Egy jó művelési környezet valóban értékes

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Üdvözlet a Mesternek! Üdvözlet a gyakorlótársaknak!

 

Nyolc év telt el mióta Dáfá gyakorló lettem, és visszatekintve a művelési utra, szeretnék erről néhány dolgot megosztani veletek.

 

Taiwanban kezdtem el a Fálun Dáfá gyakorlását közel 10 évnyi ismeretség után anyám révén. Ő 1999-ben kezdte el a gyakorlást, éppen az üldözés elindítása előtt. Sosem figyeltem oda rá, amikor a Fálun Dáfá-ról beszélt. Azt gondoltam, hogy az jó, de az ő dolga és nem az enyém. Egyszer, amikor meglátogattam az egyetem ideje alatt, oda adta nekem a Mester tanításának kilenc napos sorozatáról készült videó felvételt megnézni. Megtettem, hogy örömet szerezzek neki, de azonnal elaludtam a heverőn. Volt egy álmom. A Mester odajött hozzám, és kivett egy csomó fekete féreghez hasonló dolgot a fülemből. Amikor felébredtem, influenzaszerű tüneteim is voltak, melyek másnapra elmúltak. Bár az álom nagyon világos volt, egyszerűen figyelmen kívül hagytam, és visszatértem a hétköznapi emberek életéhez, elvégeztem az iskolát és élveztem az életet.

 

Évekkel később a két kisebbik lányomat elvittem Taiwanba, hogy tanuljanak kínaiul. Mialatt Taiwanban voltunk, a lányaim óvodáján, a Minghui Dodoyuan-on keresztül Dáfá gyakorlókkal kerültem szokásos kapcsolatba, ami arra késztetett a hétköznapi életemben, hogy megálljak és komolyan tekintsek a Fálun Dáfára. Néhány hónappal azelőtt, hogy elhagytuk Taiwant, a Taiwani Hanfu Előadások koordinátora, aki egyben az egyik Dodoyuan tanuló anyukája is volt, megkért, hogy vegyek részt modellként az előadáson, mert nincs elég magas női gyakorló a tradicionális kínai öltözet bemutatásához. Ehhez a projekthez sokat próbáltunk együtt taiwani gyakorlókkal a színpadi előadásra. Próbák előtt, ők mindig közösen tanulták a Fát. A show-ra tartó buszon a Lunyu-t recitálták a gyakorlók. Elolvastam egyszer a Zhuan Falun-t sok évvel ezelőtt, de félre tettem azt gondolva, hogy a művelés túl nehéz és időigényes. Ezúttal újra elolvastam gyorsan a Zhuan Falun-t, és újra és újra el akartam olvasni, tudtam, hogy végre választ találtam az életem kérdéseire és az élet értelmére. Olyan sok éven át a Dáfával körülöttem, végül az utolsó pillanatban Taiwanban Dáfá gyakorló lettem. Ez valóban egy csoda volt.

 

Őszintén magunkba nézni

Az apám munkájából adódóan a családom sokszor költözött egyik országból a másikba gyerekkoromban. 7 különböző iskolába jártam, 5 különböző országban. Ezért, már fiatal koromtól kezdve úgy éreztem, hogy fenn kell tartanom egy képet annak érdekében, hogy megvédjem magam az elutasítástól és a sérüléstől. Azt akarva, hogy elfogadjanak, és kedveljenek időnként számítónak kellett lennem. Próbáltam mindenkinek a kedvére tenni azért, hogy kedveljenek. Ez a bizonytalanság meggátolt abban, hogy erőteljes karakter váljon belőlem, aki stabil tud maradni, és ennek következtében sok mindent hanyagul kezeltem, beleértve a morális kérdéseket. Annak érdekében, hogy fenntartsak egy bizonyos megjelenést és képet magamról, hazudtam is illetve elfedtem dolgokat. Mindezek hatással voltak a jellememre és ragaszkodásokat alakítottak ki. Miután elkezdtem a Fálun Dáfát gyakorolni, ezeknek a jellembeli hibáknak köszönhetően komolyan vétettem az érzelmekkel és a kapcsolatokkal kapcsolatban. Minden alkalommal, amikor ez történt, ahelyett, hogy komolyan magamba néztem volna szégyenkezve és megbánással, igyekeztem ezeket az incidenseket jobb színben feltűntetni, és figyelmen kívül hagyni a saját felelősségemet és szerepemet ezekben az esetekben. Így egyik teszt jött a másik után újra és újra.

 

A Mester azt mondja:

„Minden alkalommal, mikor a gyakorlás alatt ilyen vagy olyan zavaró tényező bukkan fel, saját magadban kell keresned az okokat, és megtalálni, hogy mit nem engedtél még el.” (6. Fejezet, Zhuan Falun)

 

Sok éven át nem találtam az okokat, mert nem ástam elég mélyre. Ehelyett figyelmen kívül hagytam a hibáimat és nem vettem komolyan azokat, hogy védjem magam. Ha el tudom felejteni a múltbeli dolgokat, akkor nem tudnak bántani, gondoltam. De ez azt is jelenti, hogy ha nem vállalom a felelősséget ezekben a dolgokban és nem kezelem nyíltan, akkor nem tudok túljutni rajtuk legközelebb hasonló szituációban.

 

Ez olyan, ahogyan a Mester mondja, „Ha valaki azonban nem áll helyt a vizsgán és nem is ügyel rá, annak a későbbiekben sokkal nehezebb lesz magán uralkodnia – ez garantáltan így van.” (6. Fejezet, Zhuan Falun)

 

Mindig azt mondom mindenkinek, hogy a Fálun Dáfá békét és boldogságot hozott a szívembe, és ezért igazán hálás vagyok a Mesternek. Akkor miért követek el még mindig hibákat és esek az érzések és érzelmek csapdájába? Mert nem távolítottam el azokat a ragaszkodásaimat, amelyeket még gyerekkoromban alakítottam ki. A művelés egy véget nem érő folyamat, és egészen az utolsó napig tesztelve leszünk. Ebben a végső periódusban a tesztek talán még nehezebbek és komplikáltabbak. Csak a komoly Fa tanulás és az őszinte gondolatok küldése képes minket a helyes úton tartani. A legkisebb gondolat beengedése is letéríthet a helyes útról és még csak észre sem veszed, amíg le nem estél. Különösen most, amikor az élet még kényelmesebbnek és könnyebbnek tűnik, még éberebbnek kell lennünk.

 

A Mester azt mondja:

„A művelés rendkívül fárasztó és hihetetlenül komoly; ha egy kicsit is figyelmetlen vagy, már le is eshetsz, és egyetlen nap alatt meg is semmisülhetsz. Ezért a szívnek mindenképpen igaznak kell lennie.” (6. Fejezet, Zhuan Falun)

 

A Mester a végtelen könyörületességével mindig ad nekünk egy újabb lehetőséget. Megértettem, hogy ha nem veszem komolyan az új lehetőséget, az ugyanaz, mint nem komolyan venni a művelést, és ami még rosszabb, kihasználni a Mester irgalmát és a Fá határtalan bölcsességét.

 

Egy jó művelési környezet valóban fontos

Buenos Aires-ben, Argentína fővárosában, nagyon értékes művelési környezetben vagyunk, ahol élünk. A gyakorlótársak egységes csoportot alkotnak, és jól megtanultunk együtt működni. A viszonylag kevés gyakorlóval rendelkező Dél Amerikai országban az argentin gyakorlók sok projektben vesznek részt, hogy igazolják a Fát. A Shen Yun-tól Az Epoch Times újságon túl, vannak gyakorlóink, akik minden nap a kínai követséghez mennek a Dáfát igazolni; minden hétvégén a kínai negyedben vagyunk, terjesztjük az igazságot kínainak és argentinnak egyaránt; tisztázzuk az igaz tényeket a kormányzati tisztviselőknek és szenátoroknak valamint a kongresszusi tagoknak. És továbbra is dolgozunk a Kínai Kommunista Párt korábbi vezetője, Jiang Zemin, és a Kínai Gestapo volt vezetője Luo Gan elleni bűnügyi feljelentésen, a Falun Gong ma is tartó brutális üldözésében játszott szerepük miatt. A koordinátort leszámítva Argentínában minden gyakorló letelepült nyugati. Legtöbben a fővárosban, Buenos Aires-ben élnek.

 

Két évvel ezelőtt édesanyámmal nyitottunk egy taiwan-i éttermet Buenos Aires-ben. Úgy éreztük, hogy a jó étel könnyebbé teszi a kapcsolatteremtést és a barátságok kialakítását az emberekkel. Egy autentikus, magas színvonalú étterem a mainstream társadalom vonzására is alkalmas. A dolgok rögtön a helyükre kerültek. Két gyakorló egy másik városból, akik szakácsnak tanultak, Buenos Aires-be költöztek. Nem sokkal ezután további 3 gyakorló, akik érdeklődtek a főzés iránt szintén szakács lett. Mindannyian egy hónapon belül megtanulták, hogyan kell az ázsiai ételeket elkészíteni. Ez már önmagában is egy csoda, azelőtt elképzelésük sem volt az ázsiai ételekről, és soha sem jártak Ázsiában. Nagyon gyorsan találtunk egy helyet a belvárosban, ahol a legtöbb irodaépület van. Ebben segített, hogy az egyik gyakorló ingatlanügynökként dolgozott abban az időben. A forgalmas városközpont lehetővé tette, hogy gyorsan kiépítsük a vevőkört. Az étterem nagyon jól ment, a vendégek között elismerésnek örvendtek az ételeink és a szolgáltatásaink. Ez a siker lehetetlen lett volna a kemény munka, és a dolgozók lelkes szíve nélkül, akik mind gyakorlók voltak. Sokan közülük kiléptek a rendes munkahelyükről, hogy az étteremben dolgozzanak, és most már 14 gyakorlót foglalkoztatunk teljes munkaidőben. Nekik mindannyiuknak lehetősége van igazolni a Fát, tisztázni az igaz tényeket és biztos bevétellel rendelkeznek. Bár ők mind nyugatiak, a főzéssel kapcsolatos elvárásaink olyan magasak, hogy még a kínai vendégek is azt gondolják, hogy a séfek kínaiak. Ez egy értékes lehetőség, hogy csináljuk a Dáfá gyakorlóktól elvárt három dolgot, miközben pénzt keresünk a munkahelyen. Van egy szabályunk, hogy egy vendég sem hagyja el az éttermet anélkül, hogy a Dáfáról és az üldözésről ne hallott volna.

 

Munka előtt minden nap az alkalmazottak közösen tanulják a Fát. Kezdetben siettünk és gyakran nem fejeztük be a leckét, hogy korán tudjunk kezdeni dolgozni. Az étterem személyzete most már egy egész leckét olvas el együtt reggelente, és egy órával később kezdi a munkát a szokásosnál. Ez nem befolyásolta a munkát a legkevésbé sem. Ez is egy példa arra, hogy minden rendben lesz, ha a Dáfát tesszük az első helyre. Mióta megnyitottuk az étteremet, elindítottunk egy gyakorlóhelyet is a közelben, egy olyan területen, ami a város vasútállomásához közel van. Ez pontosan abban az irányban van, amerre irodai dolgozók ezrei haladnak el munka után. Egy vagy két ember közülünk mindig ott áll az emberek tengerének közepében és Dáfá szórólapokat osztogat. Bár a legtöbbjük gyorsan tovább siet, sokan elveszik a szórólapot, az úton hazafelé lesz idejük elolvasni.

 

Mások kritizálása az irigységből jön

Nagyon gyorsan ítélkezek mások felett, korábban ideges lettem és mérges voltam az alkalmazottakra, amikor hibáztak. Azt mondtam magamnak, hogy mivel az étterem szolgáltatás alapú, és minden hiba ronthatja az üzletet, rendben van, ha ilyen módon kritizálom őket. Úgy gondoltam „Igen, Dáfá gyakorló vagyok, és a Zhen-Shan-Ren (Őszinteség, Jószívűség, Tűrőképesség) alapelveket követem, de amikor munkáról van szó, durvának kell lennem annak érdekében, hogy ne kövessék el újra ugyanazt a hibát.” Természetesen ez a fajta gondolkodás csak egy mentség a mélyebb irigységgel kapcsolatos ragaszkodásra, amellyel még mindig küzdök, hogy túljussak rajta.

 

Valójában minden, amit csinálunk a művelési folyamatunk része, és hatással van a művelésünkre. Ahogy utána néztem a türelmetlenségem okának, láttam, hogy ez abból származik, hogy vevőként látom magam és azt akarom, hogy jól bánjanak velem. Sértésnek érezném, ha valaki rosszul bánna velem. Mélyebben magamba nézve arra jutottam, hogy azt gondolom, jó tulajdonságokkal rendelkezem, és ezért jogom van csak jó szavakat hallani, és nem kritikát. Azt gondolni, hogy valaki jó és nagyszerű az önteltség jele, ami viszont büszkeségből, arroganciából és hiúságból ered. Végül is ezek tulajdonságok, amik az irigységből erednek. Az irigység visszavet engem, nem akarom. De sajnos ez az egyik mély ragaszkodásom. Egész életemben védelmeztem ezt az irigységet. A küldetésem közben, hogy kedvesnek és elbűvölőnek tűnjek harcolnom kell másokkal, hogy kiálljak magamért. Ez azt jelenti, hogy mások hibáit és hiányosságait kutatva tekintek rájuk. Aztán kritizálom őket azért, hogy magamat jobb színben tüntessem fel hozzájuk képest, és boldoggá tesz, hogy jobb vagyok, mint ők.

 

Éppen olvasok egy tapasztalat megosztó cikket a Minghui-n. A szerző egy férfi, aki önfejű és mindig másokra vetíti ki a gondolatait és a nézeteit. Egyszer felindultságból megütötte a lányát, mert nem fogadott szót neki, amit magam is megtettem néhány éve az egyik lányommal. Ő egy kínai gyakorló, aki Kínában él, és 2 évig volt illegálisan fogva tartva a Fálun Dáfába vetett hite miatt. Amikor ezt olvastam elszégyelltem magam. A Dáfá gyakorlókat Kínában letartóztathatják, és üldözhetik a ragaszkodásaik miatt, amiket én könnyedén veszek a saját művelésem során.

 

Jól kijövök a vendégekkel és nagyon barátságos kapcsolatban vagyok legtöbbjükkel. De volt egy vendég (nő), aki a kollégáival jött rendszeresen. Mindig nagyon nyers volt, különösen hozzám. Nem volt világos, hogy miért, mivel az étteremben mindenki nagyon barátságosan bánt vele. Kíméletlenül lenézően bánt velem. Megőriztem a nyugalmam és profi módon reagáltam, amikor a közelében voltam. De a viselkedése megindította a szívem, igazságtalannak éreztem. Egyszer, amikor elutaztam az országból, elmondta az egyik vezetőnek, hogy nem jön többet az étterembe, mert mindig látja milyen rosszul bánok az alkalmazottaimmal. Amikor ezt hallottam, azt gondoltam: „De ő mindig olyan rosszul bánt velünk, annak ellenére, hogy professzionális és kedves kiszolgálásban volt része, hogy mondhat ilyet rólam?” Visszagondolva, igaza volt. Művelők vagyunk, ezért minden kritika a hétköznapi emberek részéről azt jelenti, hogy művelési problémánk van. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nincs nyilvánvaló oka. Az elmúlt évben kevésbé szigorú lettem, és nem veszítem el olyan gyorsan a türelmem. Bár továbbra is bosszús vagyok, ha egy alkalmazott nem úgy csinál meg valamit, ahogy szeretném, igyekszem nem kritizálni őket a ragaszkodásaimból kiindulva, hanem konstruktívan megbeszélni velük, hogyan lehetne javítani a helyzeten a következő alkalommal.

 

Shen Yun promóció

2013 óta a rendszeresen fellép a Shen Yun Argentínában. Mivel Argentína messze esik a világ többi részétől és a környező országok nem fogadják a Shen Yun-t, legalább 10 előadást kell produkálnunk, különben túl sok időt és erőfeszítést jelentene a Shen Yun társulatának iderepülni és fellépni Buenos Aires-ben. Ez egy több mint 10 milliós város, nagy populációval, akik kedvelik a művészeteket. Ezzel együtt Argentína jelenleg is politikai problémákkal küzd, ami folyamatosan hatással van az ország gazdaságára. Bár a jegyeladások minden évben növekedtek, ez mindig egy stresszel teli marketing élmény a legutolsó napig.

 

A Shen Yun jegy eladások egész folyamata egy művelési folyamat is egyben a gyakorlóknak, hogy együttműködjenek és eltávolítsák a ragaszkodásokat. Talán ez a kényelmes helyzetekre törekvő szív, amit először el kell távolítani, ezért keményen kell dolgoznunk az utolsó napig. Szorongás és teszt – ezek olyan állapotok, amik a qing-el és a sikertelenségtől való félelemmel vannak összefüggésben. Ehelyett egy igaz gyakorló útja az, hogy őszinte és megingathatatlan szívvel, határozottan járja az útját.

 

A Mester mindig emlékeztet minket:

„Ezenkívül, mit műveled még magad, ha nem kell aggódnod és nincsenek problémáid? Kényelmesen művelődni – ki hallott már erről? Csupán egy hétköznapi ember szemszögéből gondolod így.

A művelés a megpróbáltatásokban történik, méghozzá vizsgaként, hogy fel tudod-e adni az érzéseidet és a vágyaidat, és hogy könnyen tudod-e venni azokat vagy sem.” (4. Fejezet, Zhuan Falun)

 

Nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy ösztönözzük az állandó vendégeinket, hogy nézzék meg a Shen Yun-t. Sokan vettek jegyet az évek során.

 

Az egyik törzsvendégünk elmondta, hogy évekkel ezelőtt már látta a Shen Yun-t, de csak homályosan emlékezett arra, amit látott. Úgy tűnt a Shen Yun üzenetét sem igen értette meg. Miután az éttermünkbe jött, annyit beszéltünk a Shen Yun-ról, hogy egy nap hirtelen megállt nálunk a pénzzel, és megkért minket, hogy vegyünk neki jegyet. Meg is vettük neki az első előadásra. Láttuk őt egy másik nap a színházban és nagyon meglepődtünk. Elmondta nekünk, hogy annyira megindította a Shen Yun, hogy nem csak magának vett egy második jegyet, de elhívta az apját és a nővérét is, hogy ők is lássák a Shen Yun-t.

 

Sok látogatónk van az étteremben az USA-ból, Ausztráliából, Európából és Mexikóból. Sok alkalommal elmondják nekünk ezek a látogatók, hogy már hallottak a Shen Yun-ról, vagy látták a hirdetéseket, de különböző okoknál fogva nem mentek el megnézni. De miután beszélgetnek velünk, és hallanak tőlünk a Shen Yun-ról, azt mondják meg fogják próbálni otthon megnézni az előadást.

 

A művelésem évei során számos alkalommal megtapasztaltam a Dáfá nagylekűségét és csodálatosságát. Bár számos hibát vétettem művelésem során, a Mester és a hatalmas Fá mindig reményt adott nekem és egy újabb lehetőséget, hogy megemelkedjek a szilárd művelésen keresztül. Köszönet a Mesternek minden lehetőségért, amit Argentínában adott nekünk, ahol van munkánk, bevételünk, és ezzel egy időben lehetőségünk van igazolni a Fát, tisztázni az igaz tényeket, és megmutatni az emberek számára a Fálun Dáfá csodáit. És ha jól kihasználjuk mindezeket a lehetőségeket, egyben művelődünk is, eltávolítjuk a ragaszkodásainkat és megemelkedünk. Ez a Mester végtelen és jószívű könyörületességének a gyümölcse, melynek köszönhetően nem csak a tanítványait menti meg, hanem minden érző lényt. Nem akarok erről megfeledkezni, és méltó szeretnék lenni az Ő könyörületességére és a Dáfá tanítvány megnevezésre.

 

A Mester kiterjesztette a földön töltendő időnket, hogy még több időt biztosítson számunkra Dáfá gyakorlók számára, hogy jobban műveljük magunkat és beteljesítsük az ígéreteinket, ahogyan az emberiség számára is lehetőséget biztosított, hogy elkerülje a megsemmisítést és egy méltó jövőbe lépjen. Mint a remény üzenete a Shen Yun-ból, nekünk, Dáfá tanítványoknak a felelősségünk, hogy segítsünk a Mesternek ebben a nemes küldetésben.

 

A Mester által tanított Fá megosztásával szertném befejezni:

„A Fá olyan hatalmas, a világban terjesztjük. Ennél az embernek egy célja van. A világi szokások egyre rosszabbá válnak és az emberiség erkölcse alacsony. Ez veszélybe sodorja az emberiséget. Ezért terjesztjük a Fát a világban, hogy megmentsünk minden élőlényt. Ezért a magukat igazán művelő tanítványoknak az a kötelessége, hogy minden élőlényt megmentsenek.” (Üdvözlet az argentin Fá-konferenciára)

 

Köszönöm neked irgalmas Mester, köszönöm gyakorlótársaim.

 

Forrás: A Good Cultivation Environment Is Truly Precious

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo