Életképek Kínából: „Emberi jogok. Mi az?”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Minghui internetes magazinban megjelent cikk egy megtört család tragédiáját meséli el. Az apát és a fiát összesen 15 alkalommal tartóztatták le és összesen 18,5 évre börtönözték be a Fálun Gongban való hitük miatt. Maga a Fálun Gong egy meditációs gyakorlat, amit a világ minden táján ezrek gyakorolnak, de a kínai kommunista rezsim üldözi.

 

Nemrég érkezett a hír, hogy az apa megkapta a harmadik börtönbüntetését nyolc letartóztatás követően, mert megtagadta a Fálun Gong feladását.

 

Fizikai állapota miatt a 77 éves Liao Songlin úrnak a 198. sz. katonai kórház egyik termében volt a tárgyalása 2018. szeptember 27-én. Luo Wen, a Beihu kerületi bíróság elnökbírója Chenzhou városban október 22-én bejelentette, hogy Liao urat három év börtönre ítélték.

 

Számos jogi eljárás megsértését követték el a büntetőeljárás lefolytatása közben.

 

2018. július 19-én a Beihu Rendőrség több mint 10 hivatalnoka letartóztatta Liao-t az otthonában anélkül, hogy bemutatták volna az igazolványukat vagy a letartóztatási parancsot. Öt hivatalnok később visszatért, hogy átkutassa az otthonát házkutatási parancs nélkül. Elkoboztak Fálun Gong könyveket, több mint 9.000 jüant készpénzben és más értéktárgyakat.

 

Miután elvitték a Chenzhoz fogolytáborba, Liao-nál magas vérnyomást, szívbetegséget, enyhébb agyvérzést és tuberkulózist diagnosztizáltak. Ahelyett, hogy szabadon engedték volna, a hivatalnokok elküldték a 198. sz. katonai kórházba, ahol a mai napig fogva tartják.

 

Liao felesége, Meng Qinglian július 22-én beszélt Liu Jingsonggal, a helyi belbiztonsági hivatal vezetőjével, kérve a férje szabadon bocsátását. Liu megmutatott neki egy letartóztatási értesítést, amin az állt, hogy Liao „egy kultuszszervezetet használt, hogy aláássa a bűnüldözést” – ez egy ürügy, amelyet gyakran használ a hatóság, hogy megvádolja a Fálun Gong gyakorlókat.

 

Mivel nincs Kínában törvény, amely büntetné a Fálun Gongot vagy kultusznak minősítené, Meng asszony augusztus 29-én írásbeli fellebbezést nyújtott be a Beihu rendőrséghez és a Beiuhu ügyészségre. Egyikük sem válaszolt azon kérésére, hogy szabadon engedjék a férjét.

 

Meng asszony megtudta szeptember 6-án, hogy a férje ellen hivatalos elfogatóparancsot adtak ki. Felkereste a Beihu ügyészséget, de senki sem hallgatta meg a fellebbezését, hogy ejtsék az ügyet. Mikor szeptember 13-án újra ellátogatott a hivatalba, azt mondták neki, hogy az ügyet bíróság elé terjesztették.

 

A kínai büntetőeljárásról szóló törvény szerint három nappal a bírósági meghallgatás előtt idézést kell küldeni. De Liao esetében nem küldtek idézést. Miután csak néhány mondatot beszélt a szeptember 27-i tárgyaláson, Liao-t leállította Luo elnökbíró, és megfosztotta attól, hogy saját maga védelmében felszólaljon.

 

Több mint 40 hivatalnok járőrözött a kórháznál, ahol a tárgyalás zajlott. Megállították a gyakorlókat, akik támogatást mutattak Liao felé, fényképeket késztettek róluk és megakadályozták, hogy bemenjenek. Meng asszony volt az egyetlen néző, akinek engedélyezték, hogy részt vegyen a férje tárgyalásán. Látta, hogy a férjét megbilincselték és megláncolták a tárgyalás alatt.

 

Liao-t kevesebb, mint egy hónappal a tárgyalása után börtönbüntetésre ítélték. Annyit tehetett, hogy fellebbezett a Chenzhou középszintű bíróságnál.

 

A fiát, Liao Zhijunt 2017 májusában hetedik alkalommal tartóztatták le Fálun Gong tájékoztató anyagok terjesztése miatt. 2018 májusában négy év börtönbüntetésre és 10.000 jüan bírság megfizetésére ítélték. Fellebbezett, de a Chenzhou középszintű bíróság az eredeti ítélet fenntartásáról határozott.

 

Fő felelős személyek:

  • Xu Xianglong, a Beihu kerületi bíróság igazgatója: +86-735-2222997, +86-18073569136
  • Luo Wen, a Beihui kerületi bíróság elnökbírója: +86-735-2329961
  • Liu Jinsong, Beihu Belbiztonsági Hivatal vezetője, aki vezette Liao úr letartóztatását.

 

Kapcsolódó jelentés:

 

Forrás: 77-Year-Old Man Jailed a Third Time Following Eighth Arrest for Refusing to Renounce Falun Gong

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo