A kínai propaganda gépezet következtében széthulló családok hánytatott sorsa

2000 októbere egy életre megváltoztatta a kínai család életét. Azon az addig kellemesnek mondható napon, vidám hangulatban értünk haza édesapámmal.

 

De érkezett egy telefonhívás érkezett, mely szerint édesanyámat, az általános iskolai tanárnőt, letartóztatták a Fálun Dáfá gyakorlása miatt.

 

Abban az időben apámmal mindketten olvastuk a Fálun Dáfá könyveit és végeztük a gyakorlatokat. Azonban miután édesapám hazatért a rendőrségtől, annak ellenére, hogy hitt abban, hogy a Fálun Dáfá jó, és tudta, hogy a média hazudik annak érdekében, hogy igazolja az üldözést, nem mert többé gyakorolni. Ami engem illet, túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, mit történik. Azt sem fogtam fel hová lett anyukám.

 

Napokkal később, végül megértettem, hogy mi történik, mert tucatnyi rokon jött hozzánk látogatóba, és próbáltak meggyőzni, hogy arra kérjem anyámat, adja fel a Fálun Dáfá gyakorlását. Akkor még csak általános iskolás voltam, de megdöbbentett a rokonok viselkedése. Sokszor elolvastam a Fálun Dáfá könyveit és tudtam, hogy azok arról szólnak, hogyan legyünk jobb emberek. Amire ők mind kérni akartak, hogy hazudjak.

 

Próbáltam vitatkozni velük. Azonban édesapámat és a család többi részét nem érdekelte, azt gondolták, hogy amit mondok ostobaság. Bántottak a szavaik, és nem tudtam abba hagyni a sírást. Mielőtt elhagytam a szobát, apám azt mondta, hozzam ki az összes Dáfá könyvet, hogy el tudja küldeni azokat a rendőrségre. Sohasem láttam azelőtt az arcát olyannak, mint akkor.

 

Pánikba estem a szobámban, és túlságosan féltem, hogy ellent mondjak az apámnak, de nem akartam feladni a könyveket. Ezért egy köteg képregényt egy papírzacskóba tettem, hogy úgy nézzen ki mint a könyvek amiket apám követelt, átmentem a nappalin ahol éppen tartózkodott, és kidobtam a szemétre a zsákot. Apám úgy tűnt bízik bennem, és többet sosem kérte, így továbbra is megtartottam a Fálun Dáfá könyveket az íróasztalomban.

 

Megtudtam, hogy édesanyámnál egészségügyi problémákat találtak, és nagyon megörültem, mert valaki elmondta, hogy emiatt egyik munkatáborban sem akarják fogadni őt. Ezért azt gondoltam hamarosan hazatér. Azonban, nem lett igazam, és édesanyámat a Masanjia-i Munkatáborba küldték. Apámmal magunkra maradtunk.

 

Egyik nap apám a nővérével elvitt a fogolytáborba, ahol édesanyámat tartották. Csak arra emlékszem, hogy az egész intézmény félelemmel és szomorúsággal volt tele. Senki sem úgy nézett ki, mint általában, és közel úgy viselkedtek, mit az őrültek. Voltak olyanok is, akik érzéketlenek és közönyösek voltak. Egyes rendőröknek, olyan gusztustalan volt a beszéde és a hangja, hogy kínosan éreztem magam tőle. Azt mondták, hogy a Fálun Gong egy országos probléma, és a Kommunista Párt parancsára nem kímélnek senkit, aki nem hajlandó feladni a gyakorlást. Ettől anyám rokonsága még jobban sírt. Délután reményvesztetten és összetörve távoztunk.

 

2000-től 2014-ig édesanyámat a Fálun Dáfá gyakorlása miatt kétszer küldték a Masanjia-i Munkatáborba, számos alkalommal volt agymosó központokban, és több mint hét alkalommal vitték el fogolytáborba. A rendőrök számtalan alkalommal terrorizálták.

 

Miután édesanyám elment, általában egyedül voltam otthon, mivel édesapám nagyon elfoglalt volt a munkahelyén. Úgy éreztem, más vagyok, mint a többi diák, és gyakran depressziós voltam. Miután anyámat elengedték, továbbra is nagyon aggódtam, hogy elviszik őt a piacról vagy az iskolából a rendőrök. Ha későn ért haza, az ablaknál álltam, és minden rosszra gondoltam, hogy mi történhetett vele. Ezek a gondolatok pánikba ejtettek, és nem múlt a rettegés, amíg meg nem láttam őt.

 

Az igazat megvallva, otthon sem volt biztonságban. 2005-ben eljöttek hozzánk és illegálisan elhurcolták anyukámat a Masanjia-i Munkatáborba. Időnként azt gondolom, hogy ha nem lett volna velem a hit ereje, talán mentális problémák elé néztem volna ilyen fiatalon.

 

Egyik nap, az általános iskolai tanárom beállított az osztályterembe és azt mondta nekünk, hogy írjunk alá egy jótékonysági ívet, így különösebb gondolkodás nélkül aláírtam. Azonban néhány évvel később megtudtam egy osztálytársamtól, hogy az egyáltalán nem jótékonyságból volt, hanem egy fogadalom volt arra, hogy nem fogunk Fálun Gongot gyakorolni. Azt hiszem a tanárnő hazudott nekem, mert ismerte a családom helyzetét.

 

Középiskolában a tanárok másképp kezeltek. Az iskola vezetője gyakran ott tartott az osztályban takarítani. Később tanáraim, mivel édesanyám mesélt neki a Fálun Dáfával kapcsolatos valóságról, szintén másképp kezeltek. Keményebben büntetettek, mint a többi lányt és lekezelően beszéltek velem.

 

Annak ellenére, hogy tudtuk a KKP sok Fálun Gong gyakorlót meggyilkolt, a szervkereskedelemről nem hallottunk, amíg az informátorok fel nem fedték, hogy a KKP erőszakkal távolítja el gyakorlók szerveit transzplantációkhoz.

 

A munkatáborokban a rendőrök egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá a fogvatartottakat. Az mondták, hogy ez a rabok egészsége érdekében történik, de valójában ez egy teszt volt az életképes szervek vizsgálatára. Édesanyám eredményei azt mutatták, hogy a szervei rossz állapotban vannak, annak ellenére, hogy húsz éve nem volt semmilyen betegsége. Rádöbbentünk, hogy édesanyám szerencsés volt.

 

Sok barátja eltűnt a munkatáborokban. Például egy hölgy, akit Jie Jiangnak hívtak, 2007-ben eltűnt a Masanjia Munkatáborban. Egyik nap a rendőrök elküldték Jiangot a Shenyang Orvostudományi Egyetem kórházába hasi panaszok miatt.

 

Néhány nap múlva anyám hallotta, hogy azt mondják „törölhetjük Jie Jiang nevét a listáról”. Akkor senki sem értette, hogy mire utalt a rendőrtiszt. Évekkel később hallottuk, hogy sok ember halt meg a szervei eltávolítása miatt a Masanjia-i Munkatáborban, és sok kórház, minta a Shenyang Orvostudományi Egyetemi kórház együttműködött a KKP-val az emberek kivégzésében, a szerveikért.

 

2012-ben felvételt nyertem külföldön az Arizona Állami Egyetemre. Diák vízummal jöttem az USA-ba, és itt új életet kezdtem. Eközben anyám is megkapta az útlevelet, és turista vízummal szintén az USA-ba látogatott, de a veszély nem hárult el.

 

2014-ben rendőrök jöttek ki hozzánk és azt mondták apámnak, hogy anyukámnak vérvizsgálatra kell mennie, de azt nem árulták el, hogy miért. Apám elutasította, és elmondta nekik, hogy anya jó állampolgár és a család hasznos tagja, amit csinálnak az illegális. Azonban a helyi rendőrség embereket küldött, hogy figyeljék meg anyámat a munkahelyén és az otthonában. Az éjszaka közepén még betörni is megpróbáltak a kínai otthonunkba.

 

Egyik nap a házban vártak rá, készen arra, hogy vérvizsgálatra vigyék. Apám felhívta őt, hogy figyelmeztesse, ne jöjjön haza. Így ahelyett, hogy hazament volna, kiviharzott a reptérre és intézett magának egy helyet az USA-ba induló járatra. Ha nem így tett volna, a rendőrség elviszi őt. Ha nem cselekszik ilyen gyorsan, a rendőrség befagyaszthatta volna a kártyáját, vagy tiltó listára rakhatta volna őt a repülő járatokon.

 

Szerencsére most itt van velem. Apám azonban továbbra is Kínában van és a családunkat óceánok választják el. Most már legalább szabadon meditálhatunk és a családunk Kínában maradt tagjai is megszabadultak a folyamatos zaklatásoktól.

 

Forrás: Danshan’s Story: For Years, Mother Suffered in a Labor Camp