A Forbes újságíróit ismét foglalkoztatja a horrorfilmbe illő kínai szervkereskedelem

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Forbes 2019. március 21-én közzétette Ewelina U. Ochab, „Meg fogjuk tudna valaha az igazságot a Kínában folyó erőszakos szerveltávolításáról?” című cikkét.

 

A Kínai Kommunista Párt államilag szankcionált, még életben lévő Fálun Gong gyakorlókon végrehajtott szerveltávolításának rekonstruálása.

 

A Forbes cikke azzal kezdődik, hogy megemlíti az ENSZ az igazsághoz való jog nemzetközi napját, aggódva az emberei jogok megsértése és az áldozatok méltósága miatt.

 

Az író a leírást a Kínai Kommunista Párt (KKP) államilag irányított, még életben lévő lelkiismereti foglyoktól történő szerveltávolításával folytatta: „Az elmúlt években több kutatás (többek között ügyvédek és nyomozók) felvetette a Kínában történő erőszakos szerveltávolítás kérdését, nevezetesen, a szervek eltávolításának jogtalan gyakorlatát olyan egyénektől, akik nem egyeztek bele.”

 

Majd így folytatja: „Annak ellenére, hogy Kína azt állítja, kb. 10.000 szervátültetést hajtanak végre az országban évente a törvénnyel összhangban, a kutatók állítják, hogy ez messze van az igazságtól. Sőt, a kutatók kiemelik, hogy az ilyen transzplantációk száma közelebb van a 60.000 és 100.000 közötti értékhez évente, ami jelentősen magasabb, mint a hivatalos kínai becslés.”

 

A bűncselekmények elkövetői a KKP hivatalnokai, összejátszva sebészekkel, börtönhatóságokkal és katonai tisztviselőkkel.

 

A kutatásban résztvevő nyomozók úgy találták, hogy a szervek legtöbbje törvénytelen, erőszakos szerveltávolításból származik lelkiismereti foglyoktól, többek között Fálun Gong gyakorlótól, tibeti buddhistáktól, ujguroktól és keresztényektől.

 

A lelkiismereti foglyok meghalnak az erőszakos szerveltávolítás következtében, vagy pontosabban a folyamat során gyakorlatilag kivégzik őket.

 

Az erőszakos szerveltávolítás sok országban kap figyelmet

A jelentés állítja, hogy az erőszakos szerveltávolítás kérdése figyelmet kapott az Európai Parlamentben, az USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és sok más országban. A legjelentősebb kihívás a bizonyítékok hiánya, mivel az erőszakos szerveltávolítás áldozatait elégetik krematóriumokban.

 

A riport továbbá állítja, hogy a Kínai Törvényszék, egy független néptörvényszék elkezdte vizsgálni az erőszakos szerveltávolítás kérdését Kínában. A törvényszék meghallgatott több tanút, akik fontos elemeket biztosítottak a gyakorlatról.

 

Tanúk és bizonyítékok keresése

Egy Fálun Gong gyakorló, akit éveken keresztül börtönbe zártak és megkínoztak Kínában, azt mondta: „Minden Fálun Gong gyakorlón végeztek orvosi ellenőrzést, vérvizsgálatot. Még azok sem mentesültek, akik mentális zavarokban szenvedtek.”

 

„Más nem Fálun Gong gyakorló fogolynak nem kellett ezen átmennie. Abban az időben már tudtam, hogy az orvosi ellenőrzést nem az egészségünkért végzik. A vizsgálat után felfedeztem, hogy néhány gyakorló eltűnt. Nem tudtam, hova… Sosem hallottam a gyakorlókról, akiket elszállítottak.”

 

„Miután hallottam a KKP szerveltávolításáról, megértettem azoknak az orvosi teszteknek az okát. Aztán megértettem az álnokságuk mélységét.”

 

A cikk a következőkben elmondja, hogy ez nem egy elszigetelt állítás volt, és hasonló orvosi vizsgálatok tanúi voltak más Fálun Gong gyakorlók.

 

A Kínai Törvényszék még több tanút és bizonyítékot keres és tervezi, hogy júniusban meghozza a végső ítéletet.

 

A cikk kijelenti, hogy az Egyesült Királyság parlamenti képviselői is tettek lépéseket a problémával kapcsolatos információk alapján, és felszólították az Egyesült Királyság kormányát, hogy tegyen lépéseket és vizsgálja ki.

 

A cikk reméli, hogy „A munka, amelyet a Kínai Törvényszék és az Egyesült Királyság parlamenti képviselői végeztek, jobban fényt derít a lelkiismereti foglyok helyzetére Kínában és ezen a módon tiszteletben tarthatják az áldozatok emlékét.”

 

A cikk így fejeződik be: „…az áldozatok méltósága érdekében a múltban és a jövőben, ki kell vizsgálnunk és meg kell keresnünk az igazat azzal a végső céllal, hogy megállítsuk az ilyen durva emberi jogsértéseket.”

 

A Forbes magazinban publikált cikk itt érhető el:

https://www.forbes.com/sites/ewelinaochab/2019/03/21/will-we-get-to-the-bottom-of-the-truth-on-forced-organ-removal-in-china/#6f1005434ee8

 

Forrás: Forbes Reports On China's Forced Organ Harvesting

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo