Az Emberi Jogok Világnapján európai tisztségviselők követelik az egykori kínai államfő felelősségre vonását

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Az Emberi Jogok Világnapján öt európai vezető támogatásuk jeléül „Állítsák bíróság elé Csiáng Cö-mint” feliratú zászlókat tartottak a kezükben, hogy követeljék az egykori kínai államfő felelősségre vonását a Fálun Gong üldözésében játszott szerepéért.


Ezzel csatlakoztak jelenlegi feljelentési hullámhoz, amely során közel 200.000 Fálun Gong gyakorló tett feljelentést Csiáng ellen. Az európai politikusok felszólították a kínai jogrendszert, hogy vizsgálja ki az emberiség elleni bűncselekményeket, amelyeket a kommunista párt korábbi főtitkárának irányítása alatt vittek véghez a már tizenhat éve tartó üldözés alatt. Külön kiemelve az államilag irányított, Fálun Gong gyakorlókon, a beleegyezésük nélkül végrehajtott szerveltávolításokat.

Martin Patzelt ezt a fényképet a saját személyes honlapjára is feltette, hogy felhívja publikum figyelmét, hogy már aláírta a petíciót, mellyel támogatja a Csiáng elleni feljelentéseket.

Martin Patzelt, a német parlamenti képviselő a saját személyes honlapján elmondta, hogy ha a kínai kormány képtelen vagy nem akarja kivizsgálni a bűntetteket, amelyeket Csiáng elkövetett, akkor a hágai Nemzetközi Bíróság fog lépéseket tenni az ügyben.


Április elején, Kínába történő utazása előtt Patzel a honlapján jelezte, hogy meg fogja kérdezni a kínai kormánytól, miért üldözik a Fálun Gongot, az emberek egy olyan csoportját, akik csak pozitív hatással vannak Kínára és a világra.

Prof. Dr. Klaus Buchner támogatja Csiáng Cö-min bíróság elé állítását

Prof. dr. Klaus Buchner, az Európai Parlament (EP) Emberi Jogok Bizottságának tagja. Facebook oldalán tette közzé, hogy elítéli a kínai rezsimet a Fálun Gong ügyvédek üldözéséért Heilongjiang tartományban. Azt is írta a németországi kínai nagykövetnek és Európai Uniónak, hogy kéri a Heilongjiangban bebörtönzött gyakorlók szabadon bocsátását.


Prof. dr. Buchner 2015. július 15-én kiadott egy nyilatkozatot, melyben kritizálja a Kínában végbemenő emberi jogi visszaéléseket. Azt követően, hogy a jól ismert kínai emberi jogi ügyvédet, Wang Yu-t letartóztatták.


Az „Emberi jogok helyzete tűrhetetlen Kínában” című nyilatkozatában ezt mondta: „az egyik legismertebb Fálun Gong emberi jogi eset, amelyben Wang asszonyt és sok másik kínai ügyvédet üldöztek, mialatt védték az ügyfeleiket. Erre Kína északkeleti részén, a Heilongjiang tartományi Jiansanjing városában került sor.”


„Látjuk az ügyvédek elköteleződését az üldözött Fálun Gong gyakorlók felé. Ezért ez év februárjában több mint húsz EP tag számos európai országból aláírt egy a németországi kínai nagykövetnek és a helyi kínai hatóságoknak címzett levelet, amelyben támogatják, hogy az ügyvédek folytassák az ügyfeleik képviseletét” – írta Buchner.

Dr. Cornelia Ernst, EP tag Németországból, támogatja a Csiáng elleni feljelentéseket.

Dr. Cornelia Ernst, egy németországi EP képviselő 2015. július 20-án írt a kínai ügyésznek, Cao Jianmingnak, hogy vizsgálja ki a Csiáng Cö-min bűnrészességét a szerveltávolítások rémtettében. A levelet számos EP képviselő is aláírta, és elküldték a német és EU nagyköveteknek, az Egyesült Nemzeteket különleges előadói a kínzások kérdéseiről és a szabad vallásgyakorlásról nevű szervezetnek, az ügyésznek a hágai Nemzetközi Bíróságon és számos európai politikusnak.


A levélben az EP képviselők megfogalmazták véleményüket, miszerint a Fálun Gong gyakorlók bátorsága még sokakat fog ösztönözni, hogy segítsenek megállítani az üldözést.

Cristian Dan Preda, az EP Emberi Jogi Bizottság tagja Romániából csodálja a Fálun Gong gyakorlók bátorságát. Preda volt az egyik támogató, aki 2013 decemberében javasolta az EP állásfoglalást, amely elítéli az erőszakos szerveltávolításokat Kínában.

Stefan Eck, az EP Németországból delegált képviselője hiszi, hogy a Fálun Gong üldözése embertelen, és veszélyezteti a világbékét. Arra is rámutatott, hogy az üldözéspolitika 1999 óta a többi országra is kiterjedt a politikai és a gazdasági csatornákon keresztül.


Angol változat: Human Rights Day: European Leaders Call for Former Chinese Dictator to Be Brought to Justice

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo