A tajvani Fálun Dáfá gyakorlók boldog új évet kívánnak Li Mesternek

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2016. december 18-án, a Fálun Dáfá gyakorlók Közép-Tajvan egyik helyi iskolájában találkoztak, hogy tanulják a Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) tanításokat, és megosszák a Dáfá gyakorlásában való tapasztalataikat. A tanulás és tapasztalatmegosztás során egymástól tanultak és bátorították egymást, hogy még szorgalmasabbak legyenek a művelésben. Kihasználták a lehetőséget is, hogy Li Hongzhi-nek, a Fálun Dáfá alapítójának boldog új évet kívánjanak.


A gyakorlók Közép-Tajvanból a Fálun Dáfá alapítójának boldog újévet kívánnak.


Megfizethetetlen kincs

Lai Yukun (balra) és Lai Wenke urak.


„A Fálun Dáfá egy valódi, felbecsülhetetlen kincs” – mondta a 83 éves Lai Yukun, aki nyolc évvel ezelőtt kezdte el a Fálun Dáfá gyakorlását. Csak úgy vibrált körülötte az energia, miközben beszélt: „Nem vagyok biztos benne, hogy még itt lennék, ha nem gyakorolnám a Fálun Gongot.”


Lai nyolc másik fajta művelési utat tanult régebben, és mikor megtalálta, rögtön tudta, hogy a Fálun Gong az igaz művelési út. A gyakorlat elkezdése után rendbejött az egészsége. Lai a napenergia üzletben dolgozik. Mikor segít a vásárlóknak beépíteni a napelemeket, cipelnie kell a nehéz eszközöket és anyagokat, és sokat kell másznia is. A munkásai, akik 40-50 évesek, gyakran ezt nehéznek találják, de ez neki egészen könnyű.


Boldog, hogy egy igaz művelési gyakorlatot tanul

Lai Wenke, 76 éves, egy kínai orvoslással foglalkozó klinika igazgatója, 18 éves kora óta kereste a megfelelő művelési gyakorlatot. 2002-ig, több mint 40 évig kereste az igaz művelési utat, mikor egy asszony adott neki egy példányt a „Zhuán Fálun” című könyvből, amely a Fálun Gong fő tanítása. Miután elolvasta az első fejezetet, tudta: „Végre megtaláltam!”


Lai bemutatta a könyvet egy másik orvosnak, aki 27 évig különböző művelési módszereket gyakorolt. Miután az az orvos elolvasta a könyvet, tudta, hogy ez az, amit keresett, és azt mondta: „27 évet vesztegettem el.”
Lai javasolta a helyet a klinikája felett azoknak, akik tanulni akarták a Fálun Gongot. Az elmúlt tíz évben sok ember jött, hogy részt vegyen a kilenc napos előadás-sorozaton, és megváltozott az életük a Fálun Gong gyakorlásán keresztül.


Egy, a negyvenes éveiben járó asszonynál végső stádiumban lévő nyirokcsomó megnagyobbodást (limfómát) diagnosztizáltak. Miután félig elolvasta a Zhuán Fálunt, a limfóma mérete a felére csökkent. Mikor befejezte a könyvet, a limfómája teljesen eltűnt. Ennek az asszonynak az unokatestvére petefészekrákban szenvedett, és az orvosok már feladták a gyógyulását. A rákja eltűnt, mióta tanulja a Fálun Gongot, és azóta egészséges. Egy másik diák eltörte a nyakát és az orvos azt mondta neki, hogy legjobb esetben is csak a testi funkcióinak az 50 %-t nyerheti vissza a felépülés után. Mikor először részt vett az előadáson, még sok panasza volt. Három hónappal később minden teljesen helyreállt.


Könnyedség érzése a gyakorlatban való növekedés után

Lin Yongshun úr (jobbra), Chen Canlin asszony (balra) és a fiuk mind gyakorolják a Fálun Gongot.


Chen Canlin, tanárnő, mielőtt tanulta a Fálun Dáfát, jó embernek tartotta magát. Azonban az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia Dáfá alapelvek segítettek neki megérteni, hogy még sok tennivalója van. A Fálun Dáfá tanulásának eredményeként sok ragaszkodást elhagyott, és sokat fejlődött.


Chen és az anyósa között feszült volt a kapcsolat. Gyakran panaszkodott rá a saját édesanyjának. Ahogy javította magát a gyakorlatban, képes volt az anyósa szempontjából látni a dolgokat. Most megérti a gondolkodásmódját, és a dolgokat egy pozitív perspektívából látja. Abbahagyta a panaszkodást, és most nyugodt az anyósával szemben. Azóta az anyósa hozzáállása is megváltozott.


Mikor konfliktusok merültek fel a férjével, Chen emlékezett a Mester szavaira:

„Neki van igaza
nekem nincs igazam
Minek veszekedni”
(„Kinek van igaza, kinek nincs igaza” a Hong Yin III-ból)


Tudta, hogy a konfliktusok segítenek, hogy emelhesse magát. A legtöbb esetben a konfliktusok hamar eltűntek.


Chen férje, Lin Yongshun a felesége által lett gyakorló. „Olyan egészséges lett, miután elkezdett gyakorolni. A gyakorlók, tudom, őszinték és kedvesek, és szeretem ezt a csoportot.” – mondta Lin, elmagyarázva, miért vált gyakorlóvá. Kevésbé indulatos, mióta tanulja a gyakorlatot. „Tudtam, hogy mivel művelem magam, meg kell tanulnom, hogyan uralkodjak magamon. Kevésbé valószínű, hogy igazán dühös legyek most már” – jegyezte meg.


„A legszerencsésebb dolog az univerzumban, hogy képes vagyok gyakorolni a Fálun Gongot. Nagyon hálás vagyok Li Mesternek!” – tette hozzá Chen.


Forrás: Falun Dafa Practitioners in Central Taiwan Wish Revered Master a Happy New Year

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo