A Zhuán Fálun memorizálása

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Ez a második alkalom, hogy megtanultam a Zhuán Fálun könyvet. Tíz hónapig tartott. Amikor először tanultam meg közel tíz évvel ezelőtt, akkor 18 hónapba telt nekem. Kétszer próbáltam azóta megtanulni, de nem tudtam befejezni.


Múlt szeptemberben újra megpróbáltam, és elhatároztam, hogy nem adom fel a felénél. Teljes munkaidőben dolgoztam, és minden héten kétszer túlóráznom kellett esténként. Általában este tanultam a Zhuán Fálunt, amikor volt időm, plusz a hétvégéken és az ünnepnapokon.


Olvastam a Mester többi tanításait is. Tudom, hogy a Fá helyreigazítás nagyon fontos és szorgalmasnak kell lennem.


A Fá tanulása is egy folyamat a xinxing emelésére. Amikor az elmém nyugodt, akkor könnyű. Amikor nem tudok koncentrálni, akkor a folyamat lassú és gyakran vétek hibákat. Minden alkalommal a Fá tanulás előtt őszinte gondolatoka küldök, hogy eltávolítsam a zavaró hatásokat.


Nagy sok megértésem volt ebben a tíz hónapban, és szeretnék ebből kettőt megosztani veletek.


Az első a testi vágyhoz kötődő ragaszkodással kapcsolatos. Amikor a kéjvágyról szóló részt memorizáltam a Zhuán Fálun 6. fejezetében, simán ment, és fel tudtam idézni már két vagy három olvasás után is. Azt gondolom ez azért volt, mert jól teljesítettem ebben a tekintetben a művelésemben. 51 éves vagyok, a férjem pedig 53, de ő nem gyakorol. Mindketten egészségesek vagyunk, és kb. két éve nem volt köztünk szexuális érintkezés. Tudtam, több gyakorló szeretné ezt elérni, de nehézségeik vannak. Számunkra ez teljesen természetes volt. Habár továbbra is egy ágyban alszunk, nem végzünk szexuális tevékenységet.


A Zhuán Fálun –ban azt mondja a Mester,

Az elmúlt napokban beszéltem erről a kifejezésről: „Buddha fénye mindenhol ragyog, az illem és a tisztesség mindent harmonizál”. Ez azt jelenti, hogy testünk szétszóródó energiája minden helytelen állapotot ki tud igazítani. Tehát, ha nem gondolsz ezekre a dolgokra, akkor a hitvesedet ennek a mezőnek a hatása észrevétlenül befolyásolni fogja. Ha nem gondolsz erre, és nem is fogsz gondolni rá, akkor a hitvesed sem fog erre gondolni.”


Szerintem az én helyzetem ilyen.


A második tapasztalatom az, hogy amikor a szívem nagyon nyugodt maradt mialatt tanultam a Fát, úgy éreztem mintha az ülő meditációt végezném. Ez egy nagyon szentséges és nyugodt állapot volt.


Tisztán emlékszem erre, amikor a következő bekezdést memorizáltam a Zhuán Fálun 8. fejezetében,

Van egy nyugodt meditációs gyakorlatunk. Hogy hogyan végezzük ezt a gyakorlatot? Azt várjuk el tőled, hogy attól függetlenül, hogy milyen mélyen meditálsz, tudnod kell, hogy gyakorolsz. Szigorúan tilos transzba esni, ahol nem tudsz semmit. Tehát akkor pontosan mit is fogsz tapasztalni? Az fog történni, hogy csodálatos érzésed lesz, mintha egy tojáshéjban ülnél, és nagyon kellemesen érzed majd magad. Tudni fogod, hogy gyakorolsz, de olyan érzésed lesz, mintha az egész tested képtelen lenne megmozdulni. Ennek mind meg kell történnie művelésünkben. Van egy másik művelési állapot is: miután hosszú ideig ültél, úgy érzed, mintha eltűntek volna a lábaid, nem tudod, hol vannak a lábaid; a tested eltűnt, a karjaid sincsenek ott, és a kezeid is eltűntek – csak a fej marad ott. Ahogy tovább gyakorolsz, észre fogod venni, hogy a fejed is eltűnt, és csak egy kis gondolat marad, ami tudja, hogy ott gyakorolsz. Elegendő, ha el tudod érni ezt az állapotot. Hogy miért? Ha valaki ebben az állapotban gyakorol, akkor az egész teste teljes mértékben átalakul, és ez az optimális állapot. Ezért várjuk el tőled, hogy belépj a meditáció során ebbe az állapotba. De nem szabad elaludnod vagy elvesztened az eszméleted, mert ha talán valaki más is gyakorol, akkor ő kapja meg a jó dolgokat.”


Hosszú ideje mióta megtanultam ezt a fejezetet, amikor csak az ülő meditációt végeztem felidéztem ezeket a szavakat, és mélységes békét éreztem.


Az elmúlt 11 évben a gyakorlatokat az egész világ gyakorlóival együtt végeztem. Hajnali 3:35 –kor keltem, hogy megcsináljam mind az öt gyakorlatot. Azután őszinte gondolatokat küldtem 6 –kor, utána takarítás következett, reggelit készítettem, és mentem dolgozni. Ez egyáltalán nem zavarta a férjemet.


Mialatt a Fát memorizáltam, sok olyan megértésem volt, amit nehéz szavakba önteni. Csak azt akarom mondani, hogy nagyon hálás vagyok a Fálun Dáfának és a Mesternek. Remélem azt is, hogy a többi gyakorló, és én is meg tudjuk becsülni ezt az értékes időszakot, és még több ember tudjuk megismertetni ezt a csodálatos önművelési utat.


Forrás: My Experience Memorizing Zhuan Falun

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo