Az európai és latin-amerikai közönség visszajelzése a Shen Yun előadásokról

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2017. március 11-13-án a New York-i székhelyű világtársulat, a Shen Yun Performing Arts három telt házas előadással kezdte a 2017. évi európai turnéját Olaszországban, Milánóban. A következő két előadás szintén telt házzal futott Franciaországban.


Eközben a Shen Yun másik társulata Latin-Amerika felé vette az irányt, és négyszer lépett színpadra Mexikóban, Monterrey-ben az Auditorio Pabellon M-ben március 17-19-én. Még egy plusz előadást is szerveztek, hogy eleget tudjanak tenni a jegyre vágyakozó közönségnek.


Március 12-én Olaszországban, Milánóban a Shen Yun Világtársulat előadása a Teatro degli Arcimboldi-ban.

Vastaps a Nice Acropolis-ban Franciaországban, Nizzában március 15-én.

A Shen Yun előadása a Grand Theatre de Provence-ban Franciaországban, Aix-En-Provence-ben március 17-én.


Remény, amely a szívedben marad

Daniela Javarone, a Milánói Operabarátok elnöke a Shen Yun előadáson Olaszországban, Milánóban március 12-én.


„A műsort valóban csodálatosnak találom” – mondta Daniela Javarone, a Milánói Operabarátok elnöke. „Minden hibátlanul összehangolt, miliméterre pontosan.”


„Szívből jön, derűvel. Jó lenne, ha mindenki a világon ilyen lenne. Ez egy remény, amely a szívedben marad” – mondta.


Egy másik világ tárult ki előttem

Elisabetta Forciniti építész a Teatro degli Arcimboldi-ban Milánóban március 11-én


„Gyönyörű… Kivételes, egy álomba visz, és elhoz egy másik világot” – mondta Elisabetta Fociniti építész, miután március 11-én Olaszországban, Milánóban nézte meg az előadást.


„Az eredetiség, a kulturális vonatkozás, a végtelen szépség lenyűgözött” – jegyezte meg.


Béke és derű

Macel Chapapria, az Akadémiai Pálma Rend lovagja a Shen Yun előadáson Aix-En-Provence-ben Franciaországban március 17-én.


„Csodálatos… Egy ponton úgy gondoltam… Elképzeltem, hogy lejön hozzám a mennyországból” – mondta Marcel Chapapira, az Akadémiai Pálma Rend lovagja, miután megnézte az előadást március 17-én Franciaországban, Aix-En-Provence-ben.


„Az előadásban érezhetünk békét, derűt a táncosok között annak ellenére, hogy rendkívüli fizikai erőfeszítéseket kell tenniük” – tette hozzá Chapapria.


Eszményi és magával ragadó

Philippe Chair, nyugalmazott filozófiaprofesszor a Grand Theatre de Provence-ben a francia Aix-En-Provence-ben március 18-án.


„Nagyon jó, jól bemutatták” – mondta Philippe Chair, nyugalmazott filozófiaprofesszor, miután megnézte az előadást a Grand Theatre de Provence-ben.


„Valaki ezeket az elbeszéléséket a mesék stílusában szállította, és egyfajta buborékba tette bele, messze a mindennapi dolgoktól” – jegyezte meg Chair.


„Mikor valaki gyakran van az anyagi világban, a személyes érdekeiben, akkor jó kapcsolatba kerülni egy magasabb spirituális kultúrával, amely nemcsak eszményi, hanem érzékelhető is” – tette hozzá.


Telve van jámborsággal

Sergio Garcia Robles Gil bankár (balról a második) március 17-én elhozta a barátait a Shen Yun előadásra Mexikóban, Monterrey-ben.


„Ez a műsor teljesen megérintette a szívem. Ez egy fenséges előadás” – mondta Sergia Garcia Robles Gil bankár, miután megnézte a műsort a mexikói Monterrey-ben.


Itt minden kapcsolódott Istenhez” – mondta. „Ez a műsor tele volt jámborsággal, és ezért tetszett.”


Világklasszis és lenyűgöző

César Garza Villarreal, Guadalpue y Apodaca egykori polgármestere a feleségével, Carmen Arredonto-val a Shen Yun előadáson március 19-én.


„Ez egy világklasszis, lenyűgöző előadás” – mondta César Garze Villarreal, a Guadalupe y Apodaca egykori polgármestere.


„A kínai civilizáció egy ősi kultúra, amely az emberiség spirituális pilléreként szolgál. A Shen Yun előadás bebizonyította Kína vezető szerepét és a fontosságát az emberiség nemzeteként” – tette hozzá.


A Shen Yun a következő előadásokkal folytatta európai és latin-amerikai turnéját: március 25-26. Egyesült Királyság, Birmingham március 28. Hollandia, Rotterdam, március 24-29. Mexikó, Mexikóváros és március 31-április 1. Mexikó, Puebla. Bővebb információkért információért a jegyekről és az időpontokról, kérem, látogasson el a http://shenyun.com honlapra.


Forrás: Shen Yun Performs in Europe and Latin America to High Praise and Appreciation

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo