Németország, München: A Fálun Gong gyakorlókat a világ minden táján támogatják

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Már-már a turista látványosságok részét képezi a müncheni Fálun Dáfá gyakorlók standja. A város közkedvelt terein több mint két éve igyekeznek felhívni a látogatók és helyiek figyelmét a Kínában továbbra is tartó üldözésre.


Az érdeklődők között még mindig vannak, akik nem hallottak a békés meditációs gyakorlat ellen indított kegyetlen üldözésről, amit a Kínai Kommunista Párt több mint tizenhét éve kezdett. Az emberek társadalmi státusztól és etnikai hovatartozástól függetlenül világszerte kinyilványították támogatásukat a hagyományos meditációs gyakorlat irányába.


Támogatás Európából

A múlt hét szombaton München belvárosában található Tal utcában tartott információs rendezvényen a látogatók Európa különböző szegletéből érkeztek. Többen aláírták a petíciót, hogy felszólaljak a Kínában folyamatban lévő üldözés ellen.


Valamennyien mélyen megrendültek a Fálun Gong gyakorlókon folytatott szerveltávolítások bűntettén, többek szemében könnycseppek jelentek meg.


Canstani Neubart helyi orvos szerint hatalmas piaca van jelenleg az illegális szerveltávolításoknak világszerte, ami nagyon szomorú. Azonban egyre többen kezdenek el tenni ellene.


„Aggodalommal töltenek el a világban zajló borzalmak”- mondta a gyakorlóknak. „Az erőszakos szerveltávolítást meg kell állítani. Ez az emberi jogok súlyos megsértése, és nem szabadna, hogy ilyen előfordulhasson. Úgy gondolom, hogy a valóság sajnos sokkal rosszabb, mint azt el tudjuk képzeni.”


„Örömmel tölt el, hogy ilyen rendezvényekkel találkozhatom Münchenben”- tette hozzá. „Remélem, hogy a lehető legtöbben meg fogják tudni az igazságot. Teljes sikert kívánok!”


Suzanne szintén helyi lakos elítélte, hogy a média és a kormány szemet huny a szervrablások fölött. „Sokan tudnak róla, hogy erőszakkal elrabolják a Fálun Gong gyakorlók szerveit Kínában, de nem akarnak felszólalni ellene. Ez elképesztő!”


Majd hozzátette, hogy „Vannak akik egyszerűen lebénulnak, ha ilyen kegyetlenségekről hallanak. Fel kell ébresztenünk őket és tettekre sarkallni!”


Az önkéntesek különböző nyelvű információs anyagokkal próbálták elnyerni a turisták támogatását. A megközelítés hatásosnak bizonyult, a többség örömmel elfogadta a saját nyelvén nyújtott nyomtatványokat. Többen aláírták a petíciót, miután megtudták mi történik Kínában.


A Magyarországról érkezett volt polgármester: Földes Kálmán támogatja a Fálun Gong gyakorlók békés ellenállását.


Földes Kálmán volt polgármester elmondta, hogy teljes mértékig meg tudja érteni a gyakorlók helyzetét, mivel az ő hazája is járt hasonló cipőben, azaz tengődött a kommunista hatalom elnyomása alatt. Az egykori polgármester példáját követve néhány fiatal magyar nő is aláírta a petíciót.


A fiatal olasz fiú (balra) aláírta a petíciót, és megkérte a barátait, hogy ők is tegyék meg.


Beszélgetések kínai turistákkal

A Fálun Gong gyakorlók külön gondolnak a kínai turistákra, akik már hosszú évek óta élnek a kommunista párt propagandájának befolyása alatt. A kínai turisták mindig meglepődnek, amikor a saját szemükkel látják, hogy ami a hazájukban tiltott és üldözött, az mindenhol máshol szabad és támogatott.


Számos kínai, különösen a fiatalok készséggel állnak meg, hogy megtudhassák mi is a Fálun Gong, a kommunista párt miért üldözi a gyakorlatot, és kifejezetten szeretnének részleteket megtudni az erőszakos szerveltávolításokról.


Sokan készítenek fényképeket a Fálun Gong gyakorlókkal. Elfogadják a tájékoztató anyagokat, és tartalmas beszélgetéseket folytatnak a gyakorlókkal. Azt is mondhatjuk, hogy a Fálun Gong gyakorlat bemutatók a kínai turisták számára egyfajta kihagyhatatlan látványosságá váltak a tengerentúli utazásaik alkalmával.


Egy harmincas éveiben járó fiatal kínai szavai: „Életem végéig támogatni foglak titeket! A Fálun Gong nagyszerű! Az egész kínai nemzet hálás nektek!”


Egy másik kínai férfi véleménye: „Valójában rengeteg kínai tisztában vele, hogy a Fálun Gong jó. Sokan meggyógyultak általa. Azt is tudjuk, hogy a Fálun Gong nem vesz részt a politikában. Valójában pozitív változásokat hozott a társadalomba.”


Egy fiatal kínai lány képtelen volt elhinni, hogy az ő országának a vezetői képesek arra, hogy még életben lévő embereken folytassanak szerveltávolításokat. „Én soha nem hallottam erről Kínában”- jelentette ki határozottan.


A gyakorlók felsorakoztatták neki a feltárt bizonyítékokat, és hosszasan beszélgettek vele. Végül átlátnia a propagandán, és józan ésszel átgondolnia az információkat. Majd csak azt tudta mondani, hogy ez kegyetlen!


„A Fálun Gong gyakorlóknak nem szabadna börtönben lenniük. A kormánynak fel kellene szabadítani őket!”


Forrás: Munich, Germany: Falun Gong Strongly Supported by People the World Over

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo