Az Európa Parlament képviselőinek több mint a fele aláírta a Kínában folyamatban lévő erőszakos szerveltávolítások megállításáért kezdeményezett állásfoglalást

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2016. július 12-ig az Európai Parlament (EP) képviselőinek több mint a fele aláírta az írásbeli nyilatkozatot "A lelkiismereti foglyokon végzett szerveltávolítások Kínában folytatott gyakorlatának leállításáról" (2016/WD48). Az állásfoglalás arra kéri az Európai Parlamentet, hogy tegyen lépéseket a Kínában folyó, államilag irányított szerveltávolítások megállításáért.


Július 6-8-ka között a Fálun Gong gyakorlók tizenhárom különböző európai országból utaztak az EU Franciaországban, Strasbourgban található épületéhez, és tartottak rendezvényt, hogy felhívják a figyelmet, valamint támogatásukat fejezzék ki az állásfoglalás felé. Az írásos nyilatkozatot tizenkét EP képviselő kezdeményezte.

Arne Gericke Németország delegált EP képviselője, aki az egyike a WD48 kezdeményezőinek hiszi, hogy az erőszakos szervrablás megállítása nemcsak a kínai embereknek fontos, hanem Európának is.


Gericke elmondta, hogy az EP-nek törvényeket kell hoznia, hogy megtiltsa az egészségügyi biztosítás kiterjesztését a szervátültetésekre, amelyek illegális szervkereskedelemből származnak.


Hans-Olaf Henkel németországi EP képviselő elárulta, hogy habár jól ismerte az erőszakos szerveltávolítások részleteit, és írt a kínai szervezeteknek, hogy kifejezze az aggodalmát, a szervrablásról újonnan felfedezett bizonyítékok mégis megdöbbentették. Úgy érzi itt az idő még többet tenni, hogy végérvényes befejeződjön.


A három nap leforgása alatt számos képviselő ment ki a gyakorlókhoz, és bátorította őket, hogy folytassák a békés ellenállást.

Julie Ward Nagy-Britannia delegált EP képviselője szerint egyértelműen hallatnunk kell a hangunkat. A 21. században nem szabadna léteznie szervkereskedelemnek, barbár módon végzett szerveltávolításoknak.


Gerald Batten szintén Nagy-Britannia delegált EP képviselője, és fél órát beszélgetett a gyakorlókkal, és figyelmesen meghallgatta két gyakorló személyes tapasztalatait a Kínában folyó kínzásokról.


Batten elmondta, hogy örömmel támogatja ezt a nyilatkozatot. Ez az ő felelőssége. Dicsérte a gyakorlókat a bátorságukért, amely mélyen megindította. Hiszi, hogy a gyakorlók nem fogják feladni a békés ellenállásukat addig, amíg nem győznek.

Tunne Kelam Észtország delegált EP képviselője régóta támogatja a Fálun Gongot. Elmondta, hogy a szervrablásról készített független vizsgálatok eredményei mély benyomást tettek rá. Az embereknek meg kell tudniuk, hogy mit nem tudnak.


Kelam elmondta, hogy az európai kormányok nem figyelmeztetik az állampolgáraikat, és az emberek nem tudják, hogy a kínai embereket meggyilkolják a szerveikért. Ez Európa felelőssége.

Seb Dance szerint sokan, beleértve a törvényhozókat, szemtanúi a gyakorlók tevékenységeinek, amely felhívja a közvélemény figyelmét. Ez figyelemre méltó.


„A hangotokat meg fogja hallani a világ”

Jonathan Tessier független párizsi riporter szívvel-lélekkel támogatja a Fálun Gong gyakorlók békés erőfeszítéseit, amellyel ellenállnak az üldözésnek. Azt mondta: „Remélem, a hangotokat meghallja az Európai Parlament. Ez egy olyan bűncselekmény, amelyről már sok helyen beszámolt a média. Remélem, a hangotokat meg fogja hallani az egész világ.”

Jonathan Tessier aláírta a petíciót, és reméli, hogy az EU lépéseket fog tenni.

Jauffrray biztonsági őr az EU épületében, a munkatársaitól hallott a szerveltávolításokról. Elolvasta az anyagokat, és odament a gyakorlókhoz még több információért.

Mindenkinek jár a szabadság fizikailag és szellemileg is.” Jauffrray aláírta a petíciót

Matthis Halldorsson, izlandi orvos aláírta a petíciót. „Ez gyilkosság” – ezekkel a szavakkal ítélte el a szervrablást.

Tue Lundkvist dán ügyvéd azt mondta, hogy mindenkinek támogatnia kellene az ellenállást.


Forrás: Europe: Declaration Requiring Action to End Organ Harvesting in China Co-Signed by More than Half of MEPs

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo