Már nem érzem magam elveszettnek

„Ki nem érezte magát elveszettnek fiatal korában?”

 

Ez rám is igaz volt. Szerencsére találkoztam a Dáfával, elkezdtem gyakorolni, és ez lehetővé tette számomra, hogy meglássam a fényt az alagút végén.

 

Valaha sebezhető és elveszett voltam

Egyetlen gyerekként nőttem fel egy boldog családban. A szüleim kis koromtól kezdve óvtak minden lehetséges módon, és bíztak benne, hogy sikeres ember leszek. Így mindig én voltam a király kisasszony a rokonok és barátok szemében. Egy jó nevű egyetemre kerültem, anélkül hogy túl sok erőfeszítésembe került volna. Azonban mindig érzékenynek, sérülékenynek, alárendeltnek és naivnak éreztem magam különösen a korombeliekhez viszonyítva.

 

Sok ember álmodik arról, hogy arra az egyetemre menjen ahova én mentem. De én elveszettnek éreztem magam abban a tudományos világban. Hol van a becsületesség és a tisztaság, amit reméltem megtalálni? Az életről kezdtem gondolkodni, és nem tudtam elfogadni a helyzetemet, ami kimerített fizikailag és mentálisan is.

 

Az érzékenységem és a sérülékenységem miatt nem tudtam higgadtan gondolkodni, amikor problémákba ütköztem, csak titokban a saját szomorúságomban fetrengtem. Reménykedtem, hogy megtalálom a nyugalmat és arra vágytam, hogy elérjek egy lecsendesedett állapotot. Azonban majdnem minden apróság felbosszantott. Reménytelennek éreztem a helyzetem.

 

Pop slágereket kezdtem hallgatni, drámákat és mozifilmeket néztem, és eljártam a barátokkal, mert nem tudtam lenyugodni a tanuláshoz. Azonban minél inkább igyekeztem kitölteni az időt, annál inkább üresnek éreztem magam. Az a szórakozás, amit a többiek pihenésnek éltek meg, idegesített és értelmetlennek tűnt számomra. A mentális összeomlás határán álltam, és a jegyeim leromlottak.

 

A szüleim eljöttek meglátogatni mielőtt a posztgraduális felvételi vizsgáimat csináltam. Nem ismertek fel – elhízva, zilált hajjal, fekete pólóban, kábultan meredtem rájuk.

 

Azokban a napokban senki sem tudja elképzelni, hogy mennyire vágytam a napfényre a szívemben.

 

A Dáfá megvilágította a lelkem

Egyik éjjel, télen diplomázás előtt kint sétáltam, és úgy éreztem, hogy nincs semmi melegség a városban körülöttem. Úgy éreztem, hogy a világ velem együtt hihetetlenül zord.

 

Amikor újra kint sétáltam hirtelen egy erős érzésem támadt, hogy hamarosan találok egy jó utat, amit követhetek, egy olyat, ami mellett ki tudok tartani, miután olyan sokkal találkoztam már, ami nem volt kielégítő. Ez egy megmagyarázhatatlan, de mégis szilárd intuíció volt, olyan, amit soha nem felejtek el.

 

Nem sokkal ezután kaptam egy levelet a Fálun Gonggal kapcsolatban. Nem tudtam ki írta, de éreztem, hogy ez egy különleges ajándék. Csak később értettem meg, milyen értékes ez a levél – végül megmenekültem, annak ellenére, hogy még két évbe telt mire elkezdtem a Fálun Gongot gyakorolni.

 

Mivel a jegyeim nem voltak túl jók, diploma után elhelyezkedtem egy cégnél. Két évvel később, amikor 23 éves lettem, melldaganatot diagnosztizáltak. A fájdalom gyakran felébresztett az éjszaka közepén. Allergiám is volt, ami a szememre, az orromra és a torkomra volt hatással, és gyógyszert kellett szednem rá, hogy kordában tudjam tartani. Kificamodott a lábam, amikor az egyetemen voltam és fordított nyaki gerincgörbületem volt, ami egy folyamatos szorítást okozott a mellkasomban, és légszomjat éreztem miatta. Gyakran jártam kórházba és számos orvosi vizsgálaton estem át.

 

A munkában magas elvárásokat állítottam fel magammal szemben, és attól féltem, hogy nem csinálom elég jól. Minden munkanap egy évnek érződött számomra.

 

Végül bekapcsoltam a számítógépet, és úgy döntöttem elolvasom a Fálun Gong összefoglaló írását, a Zhuán Fálunnak az e-könyv verzióját, miután valaki elküldte nekem.

 

Miközben olvastam, a kezeim nem tudatosan a hátamat és a gerincemet masszírozták. Miután végig olvastam az egész délutánt, nem éreztem fáradtságot, hanem pont ellenkezőleg, nagyon kipihent voltam. Bár erősen rövidlátó voltam, a szemeimet nem zavarta, hogy a képernyőt néztem olyan hosszú időn keresztül. Korábban a hátam és a fejem is megfájdult, ha egy kicsit tovább böngésztem a neten.

 

Az allergiáim úgy tűnt, szintén elmúltak. Ez annyira misztikus volt! Ezenkívül már régen fordult elő, hogy nyugodtan le tudtam ülni ilyen sokáig egy könyvet olvasni. Nagyon boldognak és feltöltődöttnek éreztem magam.

 

A könyvben szereplő alapelvek felkeltették a kíváncsiságomat. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki először hallja ezeket az alapelveket, és azonnal elhiszi őket kétség nélkül. Nem tudtam, hogy vannak kritériumok ezen a világon a jó és a rossz megítélésére, és hogy a veszteségek elszenvedése nem feltétlenül jelent ténylegesen veszteséget. Mivel a társadalom morális értékrendje lefelé csúszik, és nekem nem kell a tömeget követnem; az én jószívűségem valójában nem volt helytelen!

 

Kiskoromtól kezdve soha senki nem mondta nekem, hogy jószívűnek kellene lennem. Ehelyett mindenki azt mondta, hogy túl kedves vagyok és így kihasználhatnak, meg kellene tanulnom megvédeni magam, hogy ne zaklassanak. Valamint igazodnom kell a társadalomhoz azáltal, hogy ravaszabbá válok. De én nem akartam ezt elfogadni. Elveszettnek és ellentmondásosnak éreztem magam, nem tudva, hogy akkor milyen embernek is kellene lennem.

 

Olyannak kellene lennem, amilyennek mások akarnak? De úgy tűnt, nem tudtam megváltoztatni a személyiségemet, és nem akartam szembemenni a saját akaratommal. Ezekkel a kicsavarodott nézetekkel küzdve úgy éreztem, hogy gyenge vagyok és tehetetlen. Azt hittem, hogy jószívűnek lenni egy hiányosság és alacsonyabb rendűnek éreztem magam.

 

A Mester azt mondja:

„A kozmikus terek eredendően könyörületesek, és rendelkeznek a Zhen-Shan-Ren tulajdonságokkal. Az emberek is ugyanazokkal a tulajdonságokkal születnek, mint a világegyetem.” (Zhuán Fálun, 1. előadás)

„ez az igazi célja az emberi létnek.” (Zhuán Fálun, 1. előadás)

 

A Mester megmutatta nekem, hogy jószívűnek és önzetlennek lenni az igazi természete egy lénynek. Megértettem, hogy az élet értelme az, hogy igazodjunk a világegyetem őszinteség, jószívűség, tolerancia (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) tulajdonságaihoz, és visszatérjünk az igazi otthonunkba.

 

Tudtam, hogy még mindig távol vagyok a követelményektől, de tudtam, hogy képes vagyok emelkedni és jobbá válni. Művelni akartam magam, és egy Mestert szerettem volna találni. Milyen csodálatos és szentséges! Ez volt az az Út, amit mindig is kerestem!

 

Nem voltam többé elveszve, és az életem végül irányt vett. A Dáfá mint egy fény a szívemben, eloszlatta a sötétséget, és távoli partok felé vezetett.

 

A meditáció fizikailag és mentálisan is csodát tett

Nem tudtam kivárni amíg hazaérek, hogy elkezdjem csinálni a gyakorlatokat miután megtanultam azokat. Nyár volt, és folyamatosan izzadtam a gyakorlatok közben, annak ellenére, hogy általában nem voltam nagyon izzadós. Az első négy gyakorlat befejezése után, lenéztem a lábaimra és tócsákat láttam a lábfejem körül; a ruháim nedvesek lettek. Soha életemben nem izzadtam ilyen sokat! Nagyon kellemesen és kipihentnek éreztem magam. Egy csomó vizet kiizzadtam, amikor csináltam a gyakorlatokat, és éreztem ahogy a testem egyre jobban lesz.

 

Időnként reggel csináltam meg a gyakorlatokat mielőtt munkába mentem. Amikor mentem le a lépcsőn, elhaladva a piac mellett a buszmegálló felé, úgy tűnt, hogy teljesen erőfeszítés nélkül gyorsan haladok. Láttam a piacon az embereket, ahogy néztek engem; azt gondolták, hogy futok.

 

Korábban gyakran egy csomó pénzt költöttem ruhákra, azt gondolva, hogy a drága ruhák jó megjelenést kölcsönöznek nekem, de nem így volt. Később elkezdtem olcsóbb ruhákat venni útszéli árusoktól, és mindenki megjegyezte, hogy milyen jól nézek ki, még azt is megkérdezték, hogy hol vásárolok. Ez azért történt, mert a művelés teljesen megváltoztatott – jól néztem ki, mert a lelkemben rendben voltam.

 

Amikor hazamentem nem sokkal azután, hogy elkezdtem a művelést, a szüleim látták, hogy mennyivel jobban nézek ki. Olyan boldogok voltak, nem győztek fotókat készíteni rólam, kommentálva, hogy milyen jól festek.

 

A lelkem megtisztult mióta elkezdtem a művelést, és egyetlen pirulát sem vettem be. Korábban gyakran hallgattam pop dalokat, és gyakran eljártam karaoke éneklésekre, mert jól énekeltem és hallani akartam a dicsérő szavakat. Azonban utána mindig ürességet éreztem. Miután művelő lettem, feladtam ezeket a dalokat és többé nem hallgattam és nem énekeltem azokat. Most már Dáfá zenéket és dalokat hallgatok, melyeket Dáfá gyakorlók komponáltak, mert azok a béke és a tisztaság érzését hozzák el számomra.

 

Nem szeretek könyveket olvasni. Bár jó voltam a tanulásban, csak magazinokat és novellákat olvastam a tankönyveimen kívül. A természettudományokat kedveltem, de semmit sem tudtam a történelemről. Miután gyakorló lettem, megértettem, hogy milyen nagy és gazdag a kínai hagyományos kultúra, és hogy az az Istenektől öröklött kultúra. Letöltöttem a Minghui.org-ról a kultúráról szóló programokat, hogy meghallgassam azokat A Fával a szívemben, és a hagyományos kultúra által vezetve a bölcsesség természetes módon jött.

 

Korábban nem voltam jártas az ókori költészetben, és nem tudtam azt megérteni, annak ellenére, hogy többet meg is kellett tanulnom annak idején az iskolában. Most már tudom, hogyan kell verseket írni, sőt ellentétpárosokat is tudok írni.

 

A férjem, aki szintén gyakorló, kínai nyelvet és irodalmat tanult az egyetemen, így ő tudja hogyan kell klasszikus kínai verseket írni. A versei amiket írt, a történelemről, a művelésről és a téridőről szólnak. Amikor összeházasodtunk írtunk egy tucat ellentétpárverset és kiraktuk az ajtóra. Az esküvőn Dáfá tanítványok által szerzett zenét játszottunk. Bár az esküvőnk egyszerű volt, de nagyon méltóságos.

 

Elindulni az úton

Visszatekintve, amikor először eljöttem otthonról és kimerészkedtem a társadalomba az egyetemen, el voltam veszve, sokat aggódtam a tanulmányaim, a karrier és a házasság miatt. Sokszor megvallottam az elveszettséggel kapcsolatos érzéseimet másoknak, de soha nem kaptam választ. Sokat sírtam és nem tudtam, hogy mit csináljak.

 

Most már azok az elveszett és reménytelen napok elmúltak. Összeházasodtunk a gyakorló férjemmel és mindketten a tanári szakmában vagyunk. Mindketten abban bízunk, hogy tovább adhatjuk a Dáfá csodáját.

 

A Dáfá segített nekem érettebbé, bátrabbá és erősebbé válni. Újjászülettem a Dáfában, és a fiatalságom nem lett elvesztegetve.

 

A Mester azt mondja: „Ti az istenség felé vezető utat járjátok”. (Újévi köszöntés)

 

Forrás: No Longer a 'Lost Youth' after Cultivating Dafa