Szilárdan hinni, és nem feladni a reményt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Már több napja, hogy reggelente hirtelen enyhe fájdalmat éreztem a bal felső fogsoromban. Kezdetben nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, csak azt gondoltam, „Ó, biztos csak egy kisebb reakció a testben az időjárás változás miatt.”

 

Nem jöttem rá azonnal, hogy ez egy emberi gondolat és a régi erők így lehetőséget láttak benne, hogy megtámadjanak. Aznap estére a fogfájás olyan súlyossá vált, hogy még a vízivás is reszkető fájdalmat keltett bennem.

 

Végül is megértettem, hogy ezt a régi erők csinálják. Leültem és elkezdtem őszinte gondolatokat küldeni. Azonban a fájdalom továbbra is folytatódott. Hamarosan a fél arcomra kiterjedt és a bal szememet ki sem tudtam nyitni. Nem tudtam koncentrálni a Dáfá könyvek olvasásakor, vagy a hangfelvételek hallgatásakor.

 

Magamba néztem és több korábbi helytelen cselekedetemet azonosítottam. Tudtam, hogy nem műveltem jól a beszédemet, és állandóan ki akartam nyilvánítani a véleményemet. Nagyon magas elvárásaim voltak a gyerekeimmel szemben, és gyakran kritizáltam őket a hivalkodás ragaszkodása miatt, és az általános küzdőszellem mentalitása miatt. Élveztem a hétköznapi emberek TV adásait, különösen bizonyos koreai szórakoztató adásokat. Bár csináltam a három dolgot, ritkán tudtam elérni a belső béke állapotát. Amikor őszinte gondolatokat küldtem gyakran mindenféle emberi gondolatok zavartak.

 

Mégis az emberi ragaszkodásaim ellenére tudtam világosan, hogy a Mester velem van. A Mester útmutatását fogom követni és eltávolítom a ragaszkodásaimat. Nem ismerem el a régi erők elrendezését!

 

Folytattam az őszinte gondolatok küldését egész éjjel. Időnként egy kicsit jobb volt néha pedig rosszabb lett a fájdalom. Tudtam, hogy a Mesternek milyen sokat kellett elviselnie azért, hogy megmentsen minket; és még egy szimpla fogfájás karma is szinte elviselhetetlen volt számomra! Éreztem a Mester kegyelmét. Sírtam.

 

Miután elküldtem a gyerekeket iskolába a következő reggel, azt gondoltam, hogy nem megyek ki megcsinálni a szokásos reggeli gyakorlatokat, mivel nagyon keveset aludtam az éjjel a fogfájás miatt. Azonnal rájöttem, hogy ez a gondolat a régi erőktől származott, akik nem akarják, hogy ki menjek. Én voltam az egyetlen felelős a gyakorlóhelyen. Ha én nem megyek, akkor azok az emberek, akik a Fálun Dáfát keresik, elveszíthetik az esélyüket. Így kimentem gyakorolni, a megszokott módon. Nem éreztem túl nagy fájdalmat gyakorlás közben.

 

Később rosszabb lett. Az összes fogam elkezdett fájni bal oldalt. A fájdalom folyamatos volt. Hirtelen egy régi mondás jutott eszembe, „A fogfájás nem betegség, de halálra kínozhat.” Rögtön azt gondoltam, „Ez egy hétköznapi ember gondolata volt. Nem alkalmazhatom magamra, mivel én Dáfá tanítvány vagyok.”

 

Folytattam az őszinte gondolatok küldését, de a fájdalom maradt. Visszaemlékeztem a Mester szavaira:

„Az őszinte gondolatok küldése szélsőségesen hatásos ezekben az esetekben! Nagy csapatokban semmisülnek meg. De sok van belőlük, mivel ilyen nagy a világegyetem, és a világegyetem sok rétegből tevődik össze. Tehát miután kiirtottátok ezeket, röviddel azután, nemsokára, megint beszivároghatnak, és megint meg kell semmisítened őket. Tehát így kell továbbra is őszinte gondolatokat küldenetek, és kitartani bizonyos ideig, mielőtt egyértelmű eredményeket látnátok. Ne veszítsétek el a magabiztosságotokat csak mert, miután jól éreztétek magatokat miután őszinte gondolatokat küldtetek, a dolgok megint nem mennek jól. Elmondhatom, hogy ezt a megközelítést használják, hogy lefárasszanak, hogy megnyirbálják az erős meggyőződéseteket. Tehát ezzel kapcsolatban ébernek kell lennetek.” (Fá-tanítás a 2015-ös Fá Konferencián az USA nyugati partján)

 

Tudtam, hogy az őszinte gondolataim nagy mennyiségű gonosz erőt semmisítettek meg, de még mindig maradtak további rétegei az alacsony szintű aljas anyagoknak. Mikor lesz ennek vége? Kicsit tehetetlennek éreztem magam, mivel nem tudtam meddig tarthat még ez, és meddig kell még elviselnem a fájdalmat.

 

A harmadik éjjel az egész bal arcom nagyon fájt és már a nyakam baloldala is. Három napja nem ettem semmit, mert még egy korty víz is fájdalmas volt. Úgy éreztem elértem egy töréspontot és úgy döntöttem elmegyek fogorvoshoz a következő napi reggeli gyakorlás után. Az orvos azt mondta, hogy gyökér kezelésre lenne szükségem. Az elég drága dolog. Hirtelen azt éreztem, hogy nem is kellene egyáltalán ott lennem. Azt mondtam a fogorvosnak, hogy nem kérem a kezelést. „Ki fogom bírni.”

 

Azt hiszem a szilárd őszinte gondolataim megoldották. Mikor hazaértem, úgy találtam, hogy a fájdalom jelentősen csökkent. Leültem a heverőre és behunytam a szemem. Volt egy olyan érzés a fájó fogamban mintha egy nagy fát gyökerestől téptek volna ki. Csak egy nagyon enyhe fájdalom volt már; egy kellemes, gyógyulás jellegű fájdalom.

 

A Mester kihúzta nekem a régi erőket gyökerestől! Köszönöm Mester! Könnyek lepték el az arcom. Olyan hálás voltam. A Mester mindig velem volt, vezetett és megvédett engem! Még több őszinte gondolatot küldtem, hogy eltávolítsam a megmaradt rosszindulatú anyagokat.

 

Miközben őszinte gondolatokat küldtem megértettem, hogy az olyan érzések mint a fájdalom, a zsibbadás, keserűség, éhség, hőség, hideg, fáradtság, stb., emberi érzések, amik csak az ember szintjén működnek. Amikor őszinte gondolatokat küldtem, akkor békésen meg tudtam őket vizsgálni, de nem éreztem azokat. Nem zavartak engem. Ha valakinek emberi gondolatai és vágyai vannak, hogy érezze őket, akkor azok fognak irányítani téged.

 

Nem éreztem többé a fogfájást. Azonban egy enyhe fűszeres ízt éreztem a fog környékén. Azt hiszem ez a fűszeres ételekhez kötődő ragaszkodásom miatt volt. Nagyon sok fűszeres ételt fogyasztottam. Ez nyilvánvalóan egy másik ragaszkodás.

 

A Mester azt mondja:

„Anélkül enni, hogy ízlene – Elválasztani a száj ragaszkodását” (Hong Yin, A Daóban)

 

Végül átmentem ezen a betegség karma vizsgán. Szeretném megosztani ezt a tapasztalatot a gyakorlótársaimmal. Fontos, hogy fenntartsuk az őszinte gondolatainkat, és ne kövessük a hétköznapi emberek nézeteit. Soha sem szabad elveszítenünk a meggyőződésünket a Dáfában!

 

Forrás: Maintaining Righteous Thoughts While Eliminating Sickness Karma

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo