélre sem értünk haza. Éreztük, hogy a legszentebb dolgot csináljuk a világegyetemben, és a Mester mindig védelmezett minket.

 

Az anyámmal valami apróságon vitatkoztunk. Egyikünk sem ment a xinxing (jellem) vizsgán. Éjjel, amikor Dáfá információs anyagokat osztogattunk valaki az utca végén hirtelen azt kiáltotta: „Állj!” Közben megláttunk egy rendőrségi járművet, ami az utca végénél parkolt. Rájöttem, hogy ez rendőr, és mondtam az anyámnak, hogy fussunk. A rendőrség üldözni kezdett. Hátra néztem futás közben és láttam, hogy az az ember mintha megdermedt volna, továbbra is ránk mutatott és mormolt valamit. Biztonságban elmenekültünk. Később rájöttünk, hogy nem helyesen kezeltük a xinxingünket és ezzel egy kifogást adtunk a régi erőknek, hogy üldözhessenek. A Mester ismét megmentett minket.

 

A Dáfá hatalma: megmenekülni a magasfeszültségű áramütéstől

Elektrotechnikus vagyok, aki gépszerelésre szakosodott. Amikor a dolgomat végeztem időnként a gép meghibásodott, és technikai problémákat tapasztaltam. Gyakran ismételgettem, hogy „a Fálun Dáfá jó” és sok bonyolult probléma megoldódott.

 

Időnként veszélyes dolgok is történtek a munkahelyen, és érezhettem a Mester jelenlétét, aki megvédett. Amikor egy berendezést javítottam elfelejtettem kikapcsolni az elektromos csatlakozó kapcsolóját. Véletlenül megérintettem a csatlakozót és azonnal éreztem, hogy a kezem megbénul a 600 Voltos áramütéstől. Azonban semmi egyéb nem történt velem. A Mester volt az aki megvédett a veszélytől.

 

Számos alkalommal megtapasztaltam a Dáfá hatalmát. Tényleg éreztem, hogy a Mester velem van és védelmez. Tanulom a Fát és a Fá helyreigazítás útját járom a Mester folyamatos törődésével és védelmével.

 

Forrás: Cultivating Within the Fa

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo