Tenni kell az üldözés megállításáért

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2016. november 5-én közel ezer Fálun Gong gyakorló menetelt Németországban, Münchenben, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong ellenes üldözésre, beleértve a gyakorlókon folytatott erőszakos szerveltávolítások bűntettét.


A felvonulás közel három órát tartott. Az Odeonsplatzon kezdődött, és elhaladt számos nevezetességnél és főbb utcán, mielőtt megérkezett a Max-Joseph térre. A felvonulás a helyi lakosok és a turisták figyelmét egyaránt felkeltette.


2016. november 5-én közel ezer Fálun Gong gyakorló vonult fel Münchenben, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt Fálun Gong elleni üldözésére.
Az üldözés áldozatainak portréjai.
Mozgószínpad a felvonuláson


Müncheni lakos: A következő lépés a tetteké

A müncheni lakos Simone, tervező, elolvasta a Fálun Gong szórólapot, miközben a menet elvonult. „A felvonulás csodálatos és lenyűgöző. Elmondják az embereknek, mi történik Kínában” – kommentálta. Elmondta, hogy ő és a barátja megrémültek a szerkereskedelem bűncselekményétől, amit a kínai rezsim követ el.


A müncheni lakos Simone mutatja a szórólapot, amit elolvasott.


„Terjeszteni fogom a hírt, még több emberrel tudatom, és elítélem a KKP élő szervrablását” – folytatta.


Simone azt is elmondta, hogy miután az emberek megismerik az üldözést, lépéseket kell tenniük, hogy segítsenek megállítani a szervrablást Kínában.


Egy diák: Az emberek ki fognak állni az üldözés ellen

Dennis (balra) a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetemen tanul.


Dennis média informatikát tanul a Ludwig-Maximilian Egyetemen Münchenben. Elmondta, hogy interneten már hallott az üldözésről és a szervrablás bűntettéről.


„A szervek erőszakos eltávolítása túl szörnyű. Nem szabadna ennek léteznie a világban. A felvonulás beszél az üldözésről. Ez fontos. Miután megismerik ezt, az emberek ki fognak állni érte, és tettekkel megállítják az atrocitást.”


Konzulens: A KKP emberekkel való bánásmódja eltér a normától

Elfred, helyi lakos gondosan elolvasta a szórólapot. Azt mondta: „A menet békés és nagy mennyiségű információt biztosít. A látottak elgondolkodtatnak.”


„A KKP általi való bánásmódja eltér a normától. Ez köztudott. De a még életben lévő folytatott szerveltávolítás szörnyű és borzalmas” – mondta Elfred.


Elfred felszólal a kommunista rezsim általi szervrablás bűntette ellen.


Méltatta a felvonulást és javasolta, hogy a gyakorlók vonuljanak fel Brüsszelben és Londonban is.


Idén, korábban az EP tagok több mint fele aláírt egy írásos nyilatkozatot, felszólítva a kínai rezsimet szervrablás befejezésére.


Elfred szavai: „El fogok vinni két szórólapot a családomnak. A felvonulás üzenetét tovább kell adni.”


Arnim


Armin, bankár, és elmondta, hogy a menet jól szervezett, és még többen hallhatnak a Kínában folyó kegyetlen üldözésről.


„A szerveltávolítás különösen kegyetlen. A kormánynak nem kellene így kezelnie az embereket.”


Turista: Sétáljunk együtt, hogy megállítsuk az üldözést

A mexikói turista Yanen, grafikus tervező. „A felvonulás nagyon békés és kulturális jellemzőket hordoz. Jó volt nézni” – mondta.


A mexikói turista.


„A felvonulás fontos és szükséges. Az erőszakos szervrablás szörnyűséges” – mondta Yanen. „A saját életünkre és érdeklődési körünkre összpontosítunk. Ennyire szörnyűséges dolog történik az emberiség ellen, mégsem tudunk róla.”


Szeretne részleteket meg tudni, és beszélni róla Mexikóban. „Dolgozzunk együtt, hogy befejeződjön az üldözés.”


Kínai turista sok szerencsét kívánt a gyakorlóknak

Néhány kínai turista is megnézte a felvonulást és a Fálun Gong gyakorlatok bemutatóját. Sokan fényképeket készítettek.


Jiang, fujiani lakos, elmondta, hogy megdöbbenve látta a nagy felvonulást, és hozzátette, nem tudta, hogy ennyire sokan gyakorolják a tengerentúlon a Fálun Gongot.


Miután hallott az üldözés kegyetlenségéről, egyetértett, hogy kilép a Kínai Kommunista Pártból. Sok szerencsét kívánt a gyakorlóknak, mielőtt elment.


Forrás: Munich Residents: Action Needed to Stop the Persecution

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo