A művészet multikulturális válasz az elnyomásra
 

A művészet multikulturális válasz az elnyomásra

A Zhen, Shan, Ren (Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia) Nemzetközi Kiállítást 2018. április 17-27-ke között mutatták be Bulgáriában, Dobrich-ban, amit hatalmas érdeklődés övezett. A szervezők két nappal megtoldották a kiállítás időtartamát a magas látogatottság miatt. 

 

A Zhen, Shan, Ren Művészete Dobrich-ban a Management Egyetemen került bemutatásra. Így számos főiskolai hallgató és professzor számára tette lehetővé a a festmények megtekintését. „Egy valódi tündérmese a valóságunkról, a képzőművészet jelentésén keresztül tárul elénk” – fejtette ki Yurchenko asszony, aki együttműködésével segítette a kiállítást. A kiállítás több közszereplőnek és ismert művésznek is felkeltette a figyelmét.

 

Ivo Penchev úr a Dobrich városi önkormányzatának vezetője nyitotta meg a kiállítást. Sivkov úr, egykori diplomata és keleti kulturális szakértő szintén beszélt az ünnepségen. Részleteket osztott meg Zhang Kunlun professzor életrajzából, aki a kiállítás életre hívója, és akit Fálun Gong gyakorlóként üldözött a kínai kommunista rezsim. Sivkov visszaemlékezett az 1990-re, amikor meglátogatta a Tiananmen teret a családjával. Megérkezve a világ legnagyobb terére, sötétnek és hidegnek találta, talán az 1989. július 4-i tragikus esemény egy éves évfordulója miatt...

 

A látogató a vendégkönyvbe írhattak a kiállításról.

 

Dr. Draganov aztírta, hogy nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várta a Zhen, Shan, Ren Művészete kiállítást. Elmélyedve a festményekben, érezte kelet lelki békéjét, szépségét, nyugalmát és harmóniáját. Az érzelmek, amiket a kiállítás okozott, kellemesek voltak, de mélyen megrázta az üldözés Kínában. Dr. Draganov csodálatát fejezte ki az ember szellemi képessége felé, ami szembenéz és ellenáll a gonosz erőknek, és soha nem hátrál meg.

 

Elina Yurcheno azt írta: „Az őszinteség, jószívűség, tolerancia, ami a szívből és lélekből átjön, a küzdelmük a hazugsággal, gonosszal és kegyetlenséggel. Ez a kiállítás maga az életenergia!”

 

Három Bulgáriában tanuló vietnami lányt inspirálta és lenyűgözötta művészet: „A kínai kultúra csodálatos, és örülök, hogy itt vagyok. Ez egy nagyszerű kiállítás.”, illetve: „Sosem láttam még ehhez fogható képeket ezelőtt, és ez segített nekem, hogy felfedezzem és szélesítsem a tudásomat.”

 

Egy afgán tanuló fantasztikusnak találta a kiállítást. Néhány vélemény a diáktársaitól: „Pompás kiállítás. Csodálatos festmények gyönyörű üzenetekkel, energiát sugároznak, ami érzelmileg feltölt. Boldogok vagyunk, hogy megpillanthatjuk ezt a csodálatos művészetet, amely inspiráló, világos, reménykedő és nyugodt.”

 

Egy diák Moldovából azt írta: „Ez a kiállítás csodálatos! A festmények bámulatosak. Köszönetet akarok mondani a szervezőknek, hogy megosztottak oly sok emléket és műalkotást.”

 

 

„Nagy hatással van ránk, amit láttunk és amit hallottunk Ivelina Romanovától. Csodálatos kiállítás” – írta egy 7. osztályos tanuló a Dobrich-i Dimitar Talev iskolából.

 

A Zhen, Shan, Ren Művészete kiállítást sok diák és tanár látogatta meg Dobirch városból. Végzősök a „Rajko Csoncev” Turizmus és Vállalkozás magán középiskolából. Három osztály a Dimitar Taley középiskolábólis ellátogattak a kiállításra. Kaptak egy kérdéslistát, hogy válaszoljanak rájuk és az iskolában megvitassák.

 

Nem kevésbé emlékezés pillanata volt egy helyi pár házasságkötési ünnepsége, akik a főiskolát választották házasságkötésük helyszínéül. Mikor látták a "Zhen, Shan, Ren Művészete” kiállítást, azt mondták: „Örülünk, hogy ezzel a gyönyörű művészeti kiállítással a háttérben összeházasodhatunk össze.”

 

Dobrich után a Zhen, Shan, Ren Művészete kiállítás folytatódik Burgasz, Plovdiv, Várna, Stara Zagora és Szófia városokban.

 

Forrás: Multicultural Response to “The Art of Zhen, Shan, Ren” Exhibit in Dobrich, Bulgaria