A Földi lét célja, miértje

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az életem egy bizonyos pontján elkezdtem gondolkodni az élet értelmén, az emberi lét célján, valamint a köztem, mások és az univerzum közötti kapcsolatról. Tudni akartam, ki vagyok ebben a hatalmas univerzumban, és hova tartok.


Nem voltam képes elfogadni, hogy a jó emberek gyakran szenvednek, és azok, akik megbántanak másokat és bűncselekményt követnek el, jól élnek. Gyakran kérdeztem magamtól: „Miért vannak ezek az igazságtalanságok? Valóban létezik egy magasabb igazság? Létezik egy magasabb hatalom? Miért nem találunk rendszert minden emberhez és a dolgokhoz? Miért bántalmaznak embereket, és a bűnösök miért nem érzik magukat még csak bűnösnek sem?” Azt mondtam magamnak, hogy talán a következmények akkor jönnek, mikor a legkevésbé számítunk rá, vagy oly módon nyilvánulhatnak meg, amit nem tudunk elfogadni. Ezért nehéz számunkra látni ezen világ összetettsége miatt, hogyan kapcsolódnak a dolgok és melyik megtorlás melyik bűnnel van kapcsolatban.


Mégis, valahogy mindig úgy éreztem, hogy egy mindenütt jelenlévő, észrevehetetlen erő irányít mindent. Minden tett korlátozva van egy egyszerű, mégis mélyreható törvénnyel: a dolgok, amiket teszünk, azok diktálják a jövőnket. A becsületes mellett létezik a sötétség. A gonosz állandóan összecsap a jóval.


Harminckét éves voltam, amikor elkezdtem kutatni az igazság után. Nagyon sok könyvet elolvastam, és csak a Li Hongzhi által írt „Zhuán Fálun” adott válaszokat a kérdéseimre – a kérdésekre, amik hosszú ideje foglalkoztattak. Ez a könyv tartalmazza a Fálun Dáfá fő tanításait, és elmagyarázza, hogyan műveljük magunkat.


A könyvből megértettem, hogy az egyetemes alapelvek valóban léteznek a világegyetemben: Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia. Ezeket az alapelveket követve vissza fogjuk állítani az erkölcsünket és az erényünket. Ez az, ami jó emberré tesz minket. És miután jobb emberré váltunk, meg fogjuk találni az igazat, amit kerestünk, és végül visszatérünk az igazi, jó természetünkhöz.


Ez a könyv megmutatja nekünk, hogyan lehetünk őszinték, hogyan láthatunk rá a hibáinkra, amikor konfliktusok merülnek fel, és soha ne toroljuk meg, amikor fizikailag vagy elvi síkon bántalmaznak bennünket.


Megtanultam, hogy egy törvény él az univerzumban: az emberek, akik jók, meg lesznek jutalmazva, és gonoszokat megbüntetik. A büntetés nem feltétlenül azonnal fog megjelenni, de biztosan meg fog történni. Miután megértettem a rossz dolgok megtételének a negatív következményeit, magasabb elvárásokat állítottam fel magammal szemben. Kerestem, hogy folyamatosan javítsam a jellemem, így elkerültem a rossz dolgok megtételét.


Tudom, hogy minden betegség és szerencsétlenség az életünkben a tetteink következménye. Ezek a dolgok okkal történnek, és az idő nagy részében annak a következményei történnek, amiket tettünk.


Megváltoztattam az életmódomat, hogy gyakorlóvá váljak. Vagy úgyis mondhatnám, a gyakorlóvá válás megváltoztatta az életmódomat. Elkezdtem látni a saját hiányosságaimat, beleértve az önzőségemet, irigységemet és türelmetlenségemet.


Tudtam, hogy ha nem szabadulok meg ezektől a rossz tulajdonságoktól, továbbra is romlani fog az egészségi állapotom, és az emberekkel való kapcsolatom. Mielőtt elkezdtem a Fálun Dáfát gyakorolni, nehezen jöttem ki az emberekkel. Azonban megtanultam, hogy gyakran a másokkal való konfliktusok a saját elménkből erednek. Sok ember nem jön rá erre, és a kinti világon próbálnak változtatni maguk helyett. Végül a problémák megoldatlanok megmaradnak, és a harag legvégül tönkreteszi a dolgokat az életünkben, pl. az egészségünket. A Fálun Dáfá a magunkba nézésre tanít, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak meglássuk a hiányosságainkat, hanem ki is javítsuk azokat.


Hogy megsemmisítsem az önzőségemet, megpróbálok figyelmes lenni, keresem a konfliktusok okait a részemről úgy, hogy mások hiányosságait is számításba veszem, és próbálok kedves és nyitott maradni. Ez nem könnyű. Erő és elszántság kell hozzá, és időnként még mindig nem sikerül. Tudom, hogy ez a művelésem része. Ha ejtesz egy hibát, és kijavítod, akkor előre haladsz, és biztos lehetsz benne, hogy nem fogod ugyanazt a hibát újra elkövetni.


Tudom, hogyha változok, a világ körülöttem szintén változik. Az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia alapelveket követve kívül-belül béke lesz. Amíg tudom, ki vagyok, és mi az életem küldetése, sok dolgot könnyűnek tűnik megoldani.


Az erkölcsi jellemem fejlesztése mellett a Fálun Dáfá öt egyszerű gyakorlatot is megtanít, amelyek javítják a fizikumot és fokozzák az energiát. Régen mindig beteg voltam. Gyerekkoromban szívproblémám, ízületi gyulladásom, mandulagyulladásom és skarlátom volt. Ahogy idősebb lettem, bronchitistől szenvedtem, és krónikus gyomorhurutom is volt. Mindig fáradt, álmos és depressziós voltam.


A betegségeim eltűntek az öt Fálun Dáfá gyakorlat végzésén keresztül. Sokkal komfortosabban és energikusabbnak érzem magam, mint amilyen valaha is voltam, és mindig derűs vagyok. Nagyon hálás vagyok, amiért felfedeztem a Fálun Dáfát, és a csodálatos dolgokért, amelyeket elhozott az életembe.


Angol változat: Russian Woman Discovers Purpose in Life While Practicing Falun Dafa

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo