Nobel-békedíjra jelölték Ethan Gutmann oknyomozó riportert

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Nobel-békedíjra jelölték Ethan Gutmannt, aki az elmúlt években oknyomozó riporterként sokat tett azért, hogy a világ megláthassa Kína árnyoldalait.




2004-ben Gutmann könyve, az „Losing the New China”(„Elveszőben az új Kína”, a szerk.) felfedi az amerikai vállalati összejátszást Kína által ellenőrzött internet építésében, és a Yahoo, Microsoft, Google és a Cisco rendszerek jogi képviselőinek kereszt-ellenőrzéséhez való hozzájárulásáról. Követve David Matas és David Kilgour 2006. évi jelentését, a „Bloody Harvest” („Véres aratás”-t, a szerk.) könyvként publikált jelentést, Gutmann egy független vizsgálatot indított a kínai, államilag szponzorált szerveltávolításairól. Ezen műtéteket elsősorban Fálun Gong gyakorlókon hajtanak végre. Több mint 100 menekülttel, orvossal és törvény végrehajtási alkalmazottal készített interjút hat éven keresztül. A 2014-ben közzétett, a „The Slaughter” („A mészáros” , a szerk.) című írás számos orvost szólaltatott meg, akik vagy részt vettek a Fálun Gong gyakorlók életének kioltásával járó szerveltávolító műtétekben, vagy kapcsolatban voltak a szárazföldi kórházakkal a gyakorlók szerveinek kizsákmányolásában. Dokumentálta a „csak kiskereskedelmi szervek”, Fálun Gong gyakorlók orvosi vizsgálatának módszerét, valamint Gutmann hasonló eredményekre jutott a tibetiekkel, ujgurokkal és keresztényekkel.


null

Ethan Gutmann a "The Slaughter" című könyvének bemutatóján Berlinben.


Míg a kínai orvosi testület 2006-ban bevallotta, hogy a kínai transzplantációk függnek halálsoron lévő foglyok szerveitől, és következetesen tagadták, hogy vallási és politikai foglyokat használnak. Mindemellett 2015-ig azt állították, hogy Kína kizárólag önkéntes szervdonorokra támaszkodik. Azonban 2016 nyarán Kilgour, Matas és Gutmann kiadott egy jelentést, amelyben részletezték, hogy a ténylegesen transzplantációk száma minimum hatszorosa, de akár tízszerese lehet a hivatalos a kínai álláspontnak. Gutmannt felkérték, hogy tanúskodjon Washingtonban, Londonban és Brüsszelben. A kongresszusi és európai parlamenti állásfoglalás kifejezetten elítélte a lelkiismereti foglyokon Kínában végre hajtott szerveltávolításokat. A New York Times, a CNN és a Times of London első alkalommal számoltak be a problémáról. Azon nemzetközi orvosi társaságok, amelyek támogatták a kínai hivatalnokok igényeinek reformját, mint a „Transzplantációs Társaság”, nyilvánosan bejelentették, hogy a kínai orvosi rendszer megdöbbentette a szakembereket. Röviden, 2016 végére Peking elvesztette az érveit.


Ethan Gutmann köszönetet mondott a Nemzeti Demokrácia Alapítványnak, az Earhart Alapítványnak, és a Peder Wallenberg családnak a támogatásért, és Leeshai Lemish-nek valamint Jaya Gibsonnak a kutatási segítségért. Szeretné elismerni erőn felüli támogatását az „Orvosok az Erőszakos Szervrablás Ellen” (Doctors Against Forced Organ Harvesting), az „End Organ Pillaging” nevű szervezeteknek, Benedict Rogers-nek a Keresztény Szolidaritás Világszerte mozgalomtól, Matthew Robertsonnak az Epoch Times-tól, valamint a színésznő és 2015-ben Miss Kanada címet viselő, Anastasia Linnek. Végül, de nem utolsósorban szeretne szót emelni a tanúk előtt, akik mérhetetlen bátorsággal álltak ki az igazság mellett. Voltaképpen mindent egy lapra tettek fel, hogy kiderüljön ezen emberiség ellenes bűncselekmény.


Forrás: ETHAN GUTMANN RECEIVES NOMINATION FOR THE 2017 NOBEL PEACE PRIZE

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo