Az ősi kínai kultúra varázslata Oroszországban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Nemrégiben az orosz Fálun Gong gyakorlók részt vettek a négynapos nyári kereskedelmi vásáron Szentpétervár sport- és koncertkomplexumában. Bemutatták a Fálun Gongot és beszéltek résztvevőknek a kínai kommunista rezsim általi, a gyakorlók felé irányuló üldözésről.

 

 

A Fálun Gong gyakorlók a komplexum színpadán bemutatták az öt gyakorlatot, csípődobon játszottak és táncoltak.

 

Egy résztvevő beszélget egy gyakorlóval.

 

A rendezvény látogatói megálltak a Fálun Gong standnál és beszélgettek a gyakorlókkal. Natalja elolvasta a plakátokat, utána beszélgetett egy gyakorlóval. Aztán eldöntötte, hogy megtanulja a Fálun Gongot.

 

A Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong elleni üldözésének tükrében az egykori tanár, Nina azt mondta: „A kommunista rezsim alatt mocsokban éltünk. Munkásokra és uralkodókra osztottak minket. Nem volt igazságos.”

 

A gyakorlók tartottak Szentpétervár belvárosában is egy rendezvényt, hogy felhívják a figyelmet a Kínában tartó üldözésére. Zászlókat feszítettek ki, felkérték a nyilvánosságot, hogy segítsenek megállítani a Kínában tartó üldözést. Különös tekintettel az erőszakos szervrablásra, amelynek főként fogva tartott Fálun Gong gyakorlók az áldozatai.

 

Egy járókelő Szentpétervár belvárosában aláírja a petíciót, hogy tiltakozzon az üldözés ellen.

 

Szentpétervár belvárosában egy járókelő hallgatja a gyakorló figyelem felhívását.

 

A gyalogosok elolvasták a kiállított táblákat és sok kérdésük merült fel. Felháborodva hallottak az erőszakos szervrablásról. Sokan méltatlankodtak és remélik, hogy a lehető leghamarabb befejeződik.

 

Mikor egy gyakorló elmondta, hogy a kommunista ideológia a felelős az ilyen bűncselekményért, megértette sok idősebb ember, akik éltek a kommunista ellenőrzés alatt az egykori Szovjetunióban. Sok fiatal is kifejezte aggodalmát, szerintük az igazságot fenn kell tartani, és aláírták a petíciót, hogy tiltakozzanak az üldözés ellen.

 

Alexander tanárként fejezte ki együttérzését és támogatását a Fálun Gong gyakorlók felé, és vett néhány tájékoztatót, hogy odaadja kollégáinak az iskolában.

 

Forrás: Saint Petersburg, Russia: Introducing Falun Gong at a Trade Fair and Raising Awareness of the Persecution

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo