Pszichológia szakos diákok merültek el a meditálás belső békéjében

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Negyvennyolc holland pszichológia szakos egyetemi hallgató próbálta ki a Fálun Gong gyakorlatokat Belgiumban.

 

A hallgatók egy hétvégi kiránduláson vettek részt, amelyet a tanulmányi szövetség szervez minden évben a pszichológiai hallgatók részére.

 

Az egyik kirándulásszervező kapcsolatba lépett a Leuven-i Fálun Gong gyakorlóhely koordinátorával tavaly decemberben. Zandvliet asszony elmondta, hogy a szakon, a három osztályból mind a kilenc ember, akik a kirándulást szervezték, szeretnék tanulni a Fálun Gongot.

 

 

Pszichológia szakos hallgatók a Leiden Egyetemről tanulják a Fálun Gongot.

 

Zandvliet Ausztriában már találkozott a Fálun Gong gyakorlók rendezvényeivel, és tudta, hogy a Fálun Gongot kegyetlenül üldözi Kínában a Kínai Kommunista Párt, sőt ki is végzik a Fálun Gong gyakorlókat a szerveikért.

 

Miután két óra alatt megtanulták a Fálun Gong gyakorlatokat, a diákok boldogan osztották meg a tapasztalataikat. Justin, az egyik szervező, lelkesen azt mondta: „Másnaposak voltunk a múlt éjjeli italozástól. De most mindannyian jobban érezzük magunkat.”

 

Lonneke figyelmesen tanulta a gyakorlatokat: „Érzem, a gyakorlat békés és kellemes” – mondta. „Habár korábban részt vettem néhány meditációs rendezvényen, a mai napon tudtam a legjobban összpontosítani az elmém.”

 

A hallgatók elmondták a helyi gyakorlóknak, hogy kitűnő tapasztalat volt a Fálun Gong megtanulása, és élvezték a hétvégéjüket Leuvenben. A helyi gyakorlók minden hallgatónak adtak egy origami lótuszvirágot és egy könyvjelzőt ajándékba.

 

Forrás: Dutch Students Learn Falun Gong in Belgium

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo