Fálun Gong demonstráció a jelenlegi kínai államfő belgiumi tartózkodása során

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A belga és holland Fálun Gong gyakorlók békés tüntetést tartottak az EU-Kína párbeszéd helyszínéhez közel. Azzal a céllal demonstráltak, hogy felszólaljanak az egykori kínai diktátor Csiáng Cö-min bíróság elé állításáért, aki a Fálun Gong gyakorlók közel két évtizedes üldözés legfőbb felelőse. A találkozón személyesen vett részt Kína jelenlegi államfője: Li Ko-csiáng.


A Fálun Gong először 1992-ben került bemutatásra, és 1999-re közel 100 millió követőt vonzott. Csiáng Cö-min, a Kínai Kommunista Párt (KKP) egykori vezetője a Fálun Gong népszerűségét látva a hatalmára nézve fenyegetésnek érezte, és megindított egy megsemmisítő kampányt a Fálun Gong gyakorlók ellen. Ennek eredményeként több ezer gyakorlót halálra kínoztak, és még több gyakorlót kivégeztek a szerveikért. Az üldözés napjainkban is tart.



A Fálun Gong gyakorlók felszólalnak, hogy állítsák Csiáng Cö-mint bíróság elé, és a Kínában folyó üldözés érjen véget.



Az emberek megismerik a Fálun Gongot, és aláírják az üldözés elleni petíciót.


A járókelők aláírták a petíciót, kérve a belga kormányt, hogy tárgyaljon a kínai vezetőkkel a kommunista rezsim Fálun Gong gyakorlókon folytatott szerveltávolítások felszámolása érdekében.



Egy riporter a Brussels tévéállomástól meginterjúvolja Nico, Fálun Gong gyakorlót.



A Brussels tévéállomás interjúja.



David Prino, az Európai Parlament dolgozója, aláírja az üldözés elleni petíciót.


David Prino, aki az Európai Parlamentben dolgozik, részletesen elbeszélgetett egy gyakorlóval a Fálun Gong üldözéséről. Megdöbbenve hallotta a szerveltávolítás bűntettét, és azt mondta, tájékoztatni fogja a kormányhivatalnokokat a problémáról.



Mohammad aláírja a kínai rezsim szervrablásának bűncselekménye elleni petíciót. Kifejezte szimpatizálását a gyakorlók Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelvekben való hite felé.


Forrás: Belgium: Practitioners Call to Bring Former Chinese Dictator to Justice

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo