A Fálun Gong idén is helyett kapott a Test és Lélek Egészségügyi Fesztiválon

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A nagy-britanniai Fálun Gong gyakorlók részt vettek a birminghami Test és Lélek Egészségügyi Fesztiválon, amely a Nemzeti Kiállítási Központban (NEC)-ben került megrendezésre 2015 szeptember 11-13-ka között. A harmincnyolc évvel ezelőtt debütált fesztivál világszinten az első olyan rendezvény, amelynek célja az egészségesebb, kreatívabb és teljesebb életvitel népszerűsítése volt. A Fálun Gong önkéntesek több ezer résztvevővel osztották meg a gyakorlás előnyeit.

A Fálun Gong bemutatása a birminghami Test és Lélek Egészségügyi Fesztiválon, amit a Nemzeti Kiállítási Központban (NEC)-ben tartottak 2015 szeptember 11-13 között.
A látogatók a Fálun Gong gyakorlatokat tanulják.

A körülbelül száz kiállító közül könnyen fel lehetett ismerni a Fálun Gongot, az aranyruhába öltözött gyakorlókról és a kellemes gyakorlatzenéről. Szórólapokat és papír lótuszvirágokat is osztogattak, valamint bemutatták a gyakorlatokat. Minden nap négy megadott időpontban volt lehetőségük a látogatóknak megtanulni a gyakorlatokat, amelyet követően többen is megjegyezték, hogy igazán felfrissültek és energikusnak érzik magukat.


A fesztivál szervezői értékesnek tartják a Fálun Gongot

A fesztivál hivatalos média partnere felvételt készít a Fálun Gong gyakorlókról.

A rendezvény szervezői is méltányolták a Fálun Dáfá értékeit és a gyakorlat bemutatókat, így meghívták a gyakorlókat a jövő évi fesztiváljukra is. A hivatalos média partner a Fálun Gong standot különdíjjal jutalmazta és kétszer is rögzítette a gyakorlók tevékenységét.


Média riport

A SKY TV interjút készített a Fálun Gong gyakorlókkal.

Az ázsiai kultúrát bemutató SKY TV műsor szeptember 12-én először a Fálun Gong standhoz ment. A riporter az egyik gyakorlót arról kérdezte milyen tapasztalatai vannak a Fálun Gongról, illetve felvételt készített a meditációról.


A Fálun Gong elősegíti a harmóniát

Neelamot lenyűgözte a Fálun Gong.

A természetfeletti képességek iránt érdeklődő Neelam is megállt a Fálun Gong standnál és a könyvek iránt érdeklődött. Amikor kinyitotta az egyiket, azt mondta bár nem tudja szavakba önteni, de valamilyen kapcsolatot érez a Fálun Gonggal. Majd hozzátette: „én is meditálok, ezek a mozdulatok annyira ismerősek!”


Amikor a könyvben meglátta a Fálun szimbólum képét, még izgatottabb lett: „Nézd! Nézd ezt a képet! Arra emlékeztet, amit édesapám rajzolt mindig mielőtt meditált. Azt mondta ez a szimbólum jelképezi az egész világegyetemet, hogy az istenek mindenhol ott vannak, és pozitív energiát hoz a világegyetembe.”


Neelam elmondta, hogy mindig is érdekelte a spiritualitás és a különböző kultúrák. Habár most találkozott életében először a Fálun Gonggal, biztos volt benne, hogy ez nem véletlen. Egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a gyakorlatok oktatásán, de azt mondta meg fogja keresni az interneten.


A világnak szüksége van Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia alapelvekre

Sukhueer és Gurpreet nővérek dicsérték a Fálun Gong gyakorlatokat miután kipróbálták.

Sukhueer és Gurpreet nővérek, mindketten tanárok és szeretnek meditálni. Magával ragadta őket a Fálun Gong és meg is tanulták a gyakorlatokat a rendezvényen. „Nagyon pihentető volt. Lenyugtatott, különösen ahhoz képest, hogy micsoda hangzavar van itt körülöttünk. Egyszerűen nagyszerű!”


„Szerintem mindenki azt szeretné, hogy a világ Őszinte, Jószívű és Toleráns legyen. A 21. század embere olyan elfoglalt és mindig csak magára gondol, elfelejtjük az egységet és az életek közti kapcsolatot. A Jószívűség mindenkit visszakapcsolhat a világegyetemhez. Mindent jószívűen kellene kezelnünk, beleértve minden embert, minden állatot és a természetet is.”


Erős energiamező vette körül a standot

Dean Roberts megismerkedett a Fálun Gonggal.

Dean Roberts személyiedző már négy éve rendszeresen meditál. Erős energiát érzett a Fálun Gong stand körül már a fesztivál első napján.


Első nap beszélgetett a gyakorlókkal, majd a második napon visszajött, hogy megtanulja a gyakorlatokat. A végén megkérdeztük milyen volt: „Kitisztult a tudatom, és igazán pihentető volt, pozitív értelemben! Jól esett meditálni. Pont ez az az energia amire szükségem van.” Azt is elárulta, hogy már az első nap eldöntötte, kipróbálja a gyakorlatokat. „Tegnap egyszerűen érzékeltem, hogy itt egy erős energia mező van.”


Angol változat: United Kingdom: Falun Gong at Mind Body Spirit Birmingham Wellbeing Festival

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo