A Fálun Dáfá áttörést hozott az életembe

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Régebben sok panaszom volt, mert több mint húsz évet egy rendkívül hideg kietlen területen dolgoztam. Valóban szenvedtem. Szerencsére 1997-ben rátaláltam a Fálun Dáfára. Ezután az életem teljesen más fordulatot vett.

 

Kínok között

A panaszaim, mint krónikus gyomorproblémák, vállmerevség és térdízületi gyulladás, igazán boldogtalanná tették az életemet. Aztán az orvos rossz gyógyszert írt fel, ami allergiás reakciót váltott ki. Ezután sok más gyógyszerre is allergiás lettem, a kínai és a nyugati gyógyszerekre is.

 

Egy kínai közmondás szerint: „A baj nem jár egyedül.” Később egy balesetnél súlyosan megsérültem és idegkárosodást szenvedtem. A hátam alsó része elzsibbadt és a jobb lábam lebénult. A szakorvosok több kórházban azt mondták, hogy a körülményeim meglehetősen bonyolultak és a kórtörténetem alapján az allergiás reakciók ellen semmit nem tudnak tenni. Végül feladták.

 

Az elviselhetetlen fájdalom miatt nem tudtam aludni. Minden harmadik napon az orvosok morfiumot adtak be. Nem tudtam sem enni, sem aludni. Fokozatosan csont és bőr lettem. Igazán megértem, ha valaki azt mondja: „Ez már nem élet.”

 

Az életem megújult

Az életem 1997 májusában kezdett megváltozni. Akkoriban megnéztem Li Hongzhi mesternek, a Fálun Dáfá alapítójának az előadásait.

 

Másnap reggel a hideg miatt vastag ruhát viseltem és a mankóimat használtam, hogy a térre menjek, ahol meg tudtam tanulni a Dáfá gyakorlatokat. A mankók nélkül nem tudtam megállni. Így egy kosárlabdapalánkhoz kellett támaszkodnom, hogy a többiek mozgásait utánozni tudjam.

 

Minden nap ugyanarra a helyre mentem, hogy végezzem a gyakorlatokat. Lassanként meg tudtam állni a mankók nélkül is és már nem kellett a hideg miatt olyan vastag ruhát viselnem. Néha még akkor is csináltam a gyakorlatokat, amikor esett. A feleségem attól félt, hogy megfázom és visszaesem.

 

Húsz éve gyakorlom a Fálun Dáfát. Azóta nem voltam kórházban és az egészségügyi problémáim megszűntek. Semmit sem kell orvosi ellátásra fizetnem.

 

 

Forrás: Falun Dafa Changed My Life

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo