Sosem féltem, hogy az életembe kerülhet az őszinteségem

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2001-ben kezdtem el a Fálun Dáfát gyakorolni. Úgy történt, hogy egyik nap találtam egy igaz tényeket tisztázó füzetet az ajtóm előtt, és átlapoztam. Olvastam egy olyan ember történetét, aki több mint negyven évig szenvedett veleszületett szívbetegségtől. A Fálun Dáfá gyakorlása segített neki felépülni. Le voltam nyűgözve. Azt gondoltam: „Én is Fálun Dáfá gyakorló szeretnék lenni.”

 

Megismerkedtem egy gyakorlóval, és megtanultam a gyakorlatokat. Azután elkezdtem olvasni a Zhuán Fálun című könyvet, és így kezdtem el. Az olvasás fokozatosan rávezetett, hogy küldetésem van, fontos, hogy tudassam az emberekkel mit is adott nekem ez a gyakorlat.

 

A plakátok kipakolása és a Dáfáról szóló anyagok terjesztése mellett azoknak az embereknek is tisztáztam a Fálun Gongról, akikkel összetalálkoztam. A bátyámnak volt egy földje, így segítettem neki eladni a kukoricát a helyi piacon az aratás után, júliustól októberig. Sok emberrel találkoztam, akik jöttek kukoricát venni, és beszéltem nekik az üldözés valóságáról. Arról az igazságról, amit a cenzúrázott hírekből sosem derülne ki.

 

Azoknak az embereknek, akik rendelkeztek számítógéppel, adtam egy lemezt, amin volt egy szoftver melynek segítségével meg tudták kerülni a Kínai Kommunista Párt (KKP) internet blokádját. Volt olyan, hogy több mint száz darab CD-t osztottam ki egyetlen reggel alatt. Amikor visszajárót adtam az embereknek, mindig olyan bankjegyeket használtam, amikre igaz tényeket tisztázó kifejezések voltak nyomva.

 

A testvérem sokat segített nekem. És talán ennek hála a kukorica kivételesen jól termett a földjén, és így egyre több és több ember jött kukoricát venni. Így lehetőségem nyílt beszélni neki az üldözésről. Sokan kiléptek a három (KKP-hez kötődő) szervezetből. Ezek a nagyszerű dolgok történtek a Mester csodálatos elrendezésének köszönhetően.

 

Összecsomagoltam az igaz tényeket tisztázó anyagokat és a táskámban tartottam őket. Amikor a piacon vásároltam, olyan pénzt használtam, amelyeken igaz tényeket tisztázó szavak voltak. Néhány árus ilyen bankjegyeket akart velem cserélni, miután elmondtam nekik az igazságot, és kiléptek a kommunista szervezetekből. Elmondtam nekik, hogy áldottak lesznek, amikor ezekkel a bankjegyekkel fognak kereskedni. Átlagosan, kb. húszezer dollárnyi bankjegyet tudtam egy héten elcserélni. Volt olyan, hogy nem is volt nálam elég az üzlethez.

 

Napjaikban sok új kisváros bukkant fel a környékünkön. A vezetés szigorú volt, különösen az elit közösségeknél. Mivel nehéz volt elérni ezeket a jómódú embereket, próbáltam olyan órabéres állást keresni, hogy bejussak ezekre a területekre. Miután befejeztem a munkám, igaz tényeket tisztázó anyagokat terjesztettem. Azoknak az embereknek is elmondtam az igazságot, akiknek dolgoztam, és arra kértem őket a családjukkal együtt, hogy lépjenek ki a három szervezetből. Néhányan még a Fálun Dáfát is elkezdték gyakorolni.

 

Egyszer találkoztam egy asszonnyal, aki több műtéten esett át, melyekre az elvetélései miatt volt szükség. Súlyos hasi fájdalom miatt jött haza napközben. Két hétig járt injekciózásra, de a fájdalom nem múlt el.

 

Megkértem, hogy mondogassa: „A Fálun Dáfá jó. Az őszinteség, jószívűség, tolerancia (Zhen, Shan, Ren) jó.” Eleinte nem hitt nekem. De egyik este olyan erős fájdalmai voltak, hogy nem bírta tovább elviselni. Azt tette, amire tanítottam, összetette a kezeit, és őszintén azt mondta, „Mr. Li Hongzhi, kérem, könyörüljön meg rajtam. Elhiszem, amit mond. A Fálun Dáfá jó! Az őszinteség, jószívűség, tolerancia (Zhen, Shan, Ren) jó!” Miután egy órán keresztül ismételgette ezeket a kifejezéseket, csoda történt. A fájdalom elmúlt!

 

Másnap elmesélte, hogy ő mennyire boldog! Végre átérezhette, milyen fájdalom nélkül élni, és elkezdte a Fálun Dáfát gyakorolni. Következő évben egy 4 kg-os fiúgyermeknek adott életet. Egy évvel azután pedig kislánya született. A kisfiú és a kislány egyszerűen tökéletesek voltak, amilyenről minden anya álmodik!

 

Amikor a munkámat végeztem, nagyon igyekeztem a viselkedésemet a Fá elvárásaihoz igazítani, elsőként másokra tekintettel lenni, a hírnevet és a nyereséget könnyedén venni. Az egyik lakástulajdonos meg akarta emelni a fizetést, de pénz helyett ételt akart adni, amit nem használtak fel. Mondtam, hogy nincs szükségem az ételre és csak a pénzt tettem el, amit megkerestem.

 

Egyik nap ez a tulajdonos le akart tesztelni. Szándékosan egy ajándék vásárlókártyát hagyott a földön, azt remélve, hogy elteszem. Felvettem és visszaadtam neki. Mindig emlékeztettem magam, hogy Dáfá gyakorló vagyok, a Fá alapelveit követem. Semmit nem vennék el, ami nem az enyém. Amikor bevásárolok az embereknek, minden összeget feljegyzek, és nem teszek el egyetlen extra fillért sem.

 

A legtöbben úgy gondolják, hogy megbízhatnak bennem, és nem szeretnék, hogy elmenjek. Annak érdekében, hogy több embert menthessek meg, különböző háztartásokba vállalok munkát ideiglenesen és állandóra is.

 

2011-ben egy gyakorló, aki az igaz tényeket tisztázó anyagok előállításáért volt felelős, nem tudta tovább csinálni a feladatát. Nem akartam, hogy az igaz tényeket tisztázó tevékenységeink csússzanak, ezért kértem, hogy az összes gépet hozzák el a házamba. Meg akartam tanulni, hogyan tudom az anyagokat saját magam előállítani.

 

Csak egy egyszerű gondolat volt, és a Mester segített. Elkezdtem megtanulni az alap dolgokat, mint pl. hogyan kell a számítógépet bekapcsolni. Hamarosan megszereztem az alap készségeket és elkezdtem anyagokat gyártani. Megcsináltam, bármekkora mennyiséget is kértek a gyakorlók. Később a gépek javításának problémájával kerültem szembe. Ez a folyamat segített nekem megérteni, hogy a félelemhez, a kényelemhez és más emberi nézetekhez fűződő ragaszkodásom került felszínre.

 

Nagyon kevés negatív gondolatom volt ezekben az években, ahogy tisztáztam az igaz tényeket. Különösen a művelésem első éveiben, csak arra tudtam gondolni, hogyan mentsem meg az embereket. Elmondtam az igazságot mindenkinek, akivel csak összefutottam, és segítettem neki kilépni a három szervezetből. Sohasem féltem ettől a feladattól.

 

Igyekszem a gondolataimat és a cselekedeteimet a Fával összhangban tartani egész idő alatt, és csinálom, amit a Mester elvárt tőlünk, hogy megtegyük. A művelésem útja egyenes és biztos. De természetesen még további emberek vannak, akiket megmenthetek, ezért folytatom az erőfeszítéseimet. A több mint negyven ritka udumbara virág virágzása otthonomban arra biztat, hogy folytassam ezt a nemes küldetést.

 

Forrás: I Became a Practitioner After Reading Truth Clarification Materials

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo