Cseh kulturális miniszter: a Shen Yun „isteni érintés”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Daniel Herman, a Cseh Köztársaság kulturális minisztere szerint a Shen Yun egy „pozitív akadály a rossz, az erőszak, a hazugság, a kétszínűség ellen”. 2016. március 27-én látta az előadást Csehországban, Brnóban (NTD Televízió)

Csehország, Brno – Daniel Herman, a Cseh Köztársaság kulturális minisztere többször látta már a Shen Yun Performing Arts előadását. Idén megjegyezte, kifejezetten jó volt, hogy a Shen Yun húsvét hétvégéjén lépett színpadra Brnóban.


„Úgy gondolom teljesen rendben van, hogy a Shen Yun most a keresztény húsvétkor lép fel. A Shen Yun összegyűjti a pozitív energiát és reményt ad az embereknek, és ez az, ami mindent magában foglal” – mondta, miután megnézte a Shen Yunt Herman, aki egyben felszentelt lelkész.


„Ez egy hatalmas erő, amely átfogja a világot, és úgy gondolom, ez egy pozitív akadály a gonosz, az erőszak, a hazugság, a kétszínűség ellen, és ez legjobb eszköz.”


A New York-i székhelyű Shen Yun Perfoming Arts 2006-ban alakult professzionális klasszikus kínai művészekkel, akiknek a célja, hogy felélesszék Kína istenek által ihletett kultúráját, egy kultúrát, amely majdnem megsemmisült a Kínai Kommunista Párt több évtizedes uralma során.


"Ez egy hatalmas erő, amely átfogja a világot, és úgy gondolom, ez egy pozitív akadály a gonosz, az erőszak, a hazugság, a kétszínűség ellen, és ez a legjobb eszköz ehhez." -- Daniel Herman, a Cseh Köztársaság kulturális minisztere


A Shen Yun által bemutatott hagyományos kínai tánc ősi művészeti forma, amely évezredeken keresztül tökéletesedett, miközben öröklődött dinasztiáról dinasztiára. A Shen Yun előadásainak jellemzője ez az ősi művészeti forma, valamint Kína különböző részeiről az etnikai és népi táncok, amelyekhez mind szebbnél szebb, több száz színből, kézzel készített kosztümök készültek, valamint animált digitális háttér, és az élő zenekar, amelyben ötvözik a hagyományos kínai hangszereket a klasszikus nyugati hangszerekkel.


A táncok esztétikai szépségén túl a közönség tagjai közül sokan megjegyezték a Shen Yun előadások mély belső jelentését, amelyek az olyan hagyományos kínai értékekben gazdagok, mint a jóindulat és igazságosság, illendőség és bölcsesség, a menny tiszteletben tartása és az isteni megtorlás.


A Shen Yun honlap elmondása szerint ezek az eszmények a lényegei a hagyományos kínai kultúrának, és ez a konfucianizmusból, buddhizmusból és a taoizmusból ered.


„Izgatottan vártam a Shen Yun idei fellépését. Ez egy gyönyörű előadás, amely bemutatja mind a gazdag kínai kultúra kiváló művészetét ugyanúgy, mint a spirituális nézőpontot, és ez reményt ad mindenkinek” – nyilatkozta Herman.


„Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a mai világ bizonyos sötét pillanatában van egy óriási jelentősége a reménynek – remény az azon emberek számára, akik talán ebben a pillanatban is szenvednek a kínai kommunista börtönökben a hitük miatt.”


Herman elmondta, hogy azon emberek felelőssége, akik a szabad világban élnek, hogy ne felejtsék el az embereket, akik szenvednek a kommunista Kínában, és hogy biztosítsuk őket a szolidaritásunkról és a támogatásunkról.”


Örömmel nyugtázta, hogy a Shen Yun segítségével a tolerancia, együttérzés és szeretet üzenete eljuthat több ezer emberhez Európában.


„Ez valóban isteni érintés. Úgy gondolom, fontos felemelni a fejünket az értékek felé, amelyek ezt üzenik, és a művészetből származnak. Elmondom újra: reményt ad, amely soha nem veszhet el.”


NTD Televízió és Omid Ghoreishi riportja


A New York-i székhelyű Shen Yun Performing Arts négy társaságból áll, akik egy időben lépnek fel a világ minden táján. További információért látogasson el a Shen Yun Performing Arts honlapra.


Az Epoch Times szerint a Shen Yun Performing Arts korunk jelentős kulturális eseménye. Büszkék vagyunk, hogy közölhetjük a közönség visszajelzéseit a Shen Yun 2006-os indulása óta.


Angol változat: Czech Minister of Culture Says Shen Yun Is ‘The Touch of the Divine’

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo