Prága maga a csoda

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A cseh fővárost egyszerűen nem lehet nem szeretni. Prágában olyan érzése lesz az embernek, hogy minden a helyén van. A színek, az illatok, a házak és a csehekre oly jellemző bohémság. Nincsenek elnagyolt túlzások. A jelenkor vívmányai mellett kiemelt helyet kap a tradíció.


Így nem véletlen, hogy a Fálun Dáfá gyakorlók szervezésében megvalósult felvonulás hatalmas sikert aratott. Az ősziesbe fordult idő ellenére is szép számmal sétálgattak helyiek és turisták egyaránt az óváros utcáiban. A Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar) vezetésével haladó felvonulást pedig nem győzték dicsérni és természetesen fotózni. A zenekar mögött táncoltak az égi tündérek, akik a kézzel készített hagyományos kínai viseletnek megfelelő lélegzetelállító ruhákat viseltek. Többen megjegyezték, hogy igazán méltóságteljes, és cseppet sem hivalkodó.


null

null

null

null

null


A zenés szekciót követően a közönség ízelítőt kaphatott a Fálun Dáfá gyakorlatainak bemutatójából. A gyakorlatok könnyedsége, egyszerűsége sokak számára lenyűgöző volt.


A felvonulást hatalmas zászlók zárták, amelyek felsorakoztatták a Fálun Dáfá (Fálun Gong) meditációs gyakorlat alapelveit – Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia – különböző nyelveken. Továbbá szót ejtettek a sajnálatos üldözésről, amely 18 éve sújtja a Kínában élő Fálun Gong gyakorlókat. A felvonulás alatt sokan megálltak és beszélgettek az Európa különböző pontjairól érkezett gyakorlókkal, és szinte kérdezés nélkül aláírták a petíciót.


Hozzá kell tenni, hogy számos honfitársunk is akadt a közönség soraiban, akik kitörő örömmel vették, hogy magyarul tájékozódhatnak a felvonulás részleteiről. Lelkesedésüket és támogató aláírásukat ezúton is köszönjük.


null

null

null


A képekért köszönet a Falun Gong Infonak!

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo