Egyesült Királyság, London: „Támogatom a Fálun Gongot!”

A Fálun Gong London belvárosában időről időre felvonulásokat szerveznek, hogy bemutassák a gyakorlat: békés, könnyed és semmi elítélendő nincs benne. Céljuk, hogy tisztázzák a kínai kommunista párt ártatlanul üldözi a Fálun Gong követőket Kínában.

 

Békés demonstráció a londoni kínai nagykövetség előtt.

 

Tian Guo Marching Band (Mennyei zenekar) és a gyakorlók menete London belvárosában.

 

Tian Guo Marching Band (Mennyei zenekar) és a gyakorlók felvonulása London kínai negyedén keresztül.

 

A Fálun Gong gyakorlók a Nemzeti Képtárnál hívták fel a figyelmet az üldözésre.

 

Sok kínai követte figyelemmel a felvonulást. A tajvani turista, Li asszony kifejezte támogatását: „A lelkük nagyon megható. Az embereknek alanyi jogon jár a vallásszabadság.”

 

Egy csoport HongKongból érkező kínai turista az „ünnepélyes” szóval illette a felvonulást. Liu asszony elmondta, hogy tudja, a Fálun Gongot üldözik Kínában. Kifejezte örömét, hogy látja a Fálun Gong felvonulást Londonban.

 

Először hallani a meditációról, ami tiltott Kínában

A rendezvényen sok nyugati első alkalommal találkozott a Fálun Gonggal és az üldözéssel, habár az üldözés 19 évvel ezelőtt kezdődött.

 

A különböző nemzetiségű emberek írták alá a petíciót, hogy támogassák a gyakorlók erőfeszítéseit.

 

Holly most hallott először az üldözésről.

 

Holly, aki egy ügyvédi irodában dolgozik Essex Shire-ben, London keleti részén, elmondta, hogy nem hallott az üldözésről eddig. Azt is megosztotta, hogy több emberrel fogja tudatni a Kínában folyó üldözést, és felszólítja az ENSZ-t, hogy indítson vizsgálatot.

 

Francia nyelvtanár Christine.

 

Christine szavai: „Képtelen vagyok felfogni, hogy a 21. században ilyen barbár módon bánnak emberekel. Egy jelentőségteljes dolgot tesztek az önkéntesként. Kérlek, folytassátok!”


Vinod Kurup vezető ápoló egy észak-londoni klinikán.

 

Vinod szavai: „A Fálun Gong gyakorlók elleni üldözést mélyen elítélem. A Fálun Gong gyakorlók jó emberek! Támogatom őket! Az üldözés elleni erőfeszítéseik fontosak. Még több embernek kell támogatni a törekvéseiket!”

 

Marilena Bita (jobbra) klinikai alkalmazott.

 

Marilena Bita jelenleg egy klinikán dolgozik Londonban. Régebben Romániában dolgozott egy kórházban, és már megértette, mennyire gonosz tud lenni egy kommunista rezsim. Azt mondta: „Érzem itt a pozitív energiát. Itt igaz emberekkel találkoztam. Minden mosoly és minden szempár egy igaz történetet mond el. Nem számít hogy mi az ára, de mindent meg fogok tenni, hogy segítsem a Fálun Gongot.”

 

Letizia (jobbra) pszichológia szakos diák és a barátja, Luiji.

 

A pszichológia szakos diák Letizia és a barátja, Luiji aláírták a petíciót, hogy támogassák a Fálun Gongot.

 

Valentina Martinez

 

Valentina Martinez francia lány, aki Londonban tanul. Elmondta, hogy a felvonulást békésnek érezte, de az üzenete erőteljes és mindenkihez kapcsolódik.

 

Forrás: London, UK: “I Support Falun Gong!”