Vélemény: „Ti vagytok a legjobb emberek, akikkel valaha találkoztam” 

A stockholmi Fálun Gong gyakorlók ezen a nyáron minden délelőtt a belvárosban mutatták be a testet- és lelket együttesen nemesítő meditációs gyakorlatot.

 

Minden nap reggel 9-12ig a mutatták be a gyakorlatokat, szórólapokat osztottak, és aláírásokat gyűjtetöttek a petícióra, amely az üldözést hivatott felszámolni. Tevékenységüket hatalmas érdeklődés és támogatás övezte.

 

A Fálun Gong gyakorlat bemutató a stockholmi városháza előtt.

 

Beszélgetés a Fálun Gongról és a Kínában tartó üldözésről.

 

A petíció aláírása a Fálun Gong támogatásáért.

 

Mikor a gyakorlók kérelmezték az engedélyt a standhoz, a rendőrség messze a városháza főbejáratától jelölteki helyüket – egy másik helyszínt, mint a korábbi években. 

 

A gyakorlók koordinátora elmagyarázta a rendőröknek, hogy a céljuk segíteni azoknak, akiket még mindig üldöznek Kínában. A rendőrség végül megértette a gyakorlók tevékenységének jelentőségét, és hagyták, hogy ők válasszák ki a stand helyét.

 

Ezen a nyáron a látogatók a világ minden részéről megismerték a Fálun Gong gyakorlatot és a Kínában lévő emberi jogi válságot.

 

Egyik nap egy svéd idegenvezető hosszú ideig beszélgetett a gyakorlókkal. Azt mondta: „Tudjátok, egyik nap hallottam az üldözésről tőletek itt, miközben vártam a csoportomat. Megdöbbentem és nagyon dühös lettem. Az üldözés, különösen az államilag szankcionált szerveltávolítás, amelyet lelkiismereti foglyokon hajtanak végre, hátborzongató. Egy órán keresztül nem tudtam megszólalni. Az agyam üres volt. Annyira megdöbbentő. Meg kell állítanunk. Támogatlak benneteket.”

 

Nemcsak a nyugatiak ismerték meg a Fálun Gongot és az üldözést, sok kínai turista is élt a lehetőséggel, hogy megtudják mi is történik valójában az országukban. Néhány kínai idegenvezető még segít is a gyakorlóknak beszélni a csoportjukkal.

 

Egyszer, amikor a kínai idegenvezető hallotta, hogy egy kínai turista azt mondta egy másiknak, hogy a Fálun Gong gyakorlóknak fizetnek, hogy itt legyenek, kijavította őt: „Nem kapnak fizetést senkitől. Sok éve itt vannak. Ismerem őket. Ne hallgasson a kínai kormány hazugságaira” – mondta.

 

Sok kínai idegenvezető szintén bátorítja az ügyfeleit, hogy vegyenek tájékoztató anyagokat a gyakorlók standjánál. „Ne féljenek. Vegyenek szórólapot vagy újságot, ezzel nem sértenek törvényt” – mondják gyakran a turistacsoportjuknak.

 

Néhány idegenvezető, mikor elhalad a gyakorlók standjánál, röviden elmondja a csoportjának, mi is az a Fálun Gong, és mit csinálnak itt az önkéntesek. Az ilyen bevezető gyakran bátorítja a turistákat, hogy vegyenek anyagokat, készítsenek fényképeket és beszélgessenek a gyakorlókkal.

 

A turisták boldogok, mikor a saját nyelvükön olvashatják a Fálun Gong anyagokat. Néhányan közülük érdeklődnek a gyakorlatok megtanulása iránt, és elmondják, hogy tervezik a kapcsolatfelvételt az otthonukhoz közeli gyakorlóhelyekkel.

 

Peter, stockholmi lakos vett egy szórólapot a gyakorlók standjánál. Miután elolvasta az összes megállító táblát a standnál, hosszú ideig beszélgetett egy gyakorlóval. Nagy hatással volt rá, mennyire széleskörűen elterjedt a Fálun Gong a világban, és mennyi előnye van azok számára, akik ezt gyakorolják.

 

Ami még jobban megérintette, az a gyakorlók 19 éve tartó békés ellenállása a kegyetlen üldözéssel szemben.

 

„Ti vagytok a legjobb emberek, akikkel valaha találkoztam” – mondta Peter. „Békésen és csendesen vagytok itt, de mégis nagyon erősek vagytok. Ez bátorító! Ennek a gyakorlatnak a legjobbnak kell lennie! Szeretnék én is csatlakozni hozzátok!”

 

Forrás: Public Support for Falun Gong in Stockholm