Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának jelentése a vallásszabadság nemzetközi helyzetéről

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2019. június 21-én az Egyesült Államok Külügyminisztériuma kiadta 2018-as éves jelentését a vallásszabadság nemzetközi helyzetéről. Hasonlóan a korábbi évekhez, a jelentés Kínát a „különösen aggodalomra okot adó országok” közé sorolja az 1998-as Nemzetközi Vallásszabadságról szóló törvény hatálya alá tartozó vallási szabadság különösen súlyos megsértése, illetve annak eltűrése miatt.

 

Mike R. Pompeo külügyminiszter a nemzetközi vallási szabadságról szóló 2018-as éves jelentés sajtóközleményén.

 

Pompeo: Az elkövetők el lesznek számoltatva

Mike R. Pompeo külügyminiszter a sajtóközleményben azt mondta, „Büszke vagyok arra, hogy ma itt lehetek, és a külügyminisztérium nemzetközi vallási szabadság előmozdítására irányuló, jelenleg is folyamatban lévő küldetéséről beszélek.”

 

„Ez a küldetés nem csak a Trump adminisztráció számára elsődleges – ez mélyen személyes ügy. Sok évig voltam a vasárnapi iskola tanára és segédlelkész.”

 

Azt is kifejtette: „Az előző évekhez hasonlóan, jelentésünk visszaélések dermesztő sokaságát tárja fel, melyet elnyomó rezsimek, erőszakos szélsőséges csoportok és egyéni állampolgárok követtek el. Mindazok számára, akik lábbal tiporják a vallásszabadságot, azt üzenem: Az Egyesült Államok figyel titeket, és el lesztek számoltatva.”

 

„Valamint Kínában számos hittel szemben – köztük Fálun Gong gyakorlók, keresztények, és tibeti buddhisták - az intenzív kormányzati üldözés a norma”, - magyarázta. „A Kínai Kommunista Párt megalakulása óta szélsőséges rosszindulatot mutat mindenféle hit felé. A párt megköveteli, hogy egyedül őt tekintsék Istennek.”

 

Brownback nagykövet: Kína háborút hirdetett az őszinte hit ellen

Sam Brownback, a nemzetközi vallásszabadság nagykövete.

 

Az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért kijelölt nagykövete, Brownback azt mondta: „Kína háborút indított a hit ellen. A kínai kormányzat által szinte minden vallás hívői ellen elkövetett visszaélések növekedését látjuk az ország összes térségében.”

 

Elítélte a KKP, államilag támogatott szerveltávolításait még életben lévő lelkiismereti foglyokból, beleértve a Fálun Gongot, az ujgurokat, a tibeti buddhistákat és a „földalatti” keresztényeket, hozzátéve, hogy ez az atrocitás minden jóérzésű embert sokkoll.

 

Brownback azt üzente a kínai kommunista rezsimnek: „Ne legyetek tévedésben, nem fogtok nyerni a hittel szembeni háborúban. Ennek következményei lesznek rátok nézve otthon és az egész világon.”

 

A jelentés kiemeli a Fálun Gong üldözését

Az éves jelentés megállapítja: „Azt megelőzően, hogy a kínai kormány 1999-ben betiltotta a Fálun Gongot, kormányzati becslések szerint 70 millió követője volt. Fálun Gong források szerint több tíz millióan gyakorolnak továbbra is titokban, a Freedom House pedig 7-20 millió közé teszi a gyakorlók számát.”

 

A kínai hatóságok által elkövetett esetek leírásában a következők szerepelnek: „Személyek halálba üldözése, erőszakos eltűnések és szerveltávolítások a börtönökben a vallásos meggyőződésük, vagy hovatartozásuk miatt”, a jelentés hivatkozik a Minghui.org oldalon megjelent Ye Guohua esetére, akit a Fálun Gong gyakorlatainak végzése miatt tartóztattak le és kínoztak meg. Három nappal azelőtt, hogy Ye meghalt a rendőrségi őrizetben, a családja „jelentette, hogy Ye komában van és a teste fel van dagadva”. Amikor egy másik gyakorló érdeklődött a halálának okáról, a fogva tartó központ személyzete azt mondta: „Ő meghalt, így már semmit sem tehetünk. Nincs értelme erről kérdezősködni, mert csak bajt hoztok magatokra”.

 

A jelentés egy másik esetet is tartalmaz, amely megtalálható a Minghui oldalon: „Július 4-én a hatóságok letartóztatták és börtönbe zárták Ma Guilan-t Hebei tartományból, amiért a Fálun Gongról beszélt az embereknek. Szeptember 17-én a hatóságok állítása szerint Ma hirtelen megbetegedett, ők pedig kórházba szállították, ahol néhány órával később elhunyt. A jelentés szerint több tisztviselő érkezett a kórházba, akik elszállították Ma szerveit vizsgálatra, azonban az nem tisztázott, hogy mi lett ezeknek a szerveknek a sorsa.”

 

A Kínában bebörtönzött Fálun Gong gyakorlók különböző fizikai és mentális kínzásokat szenvednek el, mint az alvás megvonás, amivel arra próbálják rávenni őket, hogy feladják a hitüket.

 

A jelentés a Minghui oldalról idéz adatokat, melyek szerint a hatóságok 4.127 esetben zaklatták a gyakorlókat, valamint 4.848-at letartóztattak, akik közül 2.414 maradt fogságban az év végéig.

 

A jelentés a kínai rezsim szervekért történő gyilkosságainak kifejtésével folytatódik, „A Wall Street Journal arról számolt be, hogy a kínai hatóságok lelkiismereti foglyokon végeztek erőszakos szerveltávolításokat, beleértve a Fálun Gongot, az ujgurokat, a tibeti buddhistákat és a „földalatti” keresztényeket. Egykori rabok azt állítják, hogy fogva tartásuk idején vérvizsgálatnak és szokatlan orvosi vizsgálatoknak vetették alá őket, amiket azután adatbázisokba tároltak, amivel lehetővé tették az igény szerinti szervátültetéseket.”

 

„December 10-én egy a nemzetközi független szervezet, az International Coalition to End Transplant Abuse in China (A kínai transzplantációs visszaélések megállítására létrejött nemzetközi szövetség) által alapított független bíróság hozott egy előzetes ítéletet, mely szerint a testület – egyhangúan, minden kétséget kizáróan - biztos abban, hogy Kínában jelentős ideje zajlanak a lelkiismereti foglyokon végzett erőszakos szerveltávolítások, melynek nagy sok áldozata van.”

 

„A Globe and Mail szeptemberben arról számolt be, hogy a hatóságok megkínoztak egy kanadai állampolgárt, egy Fálun Gong gyakorlót, a 18 hónapig tartó előzetes őrizet alatt Pekingben. A fogva tartása alatt a hatóságok, a jelentések szerint, éheztették, majd később a földre lökték és lefújták paprika spray-vel. 2017 februárjában tartóztatták le hivatalos személyek „kultusz szervezésével és gyakorlásával a törvény végrehajtásának aláásása” ürügyén. A letartóztatás után a férje, akiről úgy gondolja, hogy a hatóságok kezére juttatta, állítólag az összes vagyonát és cégbeli részesedését a saját nevére íratta.”

 

A jelentés idéz egy Epoch Times cikket is, mely szerint a Sichuan tartományi biztonsági erők 78 Fálun Gong gyakorlót tartóztattak le 2018 első hat hónapja alatt.

 

„A nemzetközi független szervezetek és a média arról számolt be, hogy a Fálun Gong gyakorlók bebörtönzése növekedést mutat az „érzékeny” dátumok közelében. A hatóságok arra utasították a lakóközösségeket, hogy jelentsék a Fálun Gong követőket a tisztviselőiknek.”

 

A jelentés szerint, „Gao Zhisheng tartózkodási helye továbbra is ismeretlen, bár a média beszámolt arról, hogy feltételezéseik szerint az állambiztonsági erők őrizetében lehet. 2017 szeptemberében a rendőrség letartóztatta Gao-t, aki emberi jogi ügyvéd, a keresztények, Fálun Gong gyakorlók és egyéb csoportok védelmét látta el.”

 

Az éves jelentés 2018. január 1-től december 31-ig tartalmazza a Fálun Gong és egyéb vallások ellen irányuló üldözést az egész világon. A jelentést benyújtják az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának.

 

Forrás: U.S. State Department Releases 2018 Annual Report on International Religious Freedom

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo