Szembenézni a félelmekkel, és felelősséget vállalni saját életemért

Üdvözlet Mester! Üdvözlet gyakorlótársak!

 

Az elmúlt évben, alaposan megvizsgáltam magam, és a morális karakterem emelkedésén dolgoztam. A folyamat során felfedeztem számos nézetet, amelyek hátráltattak a művelésem során.

 

Az első az alacsony önértékelés és önbecsülés volt. Ez egy akadály volt számomra, amely hátráltatott, hogy kimondjam, amire gondolok. Vagy amikor beszéltem a Kínában zajló üldözésről, és amikor ki kellett állni olyan dolgokért, amelyeket helyesnek éreztem, de másokat feldühített. Megfigyeltem ezt olyan szituációkban, amikor a családommal, a férjemmel vagy akár a többi gyakorlóval vitatkoztam.

 

Azelőtt belenyugodtam volna, mert kerültem a konfliktusokat. Úgy éreztem, hogy az egyet nem értés feldühíthet másokat, és akkor távolságtartóak lesznek velem. Ennek eredményeként kerültem az érzékeny témákat, és mindig egyet értettem a többiek véleményével. Ám művelőként megértettem, hogy jogom van a saját véleményemhez, a saját hangomhoz és az igazamhoz. Így elkezdtem kiállni magamért.

 

A nézeteim akadályoztak az emberek megmentésében

A múltban komoly nehézségeim volt az üldözésre való figyelem felhívásban azon emberek felé, akik nem voltak túl elfogadóak azzal kapcsoltban, amit mondtam nekik. Ők rengeteg provokatív kérdést tettek fel, vagy elkezdtek vitatkozni velem. Ilyenkor védekezni kezdtem és még vitába is keveredtem velük. Annak érdekében, hogy elkerüljem a konfliktust végül feladtam. Féltem, hogy ha kimutatom, hogyan érzek valójában valamivel kapcsolatban, vagy kifejtek egy vitatott témát, például az Istenben való hit sok társaságban vitatott téma manapság, akkor elriasztom az embereket és tönkreteszem az esélyüket, hogy megismerhessék a Fálun Dáfát.

 

Ezért kerültem ezeket a témákat, és inkább az ő perspektívájukból igyekeztem megérteni a dolgokat. Egyetértettem néhány dologgal az ő álláspontjukból, hogy segítsek megérteni nekik az én nézőpontomat. De rájöttem, hogy ez milyen felületes megközelítés. Úgy láttam, hogy az empatikus képességem, és a vitás nézetek elsimításának képessége valójában egy előnytelen dologgá vált, amikor az emberekkel beszéltem.

 

Megértettem azt az elvet, hogy még a jó dolgok is rosszá válhatnak, és az erőteljesek is elgyengülhetnek, ha szélsőségekbe visszük őket. Azok a képességek, amiket jónak gondoltam rendelkeztek egy negatív oldallal is.

 

Felismertem, hogy a többiek nézeteinek és vágyainak extrém szintű toleranciája valójában az igazság cserbenhagyása. Ez a felismerés segített nekem önbizalmat szerezni, hogy felszólaljak és megvédjem azt, amit igazságként értettem meg a művelésem jelenlegi szintjén.

 

Az önbizalom hiány és az alacsony önértékelés elengedése fájdalmas folyamat volt, mert ez gyerekkorom óta velem volt és beleágyazódott a személyiségembe. Ez meghatározta a másokkal való kapcsolatomat. Úgy éreztem egy menekülő mechanizmus volt számomra, mert erős félelmeim voltak a kiközösítéssel és a konfliktusokkal kapcsolatban. Felismertem, hogy az üldözéstől való félelmem azért alakult ki, mert egy erős kommunista kultúra nehéz és veszélyes időszakában nőttem fel.

 

Ez a félelem mindig azt sugallta nekem, hogy nagyon veszélyes kimondani, amit gondolok, illetve megmutatni másoknak ki is vagyok valójában. Amikor Kanadába költöztem meg voltam döbbenve milyen nyíltan beszélnek magukról az emberek, az életükről, a hitükről, hogy mit szeretnek és mit nem. Ez nagyon nehéz volt számomra és furcsán éreztem magam. Gyerekként olvastam egy történetet egy zsidó asszonyról, aki a pincében rejtőzött el, de fel kellett jönnie élelemért. Miközben próbált elvegyülni a rabok között a reggeli számlálás idején, ki lett taszítva a formáció szélére, ahol egy SS tiszt meglátta őt. Azt mondta neki, mivel úgy bűzlik, mint egy pince tudja, hogy nem közülük való, és hogy elrejtőzött.

 

Ez a történet erősen sokkolt, mert a gondolat, hogy megtalálnak, mint olyat, aki különbözik a többiektől, és akinek a nézetei üldözés tárgyát képezhetik mindig megrémített.

 

Szembenézni a félelmemmel

Amikor felismertem, hogy a félelem uralja az életemet, elkezdtem eltávolítani. Azzal kezdtem, hogy megosztottam az érzéseimet, az igazi véleményemet és meglátásaimat, beleértve azt is, amit a kommunizmusról gondoltam.

 

Volt egy elképesztő élményem, amikor az igaz tényeket tisztáztam egy régi barátnak. Olyan barátokkal és rokonokkal voltam körülvéve, akik erősen a kommunista ideológia hatása alatt álltak, és közülük sokan szocialistának tekintették magukat. Ez a barát egyike volt ezeknek az embereknek. Nagyon olvasott volt, okos és jó volt a párbeszédek fenntartásában. A szocialista eszméket állandóan védelmező aktivista volt.

 

A múltban sokat vitatkoztunk, és úgy tűnt nem leszek képes soha elérni őt. Amikor mentem meglátogatni, mindig őszintén tisztázni szerettem volna neki az igazságot, de tudtam, hogy az nagyon nehéz lesz. Azonban ez alkalommal más volt a megértésem. Szilárdan hittem abban, hogy a meglátásaim tiszteletre méltóak. Egyszerűen csak segíteni akartam a Mesternek megmenteni.

 

Jószívű könyörületesség töltötte meg a szívemet, és tudtam, hogy a változáshoz idő kell. Ez nem egy szokásos este volt. Szinte rá sem ismertem a barátomra, mert a meglátások, amiket kifejtett nagyon mások voltak mint azelőtt. Ezúttal figyelmesen végighallgatott és egyetértett számos dologgal, amiket mondtam neki. Én pedig nem akartam őt győzködni semmiről. Ehelyett valóban odafigyeltem rá. Nagyon boldog volt és hálás volt az együtt töltött időért.

 

A félelem elengedésének folyamatában a tetőpont az volt, amikor éjjel egy álmomban megöltem valakit. Nagyon élénk volt az álom és amikor felébredtem, a szívem nagyon nehéz volt. Azonban tudtam, hogy az álmok szimbolikusak, így el kezdtem gondolkodni, hogy mit jelentett. Rájöttem, hogy nem érzek semmi bűntudatot! Tudtam, hogy ez az álom azt szimbolizálta, hogy elengedtem a nézeteimet és eltávolítottam a félelmemet azzal kapcsolatban, hogy valóban kifejezzem magam.

 

Köszönöm a Mesternek, hogy segített nekem átjutni ezen a fontos folyamaton, mert ez a félelem gátolt engem a Dáfá igazolásában és a művelésemben. Rájöttem, hogy nem kell elrejtenem a valódi gondolataimat és érzéseimet. A meglátásaim és a spirituális tapasztalatom érdemes arra, hogy felkeltse mások érdeklődését.

 

Valójában ez az első művelésről szóló cikk, amit valaha írtam köszönhetően annak, hogy átjutottam a félelem és az önbizalom hiány ragaszkodásán. Nagyon megértem a kínai gyakorlókat, amikor a hátterükről és a félelmeikről van szó. Továbbra is tanulom, hogyan bízzak az emberekben, és emlékeztetnem kell magamat arra, hogy Dáfá tanítványként abszolút semmi sincs, amitől félnem kell.

 

Előre haladni

Megértettem, hogy régen a túlbuzgóságom az igaz tények tisztázásánál a félelemből fakadt. Az erőltetett megközelítés, amit időnként alkalmaztam, olyan volt mint egy erőszakos próbálkozás arra, hogy megváltoztassak másokat. Képes voltam elengedni azt is, hogy állandóan igaz tényeket tisztázó anyagokat tartsak magamnál. Azelőtt mankóként használtam azokat, mert túl nehéznek találtam, hogy a saját személyes tapasztalataimról beszéljek és nagyon a szórólapokra és magazinokra támaszkodtam.

 

Egyik nap elfelejtettem igaz tényeket tisztázó anyagokat vinni magammal, amikor egy baráttal találkoztam. Később egy másik gyakorló rámutatott, hogy nincs szükségem a nyomtatványokra, és az emberek sokkal jobban figyelnek, amikor saját magamról beszélek.

 

Így amikor az egyik kollégát elvittem ebédelni, hogy megköszönjem a segítségét egy projektben, elmeséltem neki, hogy Fálun Dáfá gyakorló vagyok. Ő járatos volt a jógában, így nem volt nehéz a meditációs gyakorlatról beszélgetni vele. Nagyon érdeklődő volt. Ez volt az első alkalom, hogy volt önbizalmam a képességeimet illetően, hogy a művelésről beszéljek valakivel. Ezután felkértek, hogy segítsek megtartani egy Fálun Dáfá gyakorlati foglalkozást, ahol be kell mutatnom a Dáfát a saját szavaimmal. Korábban ezt nem tudtam volna megcsinálni, mert féltem attól, hogy magamról és a tapasztalataimról beszéljek másoknak, de most készen álltam.

 

Ebben az évben elfogadtam hátteremet és a művelésem során megtett utazást, és most már képes vagyok nyíltan mesélni az embereknek a Fálun Dáfáról, illetve a kommunista diktatúrűval kapcsolatos megértésemről. A Mester teljesítette a kívánságomat, hogy eltávolítsam azokat a dolgokat, amik blokkolták a művelésemet. Sok hiedelmet, érzést és hozzáállást a kommunista kultúra nevelt belém, mint a félelem, az önutálat, a legrosszabb forgatókönyv típusú gondolkodás és az áldozat szerep mentalitás. Ezeknek a ragaszkodásoknak az áttörése is segített nekem „felnőni”. Elkezdtem komolyabban venni a művelésemet és a másokkal való kapcsolatomat és felelősséget vállaltam a saját művelésemért. Úgy éreztem felnőttem, mint művelő, mint ember, és sokkal jobban tiszteltem a többieket.

 

Felelősséget vállalni a művelésemért számomra azt jelentette, hogy csak a Mesternek tartozom elszámolással. Most már azért csinálom a dolgokat, mert úgy érzem, hogy meg kell tennem, és nem azért mert mások elvárják, vagy hogy bizonyítsak másoknak. Gyakran érzem magam magányosnak, de a többi gyakorló bátorít.

 

A kapcsolatom a családommal és a férjemmel megváltozott a művelésben elért fejlődésem eredményeként. Elkezdtem újraépíteni a kapcsolatom a szüleimmel. Most már képes vagyok könyörületességgel kezelni a bonyolult családi kapcsolatokat. Jobban megbecsülöm a férjemet, és végre meg tudom hallgatni mit próbál nekem mondani olyan régóta. Most már jobban ki tudom egyensúlyozni a magánéletemet azáltal, hogy többet gondolok rá és a szükségleteire, és ő nagyon támogató a művelésemmel és a Dáfá projektekkel kapcsolatban.

 

Azzal, hogy elfogadtam a műveléssel kapcsolatos felelősségem, képes voltam átjutni egy nagyon nehéz vizsgán. Azelőtt többször elbuktam rajta. Komoly nyomással kellett szembenéznem, ami az emberek elvárásaiból, a kötelezettségekből és a munkahelyi leterheltségből adódott. Mivel egy nagyon gyors tempót és követelményeket támasztó iparágban dolgoztam, kétszer olyan helyzetbe kerültem különböző munkákkal, hogy a nyomás túl sok volt nekem. Az első alkalommal idegösszeomlást kaptam, a második alkalommal pedig olyan dühkitörésem volt a munkahelyen, hogy az megrémítette a kollégákat.

 

Nem tudtam, hogy mi történik pontosan, de minden arrafelé tolt, hogy emelkedjek felfelé, fogadjam el a nyomás szintjét és birkózzak meg vele. Úgy éreztem, hogy nincs meg a kapacitásom és az akaratom, hogy megtegyem. Elteltem haraggal, frusztrációval és bosszankodással.

 

A Mester utalást adott arra, hogy képes vagyok megbirkózni ezzel a kihívással. A főnökömnek volt egy őszinte beszélgetése velem, azt mondta tudja, hogy meg vannak a képességeim, hogy vezető legyek, és elviseljem a nyomást. Abban az időben nem akartam felvállalni ezt a felelősséget.

 

A jelenlegi munkámban újra nagy nyomás alatt dolgozom, folyamatosan változnak a prioritások, és gyorsan kell alkalmazkodni, miközben eredményeket kell produkálnom. Ezúttal pontosan tudom, hogy ez miről szól, és képes vagyok megküzdeni a nyomással és ellenállni neki. A Mester úgy tervezte meg számomra, hogy ilyen szinten dolgozzak és ez a magabiztosság az, ami lehetővé teszi, hogy nagyobb Dáfá projekteket indítsak és irányítsak sikeresen a munkával és a magánélettel párhuzamosan.

 

Ezek a tapasztalataim ebben az évben a művelés során érettebbé válással kapcsolatban. Kérlek, mutassatok rá, ha valami nem megfelelő.

 

Köszönöm Mester. Köszönet a gyakorlótársaknak.

 

Forrás: Facing My Fear and Notions and Taking Responsibility for My Cultivation