Nemzetközi Könyvvásár Isztambulban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az Isztambuli Nemzetközi Könyvvásár minden évben nagyjából félmillió látogatót vonz, idén november 4-12 között került megrendezésre. A törökországi Fálun Dáfá gyakorlók is kiállítottak a vásár mindkét hétvégéjén, és bemutatták a meditációs gyakorlat alapelveit összefoglaló Zhuán Fálun könyvet.

 

Egy fiatal érdeklődő a meditációt tanulja.

 

Hatice Gülfırat jelenleg nyugdíjas, korábban tanárnőként dolgozott. Kipróbálta a meditációt, majd elmondta: „Három órán át álltam a dugóban, és őszintén szólva elfáradtam mire ideértem. Örülök, hogy rátok találtam és kipróbáltam. Most már nyugodtnak és kipihentnek érzem magam.”

 

Hatice Gülfırat, nyugdíjazott tanárnő, azt mondta, megnyugtatták a gyakorlatok.

 

Rabia és Ayse középiskolai diákok Trákiából, szintén kipróbálták az ülő gyakorlatot. Egyikük megjegyezte: „Olyan volt, mintha nem is itt lettünk volna a könyvvásáron, hanem csak kívülről néznénk az egészet. A nyugodt és lassú gyakorlat szép volt és pihentető. Könnyebb volt, mint a jóga, azokat a gyakorlatokat nehezebb követni.”

 

Ziya Sevim, megállt a Fálun Dáfá standnál beszélgetni az önkéntesekkel. Elmondta: „Szeretnék tisztába kerülni a saját energiáimmal és a belső erőmmel. Szeretném megismerni önmagam. Magunkat kellene megváltoztatnunk először, és csak utána dolgozni a világ jobb hellyé tételén.” Vásárolt egy példányt a Zhuán Fálunból. „Ezzel most megajándékozom saját magam.”

 

Ziya Sevim sofőr vásárolt egy példányt a Zhuán Fálunból.

 

A könyvvásár fiatal látogatói kipróbálják a Fálun Dáfá gyakorlatokat.

 

A vásár alatt az önkéntesek beszéltek a kínai üldözésről is, és igyekeztek aláírásokat gyűjteni. Nagyjából 4. 000 érdeklődőhöz sikerült eljuttatni a meditációs gyakorlat szépségét, és több tucat könyvet adtak el.

 

Forrás: Turkey: Falun Dafa Practitioners Promote “Zhuan Falun” at International Book Fair

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo