Levél a gyárnak álcázott földi pokolból...

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A „Segélykiáltás egy kínai munkatáborból” (Letter from Masanjia, az eredeti cím, a szerk.) című dokumentumfilm abban a kivételezett helyzetben részesült, hogy levetítették az idei ENSZ filmfesztiválon. A fesztivált San Franciscóban tartották október 18-28-ka között. Egyébiránt kiemelt téma volt az emberi jogok, a környezetváltozás és a bevándorlók.

 

A „Levél Masanjia-ból” egyike volt a 60 filmnek, amit kiválasztottak, hogy részt vegyen az idei programban. 2018. október 21-én Palo Altoban, a Mitchell közösségi központban vetítették le.

 

A film szemlézi az üldözéstől szenvedő Fálun Gong gyakorló, Sun Yi úr történetét, akit Kínában, Liaoning tartományban a Masanjia kényszermunkatáborban raboskodott. A dokumentumfilm nagy hatással volt a közönségre. Mikor Sun a film végén belenéz a kamerába, és az mondja: „El akarom mondani az egész világnak – több millió embert még mindig üldöznek Kínában, de ez nem tarthat örökké”, a közönség tagjai láthatóan bólogattak egyetértésük jeléül.

 

A „Levél Masanjia-ból” című dokumentumfilmet 2018. október 21-én levetítették Palo Altoban, a Mitchell közösségi központban. A vetítés után Leon Li, a film rendezője válaszolt a közönség kérdéseire.

 

A közönség álló ovációval jutalmazta a filmet.

 

A dokumentumfilmben Julie Keith, amerikai hölgy talál egy levelet, elrejtve egy Halloween dekorációban, amit a szupermarketben vásárolt. A levelet angolul és kínaiul írták és elmondja, hogy a lelkiismereti foglyokat, különösen a Fálun Gong gyakorlókat meggyilkolják és kényszerítik, hogy készítsenek termékeket tengerentúli exportra. A levél írója kérte a vásárlót, hogy hívja fel a figyelmét az emberi jogi szervezeteknek. Keith asszony megértett a probléma sürgősségét, és közzétette a levelet. Ezt hírül adta a CNN, a Fox News, a New York Times és más ismert portál is beszámolt az esetről, amely hamar nemzetközi figyelmet kapott. Egyik nap egy szoftvert használva, hogy áttörje a kínai rezsim internet tűzfalát, Sun úr megtudta, hogy a levél, amellyel kockáztatta az életét, hogy elérje a célját – felfedte a Fálun Gong gyakorlók kegyetlen kínzását. Sun később elmenekült Indonéziába, hogy elkerülje a további üldözést, és Keith asszony elrepült hozzá az USA-ból, hogy találkozzanak.

 

A közönség soraiból Dawn Kwan asszony úgy találta, hogy a két főszereplő közötti beszélgetés az egyik legmegérintőbb része a filmnek. Azt mondta: „Sun Yi nem tört ki könnyekben, míg elmesélte a kínzásokat, amiken keresztülment a börtönben. Azonban sírt, mikor találkozott Julie-vel. A kínai kommunista rezsim a Fálun Gong gyakorlókat hideg, gonosz embereknek ábrázolta. De Sun Yi olyan kifinomultnak tűnik, mint egy tudós. Nagyon képzett. Sok mindenen ment át, de ez nem tudta megtörni.”

 

Mercedes Roman asszony elmondta, hogy végre megértette, miért „Kínában készülnek – Made in China” a termékek, amelyeket olyan olcsón adnak a kiskereskedésekben. Azt mondta: „Ez azért van, mert sok foglyot kényszerítenek, hogy rabszolgamunkát végezzenek. Át kell értékelnünk a kereskedelmi politikánkat Kínával.”

 

David, egy San Franciskó-i nem kormányzati szervezet igazgatósági tagja látta a filmet, miután olvasott róla a fesztivál promóciós anyagában. Elmondta, úgy hiszi, még több embernek kellene látnia ezt a filmet. Habár tudja, hogy a Kínai Kommunista Párt üldözi a szabad vallás gyakorlást, még sosem hallott azelőtt a Fálun Gongról. Elmondta, hogy most már tisztában van az üldözés súlyosságával, amely jelenleg is folyik Kínában.

 

Zhou Xiaoying asszony, akik Kínából jött, megjegyezte: „Az emberek Kínában negatív gondolatokkal vannak a Fálun Gongról a kormánypropaganda miatt. Remélem, hogy a jövőben a kínai állampolgároknak lesz lehetőségük, hogy bármilyen külső hatás nélkül megítéljék, mi a jó vagy rossz.”

 

Leon Li rendező válaszol a közönség kérdéseire a „Levél a Masanjia-ból” vetítése után.

 

Egy kínai a közönség tagjai közül elmondta, hogy nagyon megindította a dokumentumfilm. Megkérdezte a film rendezőjét, Leon Li-t, van-e valami, amivel segíthetne. Li kifejezte reményét, hogy még több ember fogja látni a filmet. Elmagyarázta, hogy Sun Yi 20 levelet írt segítségért könyörögve, de csak Julie hozta nyilvánosságra a levelet, amit megtalált.

 

Li úr így folytatta: „Mikor Julie megtalálta a levelet, eldobhatta volna a szemetesbe, ahogy vélhetően a másik 19 ember is tette. Azonban azt választotta, hogy nyilvánosságra hozza, így Sun Yi története nyilvánosságra került. Sun kockáztatta az életét, hogy elmondja a történetét.”

 

További beszámolóink a filmről:

 

Forrás: Audience Moved by "Letter From Masanjia" at United Nations Association Film Festival

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo