Fálun Dáfá gyakorlók az ausztrál nemzeti ünnepségen

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Dáfá gyakorlók 2017. január 26-án Dél-Ausztrália fővárosában, Adelaide-ben csatlakoztak a nemzeti ünnepségekhez. Közel egy évtizede, hogy minden évben meghívást kapnak a rendezvényre. A gyakorlók felvonultatták színes hajójukat, amely mozgószínpadszerűen gördült végig a felvonulás útvonalán, valamint hagyományos kínai öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.


A gyakorlók mozgószínpada a felvonuláson.

A felvonuláson több mint 150 csoport vett részt, de a Fálun Dáfá gyakorlókból álló csapat, így is kivívta a közönség elismerését. Sokan említették, hogy tetszett nekik a zászló, amelyen ez a felirat állt: „A világnak szüksége van az Őszinteségre, Jószívűségre és a Toleranciára”.


Chen Hao a szárazföldi Kínából érkezett egyetemiste elmondta, hogy örömére szolgál, amikor gyakorlókat láthat: „Élvezettel csodálom a színeket és a csoportból áradó békességet.” Hozzátette, hogy Kínában ilyet már nem láthatna, hiszen a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999. óta üldözi a gyakorlat követőit.


Kínai turisták és diákok egyaránt kiléptek a KKP szervezetiből, azt követően, hogy értesültek a kegyetlen üldözés részleteiről. Zhang felvonulás egyik szervezője: „Örömmel tölt el, hogy a nézők támogatják az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia elvek követését. Ez hosszútávon előnyös mindenki számára.”


Forrás: Adelaide: Falun Dafa Well Received in Australia Day Parade

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo