Török egyetemisták az emberség oldalán

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2018. március 19-én a Fálun Dáfá gyakorlók Törökországban levetítették a Free China (Szabad Kínát) című dokumentumfilmet a Mustafa Kemal Egyetem orvostudományi karán Antakya-ban.

 

A vetítésen orvostudományi kar, a teológiai kar és a gazdaságtudományi kar diákjai vettek részt. Néhány egyetemi adminisztrátornak és tanárnak is volt lehetősége megnézni a filmet, a dokumentumfilmet, amely a Fálun Gong gyakorlók Kínában folyó üldözését részletezi.

 

Az ötödéves orvostan hallgató, Gözde Gezek Fálun Gong gyakorlóként maga kezdeményezte a vetítés megszervezését.

 

A vetítés házigazdája Gözde Gezek volt, ötödéves orvostan hallgató, aki Fálun Dáfá gyakorló. Gözde elmondta: „2015 nyara óta gyakorlom a Fálun Dáfát. Gyakorlóként sokat nyertem a Fálun Dáfából, és úgy éreztem, mintha a Kínában folyó üldözés közvetlenül rám is irányulna. Éreztem az emberi jogi erőszakok kegyetlenségét, és úgy éreztem, felelős vagyok azért, hogy tegyek ellene valamit.”

 

Songul Çelik, harmadéves hallgatója a gazdaságtudományii karnak.

 

Songul Çelik, aki harmadéves hallgató a gazdaságtudományi karon megjegyezte: „Megható film volt. El kellett fordulnom a megkínozott emberek látványától, mert érzékeny ember vagyok, de mély benyomást tett rám. Elképzelhetetlen, hogy van olyan, ahol a saját kormánya üldözi a saját állampolgárait."

 

A filmvetítés után egy gyakorló beszélt az aláírásgyűjtésről, amely az üldözés befejezésére szólít fel. A diákok örömmel adták az aláírásukat a petícióhoz.

 

Mustafa Nosöz, egy harmadéves diák a Közgazdaságtudományi karon elmondta

 

Mustafa Nosöz, egy harmadéves hallgató a Gazdaságtudományi karon aznap véletlenül egy „Free” [szabad] feliratú pólót viselt. Miután megnézte a dokumentumfilmet, azt mondta: „Az, amit Kínában könyörtelenül tesznek az állampolgáraikkal, nagyon fájdalmas és szörnyű. Tudjuk, hogy a kínai rezsim megkínozza az embereket. Nagyon felkavart és teljes szívvel támogatom az aláíráskampányt. Remélem, hamarosan be fog fejeződni az üldözés."

 

Forrás: Turkey: “Free China” Documentary Touches University Students

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo